Későbbi.
Későbbi.
A ministerium alakutásábal Dohlhoff, eddigi kereskedelmi minister van megbízva. – A sörgés forgás nagy. János főhg este 8 órakor csakugyan elment Frankfurt fele*.
A mint délután 2 órakor a ministerium lemondott, a következő falragaszok valának olvashatók: „Bécs julius 8. 1848. délután 2 órakor. – A ministerium lemondott. – A szbadság és népügy harmad izben győzött torlaszok nélkul a jesuitismus és árulás ellen. Pillersdor a leglelkiösméretlenebb ügyvivője volt a camarillának szemtelen hajhásza és keritője az aristocratiának. A prágai gyilkos esemény, ő általa rendeztetett, azért akarta czimboráit, Windischgräetzet és Thunt, minden áron megtartani. Azért akarta népjogainkat védő bizottmányunkat, melly vizsgálatot sürgetet szétűzni: de a bizottmány erősebb volt az áruló ministernél. A bizottmány őt buktatta meg. János főhg. háromszorosan éljen, mert egy olly ministerium lemondását örömmel fogadta, melly nem kevesebbet akart, mint a nápolyi utczákon mészárlás ismétlését szép városunkban. Doblhof van megbizva uj ministerium alakitásával. Reméljük, hogy a nép és szabadság érdekében és nem az insbrukci ízlés szrint fogja azt átalakítani; reméljük, hogy ezen ministeriumot nem fogja olly nevekkel gyanusitani mint Somaraguáé és Latouré. S ez által igy a Stadion-ministerium iránti aggodalmak is el vannak oszlatva.
Ekként állnak a bécsi dolgok.
Szegény Austria, honnan merülend fel a kalauz, melly szabadságod ingó hajóját a vészek tengerén keresztül, a rendnek partjára vezethesse.
A birodalom képviselői együtt vannak, ha fogják-e véleményöknek mérlegbevetésével elhatározni a ministerium alakulását, mellynek hivatása legyen a trón iránt hű, irántunk barátságos s népeik szbadsága iránt vonzalmas politikáiknak testet adni? Vagy nézendik nagy bámulattal az ujnak alakulását, miként a voltnak bukását nézték, mellyet az Aula jelenlétökben decretált?
Vagy azok, kik eléggé érettek voltak belátni, hogy egy olly ministerium, mellynek egyedüli ereje a monarchiát felbomlással fenvyegető szlav forrongássali kaczérkodásban állot, és állott a magyar nemzetnek Austria legőszintébb, legtermészetesebb szövetségesének megsértésében, az ausztriai birodalom becsületét s lételét további tengődésével veszélyeztetné, lesznek-e elég érettek belátni, hogy a ministerium érdemlett bukásával eme szerencsétlen politica is kell, hogy végképen visszavonhatatlanul megbukott légyen?
E kérdésre a közel napok megfelelendnek.
De mivel csak a jövendő felelhet meg, a jelen pedig miénk, s azt nem tudjuk, jó vagy balsorosot hoz-e holnapi percz, és egyteendőt ismerek csak egyet mindenek felett, s ezen egy: harczra készülni, harczra, minőre készülni kell, midőn élethalál lebeg mérlegen, harczra, hogy békénk legyen, s koronánk ép, szabadságunk biztos, és önállásunk sérthetetlen.
Lapunk egyik közelebbi számában sejtetni hagyjtuk, hogy a bécsi ministerium nekünk, felmondani készül a neutralitást, ha Jellasicscsal minden áron meg nem alkuszunk.
Tény volt, a mit sejtelemnek mondottunk.
Junius 29-kén termett meg a bukott austriai ministerium agyában ezen monstruosus kába gondolat.
Biztos kutfőből tudjuk, hogy ministeriumunk ezen nyilatkozatra akként felelt, a mint felelni kötelessége vala.
Figyelmeztette az austriai ministeriumot, miként neutralitási felmondásának csak akkor volna értelme, ha felmondta volna az engedelmességet Austria azon császárjának, ki egyszersmind magyar király is, mert hiszen különben mig a két korona egy fejedelem fején egyesül, az austriai császár ön maga ellen háborút nem viselhetvé, a magyar királynak a neutralitást fel nem mondhatja.
Emlékezetébe hozta az austriai ministeriumnak, miként hazánkhoz kapcsolt országokban, sőt saját hazánkban is pártütő lázadás, nem pedig jogszerü háboru van.
Figyelmeztette, hogy a magyar király, ki egyszersmind Austria császárja is, ama pártütést nem csak kárhoztatja, hanem mivel elszakadásra van intzéve, a magyar koronától, mellynek épségét fentartani őfelsége hittel kötelezve van, a koronjájának épsége ellen intézett ezen pártütést felségsértésnek nyilatkoztatta, s annak, ha az elcsábítottak a hűségre s engedelmességre vissza nem térnek, törvényszerü megbüntetsét, s e végett fegyveres erő alkalmazását is elrendelte s megparancsolta.
Figyelmeztette, hogy midőn az austriai ministerium a magyar király ezen eskü szerinti törvényszerű intézkedése ellen felmondja a neutralitást, – más szóval az ellen hadat izen, – ennek csak ugy volna értelme, ha az asutriai ministerium azon fejedelmet, ki egyszersmind magyar király is, urának többé el nem ismerné, s a magyar király elleni pártütésben osztozni magát elhatározná.
Kivánt tehát ministeriumunk cathegoricus nyilaktozatot, mert ha az austriai ministerium még császárjának hive, békét, háborut, neutralitást, mind csak cszászárja nevében tehet s intézhet; mivel pedig a csázsár egy személyben magyar király is, ön maga csak nem állhat azoknak pártjára, kik ellene fellázadatanak.
Megkérdezé, mit mondana az austriai ministerium, ha mi azon szempontból indulva, hogy az uastriai birodalom tartós nyugtalanságai hazánkra káros hatással vannak, a cseh párt felsőbbségi igényeinek teljesitését, vagy Gallicziában egy független nemzeti királyság helyreállitását azon kijelentéssel követelnők, hogy ha ezt minden áron nem siet tenni az austriai ministerium, mi felmondjuk a neutrálitást, s hadat izenünk Austriának a cseh, vagy lengyel függetlenség érdekében.
És valóban az austriai ministerium nyilatkozatának szószerinti értelme fejedelmünk egységével s a köztünki viszony természetével elannyira ellenkezik, hogy ministeriumunk semmit sem kételdedett kifejelenteni, miként ezen nyilatkozat kulcsát csak azon idegenségben találhatja fel, mellyet az austriai ministerumnál hazánk pénz- és hadügyeinek önálló kormányzata iránt számos jelenetekben tapasztalni kénytelen.
Mire nézve ministeriumunk nem habozott nyiltan, és határozottan kijelenteni, hogy a magyar királyi korona önállásából s nemzetünk törvényes jogaiból és szabadságából senkinek, semmi áron, egy hasjszálnyit sem fog soha engedni, s hogy ha az austriai ministerium Magyarországgal barátságban ohajt maradni, ugy hazánk önállásának, szabadságának és jogainak, bármi tekintetbeni csorbitására intézett törekvésekről végkép és határozottan le kell mondania.
34Ezen nézetekről a magyar külügyministerium utján azon hozzáadással értesittetett az asutriai ministerium, hogy a kapcsolt országok mindazon kivánatainak, mellyek igazságosak és méltányosak, teljesitésére hajlandók, egyszersmind azonban a rendnek és törvények iránti engedelmességnek helyreállitására elhatározottak lévén, e részben figyelmeztetésökre szükségünk nincs; s valamint tudjuk azt, hogy a horvát pártütés, kivált ha illy neutralitási felmondásokban rejlő pártolás kilátásával szitoggatatik, a birodalomra kétségtelenül veszélyessé lehet, ugy bizonyos az is, hogy ezen veszély elháritására nem az a czélszerű mód, hogy a pártütés jogtalanul gyámolittassék, hanem az, hogy az austriai kormány is igyekezzék azon királyi korona épségének s jogainak fentartására, melly olly fejedelem homlokát ékesiti, ki ő neki ura császárja.
A magyar ministerium fejedelmünk egységénél fogva fel sem tehetvén, hogy az austriai ministerium ama megfoghatlan nyilatkozata a császár képviselőjének tudtával, s megegyezésével legyen, István nádori királyi helytartót megkérte, hogy János főherczeg nem kételkedvén, ő fenségeik, kik mint képviselők a császár és király egységét ez idő szreint magokban egyesítik, e dolgot akként fogják elintézni, mint ezt a jog, törvény, a pragmatica sanctio és az ő felsége iránt tartozó hűségök kivánják.
Örömünkre szolgál a közönséget értesithetni, miként okunk van hinni: hogy a ministerium ezen reményében sem csalatkozandik és János főherczeg ő fensége által – mint hiteles kutfőből tudjuk, az (istennek hála, már csak volt) austriai ministerium pártütő oktalansága határozottan desavouiroztatik.
Azonban míg ezek szerint folynának a diplomatiai érintkezések, a bukott austriai ministerium hibát vétekkel tetézett.
A mint Horvátország a nyilt lázatás terére lépett, s Jellasich vezérlete alatt a magyar koronátoli elszakadást pronunciálta, igen természetes, hogy a pénzügy-ministerünk az ellenünk fegyveres pártütésben álló horvátországi katonaságnak zsoldját, s élelmezését megszüntette.
Jellesich kiraboltatta ugyan a magyar kincstár pénzeit, a hol szerit teheté, de vigyázat volt – hogy igen sokat ne raboltathasson, – s mert Horvátország maga magát ellátni soha sem birta, Jellasich pénz dolgában csak hamar felakadott.
Igazságosak akarunk lenni, s azért kimondjuk, miként igen természetesnek találjuk, hogy pénzt azoktól kért, kik számára, mi ellenünk felmondogaták a neutralitást.
És valóban a Pillersdorf ministerium, melly szerencsétlen politicája által Austria bomladozó financiáját napról napra nagyobb zavarba hozta, s legszükségesebb kiadásaira nézve is ugyszólván csak a bécsi bank kegyelméből tengődött, még is annyira mert játszani felelősségével, mellyel a birodalom népei keserves véres verejtékének kezeléséről tartozik, hogy Jellasicsnak a mint ide (ezt is hamisan) irá, 100,000 pfrt, s a mint valóssággal tevé, 150,000frt küldeni nem átallott.
Nem csoálkoznánk, ha ma hónap azt hallanók, hogy Carlo Albertónak is küldött egy pár milliót, mert hiszen mivel van több joga Jellasichnak a magyar korona egy darabjához, mint Károly Albertnek Lombardia vas koronájához?
Azobnan még ez sem volt elég; a volt austriai hadügyminister egy meleg reggel, még azon naiv gondolatra is jutott, hogy az ura elleni pártütés ezen vétkes gyámolitását, a külügyminister utján, a legközelebb mult napokban, pénzügyministerünknek még meg is irá, s tőle a horvátországi pártütő seregknek mind multra mind jövendőre fizetését, s az ő 100,000 ftjának visszatéritését is egész komolysággal követelné.
Bécsben ekkor nagy meleg lehetett, a nap vagy az aula okozta-e,? nem tudjuk, de vagy valami sonnenstich, vagy valami aula-villám-sütést kellett ott a légben érezni. Különben jó egészség mellett illy badar gondolat emberfőben bajosan terem.
A pénzügyminister a mint tudjuk azt felelte,hogy az osztrák hadügyministernek e dologbani egész eljárása, Magyarország ellen olly ellenséges indulatot tanusit, minőt fejedelmünk egységével, s ezen egységénél fogva, közös fejedelmünk iránt köteles hűséggel és tekintettel össze egyeztetni nem lehet.
Az osztrák hadügyminister előtt tudva van, miként ő cs. kir. felsége, b. Jellasich Józsefet még junius 10-kén kelt rendelete által minden polgári, és katonai tisztségeitől, és méltóságaitól felfüggesztette.
Az osztrák hadügyminister mégis b. Jellasichot hivatalos jegyzékében, Horvátország bánjának, és altábornagynak nevezi.
Az osztrák ministerium előtt tudva van, miként b. Jellasich a magyar korona ellen lázadásban van, ő és társai Horvátországot a magyar koronától elszakadottnak nyilatkoztatták, a parancsnoksága alatt levő hadsereg-osztályokat ellenünk fegyverbe állitották, urunk királyunk híveit terrorismussal Horvátországból kiüzték, a magyar törvény s magyar kormány iránti engedelmességet felmondták, s a magyar király jövedelmeit lefoglalták, s pénztárait kirabolták; és az osztrák hadügyminister mégis hozzánk azon megkeresést intézi, hogy az ellenünk erőszakos pártütésben levő seregeknek ellátására mi adjunk pénzt. Nem gondoljuk, hogy a histori illyes igénynek, egymásodik példáját mutathatná.
A magyar ministerium tudja s ismeri kötelességét, s a magyar korona hatóságához tartozó országok és tartományok kormányzatában idegen avatkozást el nem fogad.
A mint Horvátország a törvény iránti engedelmességhez visszatér, minden nemü, akár hadi, akár egyéb szükségeinek fedezéséről gondoskodni tudunk is, fogunk is, de fegyverben álló ellenségeinknek ellátásáról, élelmezéséről, hogy mi gondoskodjunk, az megfoghatatlan követelés.
Ha az osztrák ministerium – a mint fájdalommal értjük – magyar korona ellen pártot ütött lázadóknak segélyezésére pénzt küld, annak megtéritésére tőlünk bizonyosan nem számolhat, sőt ellenségeinknek illynemü segélyezését a felséges urunk királyunk elleni pártütés gyámolitásának kénytlen a pénzügyminister tekinteni.
A közlött osztrák hadügyministeri jegyzék, egy ujabb tájékozó adat azon ellenséges indulatra nézve, mellyel az osztrák ministerium felséges fejedelmünk egységének elfelejtésével irántunk viseltetik.
A nemzet képviselői együtt vannak, s a pénzügyminister kötelességének ismerendi ezen jegyzéket is velök tudatni.
Egyébiránt az osztrák ministeriumnak, a Magyarországon, s ahhoz kapcsolt országokban, és határőrvidékekben lévő katonaságnak akár ellátásába, akármi néven nevezett más dolgaiba – még folyvást tapasztalható avatkozása ellen ünnepélyesen tiltakozik, s a velök közlött jegyzéket, ha kellőleg föl nem világosittatnék, Magyarország, s az ahhoz kapcsolt országok törvényes önállása és integrigátsa megtámadásának tekintendi.
Igy felelt a pénzügyminister. A bécsi Aula pedig ezen meritumnak ismerete nélkül is jónak látta a bécsi ministeriumot elkergetni. – Az elkergetés módja kissé különös, kivált, midőn az országgyülés valamelly ministerium elkergetésénél csak néző szerepet játszik, azonban – requieseat.
Hanem az elkergetéssel még nem szünt meg a felelősség, akarjuk hinni, hogy a birodalmi országgyülés számot kérend a nép keserves filléreiről, s ha még hű császárjához, ki neki alkotmányt és szabadságot adott, bajosan fogja hallgatagul vehetni, hogy a nép keserves fillérei a császár és király elleni pártütök segélyezésére pazrroltattak.
Ohajtjuk, hogy igy legyen, Magyarország a szövetséges Austria szabadságának erős támasza lehet, s alig ha támaszra nem lesz szüksége.
Lássák meg mit cselekszenek, mi egy bukott ministerium büneit a nemzetnek nem számitjuk be, eddig csak Austria ministeriumával volt bajunk. Reményljük, hogy a nemzettel nem lesz.
Egyébiránt a mint bekiáltanak az erdőbe, ugy szokott az viszszahangzani.
