Szék-Udvarhely, jun. 27. 1848.
Szék-Udvarhely, jun. 27. 1848.
Ma választók meg a julius 2-án megnyilandó magyar országgyülésre népképviselőinket, mi, Udvarhelyszék népe. Azon olvasók kedveért, kik eddig is a Magyarhon fiai s nem erdélyiek voltak, nem lesz fölösleges tudni, mennyi mindenféle érdek által voltunk feldarabolva. Legelébb is a székelység feloszlott: primorokra vagy urakra, ki mivel vagyonosabbak voltak, semmi terhet nem hordoztak, de minden javadalmakat magoknak eltakaritgattak, jelesen b. e. Ferencz császár korában, ugy szólva, családi örökmény gyanánt szállitották a hivatalt fiaikra, vagy rokonaikra; feloszlott adózó székelyekre, kik minden terheket hordoztak, de 1834 előtt még a közgyülésen is csak helységenkénti két követeik által vehettek 45részt; s végre feloszlott jobbágy- vagy zsellér-székelyekre, kiknek sorsuk egyezett más jobbágyokéval. Ezenfelül 3 vallásnak vannak székükben népes egyházai, s Mária Terézia korától fogva törvényr épülő gyakorlat volt, hogy minden egyháznak a hivatalokból illetéke kiadassék, még a követség felett is megosztozott a 3 egyház, olly jogosan, a mint két almát, fel nem vágva, haromflé lehet osztani. A vallások illetéke minden tisztujitás, minden követválasztás alkalmával nagy szerepet játszott. Jelen köveválasztás alkalmával sem a különböző rangoks állapotok, sem a vallások illetéke nem jött szóba, mert a szék bizalmát már régóta biró egyénekre u. m. ifj. fr. Bethlen Jánost és Pálfy Jánost közakarattal követeknek kiáltottak ki, s valamellyik helyének meürülendése esetére pótló követnek Keller Jánost az eddigi polgár rendből. De már a követek mellett irnokok választásánál a régi várna-rendszer érdekeli megujultak. Gyűlésünknek azonban, egészben véve, legszebb jellemét teszi mégis, hogy a közel két ezerből álló néptömegben véleménykülönbség elvek körül nem létezett, mindent egyes akarattal intéztünk. Többnyire (azaz legtöbbet) Pálfy János inditványozott, s mi „helyes” kiáltással elfogadtuk. –
Az eddigi gyakorlat szerint, legelébb felsőbb rendeleteket olvastunk fel, s azok között a kormányszéknek azon rendeletét, melly a volt urbéreseket a tovább robot alól a legujabb törvény értelmében feloldozza. Ez alkalommal Pálfy János igen korszerűleg magyarázta, miként a szabadság nem abban áll, miben azt némellyek vélik, hogy t. i. senki sem parancsol, hanem abban, miként csak a törvény parancsol. Az egyenlőség eszméjét is értelmezte, miszerint az a javadalmakból osztozás és a közterhek hordozása egyenlőségét jelenti. Nagyobb bajt fog okozni székely földön az urbéresekre nézve a székely örökség kitisztázása. A volt erdélyi diaetát e törvény hozásánál, hogy t. i. azon jobbágy, ki székely örökségen lakik, ne szabaduljon fela robot alól, az vezette, hogy a székely katonákat s adózókat ne idegenitse el az uniotól. De a hány illyet elvesztett volna azt unio, sokkal több jobbágy rokonszenvét nyerte volna meg. A székelyföldi jobbágyok legtöbben magyarok, a vármegyében lakók oláhok; s mig ezeket az ország megváltja, amazokat szolgáknak hagyá. A melly vidékén honunknak leginkább egyesítheti, vala a polgári szabdság az egyetlen nemzetiséget, ott maradnak meg a várna-falak. –
Gr. Bethlen János inditványára meg fogjuk kérni a közlekedési ministert, hogy a mint maga is tervezte, a vasutat Aradról a maros, s Gyulafejérvárról a Nagyküküllő mentén Udvarhelyig, s innen Brassónak vitesse. S mivel a vonalban csupán Udvarhelyen belől Brassó felé esik egy hegy, a Kénosi, ennek levágására székünk részéről 60,000 napszámost igértünk, melly mindenkire vagyonarányilag leend kiosztva. Lehet, hogy sokan csupa provincialis érdekből igérték a napszámokat; lehet, hogy sokan Udvarhelyszéket ezért vidéki önzéssel vádolják; de ne feledjük, hogy a székely nép azon anyaméh, melly a magyarságot rajként bocsáthatja az ország többi zugaiba; a székelység az, melly a magyarságot eddig isvszaporította a megyékben, s ekkép szaporadólag fentarttotta, s ezentul is fentartandja; ne feledjük, hogy a székelység védete meg Zsigmond király idejében, s II. József alatt is a magyarokat a kiirtástól, s ez fog bizonyosan ezentul is egyik védbástyája lenni a magyar nemzetiségnek. E fajt tehát a lamászat (kereskedés) által, mellynek életekre a vasut leend, tehetősebbé, a gyos közlekedhetés által felvilágosultabbá stb. kell tenni, módot adni, hogy tulnépességét könnyen bocsáthassa a magyar Kanahán felé felé, s ugy kell intézkedni, hogy a vész idején gyorsan repülhessen a hon minden vidékeire. Ezek országos érdekek. Csupán szeben s Fogaras érdeke ütközik evvel össze; de hiszem, hogy ezekről is vagy az ország fog gondoskodni, vagy megengedi nekik a gondoskodást. – Hasonló nem csupán önző, de országos és nemzeti érdekből biztuk meg követeinket, hogy most épen, midőn a magyarságot annyi vész fogta körül, a székelység a tiszai másik magyarelemtől ne legyen, a tudósításokra nézve is, 12–15 napi távolra, azaz valamint Segesvárig minden héten négyszer jő a posta, ugy jőjön Udvarhelyre, s menjen egyszer Csikszeredán s Kézdivásárhelyen, másszor a Rikaerdőn és Sepsiszentgyörgyön keresztül Brassóig, hetenként négyszer. – Országos érdeklből eredne az is, ha a Székelyföldön, melly épen a muszka torkába esik, több várok épülnének.
Igen jeles beszédében értette meg az öszvesereglett néppel Pálfy János a nemzetőrség eszméjét is. Egyébiránt a nemzetőrség száma nálunk sok ezerekre szaporodnék néhány hetek alatt, de nincs puska. Sehonnan sem tudunk kapni. Mindenütt érti a nép; csak néhány helységben van zugás, hogy az urak kimaradnak belőle. –
Végre főkirálybiránk Macskási Lajos ur tudatván, hogy leköszönését a főkormányzó urhoz elküldte, elbucsúzott „polgártársaitól” az, ki a „tek. karokhoz és rendekhez” köszöntött volt be. A szék népgyülése egy szájjal ifj. gr. Bethlen Jánost kiáltotta ki ollyannak, kit főkirálybirájának ohajt, s ő igérte is, hogy a maga rendjén e hivatalt, bármilly terhes kötelességnek vallja is, el fogja vállalni. A gyülés azonban feliratban, mellyben a ministeriumtól Bethlen Jánost főtisztnek kéri, nyilvánitandja, hogy a főtiszt választási jogáról örömmel lemond, csakhogy a többi tiszteit maga választhassa legfelsőbb megerősités és kinevezés nélkül. – E sorok irója ohajtója volt, hogy Makácsi Ljaos ur a főkirálybiróságról lemondjon. S miért? Nem személyes ellenszenvből (mihi ille nec injuria, nec beneficio notus); hanem, mert illy időben, hol az események hatalma még a legszabadabb elvüek vágyait is tulszárnyalja, s hol mégis az ellenforradalmat magas személyek kovácsolják, a legjobb lelkü conservativ kezében sem megnyugtató a hatalom létezése; s ezenfelül az a levél, melly miatt 1835-ben több honfiak, az ellenzékből, s közöttük ifj. Bethlen János is, nota vgy hűtlenségi perbe fogattak vala, Macskási Lajos házától jutott Estei Ferdinand herczeg kezébe; s végre 1833-tól fogva 1844-ig, Udvarhelyszéknek minden utai pusztulóba indultak volt. E sorok írója ohajtotta azt is, hogy az ifjabb két Ugron, kik magokat conservativeknek vallották, önként köszönjenek le; ámbár sajnálta, kivált az egyik e tárgy körül szenvedett; ohajtotta azon okból, mert most a hatalomnak conservativ kezekben léte nem megnyugtató; de nyilvánítja, hogy udvarhelyszék utait az ő buzgalmuk, s erélyök hozta jó karba. S mivel én voltam, ki 1844-ben kezdve az udvarhelyszéki utak romlását hirlapokban panaszoltam, s az akkor hivatalba lépett ifj. Ugronoknak megigértem volt, hogy a napot lemente után is megdicsérendem, e tartozásomat ezennel beváltám.
Junius 28-án, Szék-Udvarhely város is gyülést tarta, mellyben, miután tudva volt, miként gr. Teleki László e várost a magyar hongyülésen nem fogja képviseltetni, közakarattal Keller Jánost, s helyébe Széles Károlyt pótlóul, kiáltották ki. Ezenfelül megkérik a közmunkák ministerét, hogy a vasuttal Udvarhelyt ki ne kerülje ugy, mint a szék kénytelen volt a kőuttal kikerülni. Régebben t. i. míg a város nevében a magát minden terhek alól mentesítők szólottak, az utcsinálásnak, de még fentartásának terheit sem akarták a széktől átvenni, s némelly székbeli hatalmasok önérdeke is hozzájárulva, az orságos kőut a várost szépen kikerülte s kerüli. Ma a városi népgyülés józanabbul fogta fel önhasznát, s megbiztuk követünket, hogy minden dologtehető férfira 6 napszámot igérhessen, azon esetre, ha a vasut Udvarhely vvárosba bejövend. A követ csak három napszám igérhetésére kért felhatalmazást, de a nép vetélkedett a többet igérésben. Én pedig boldog voltam s vagyok, hogy valaha a közczélraadás és ajánlkoásban egyetértést, sőt vetélkedést szemlélhettem. Ez igaz, hogy csak józan felfogása az önérdeknek, de ki egyben megkezdte, a többiekben is folytatni fogja. S ha még tovább is mozognak a ráczok, horvátok, minket jó számitókká is, de áldozni készekké is teendnek. – Erős vár a mi istenünk, erős vár a mi józan számitásunk, erős vár a mi kitartó buzgalmunk s egyetértésünk.
