KÜLFÖLD.
KÜLFÖLD.
*†* I. Bécs, julius 10-kén. Pillersdorf ministeriuma tehát megbukott. Ezt ugy hiszem, nem csodálja sneki, ki az idők jeleit el tudja lesni. Korunk csodás ellentéteket mutat föl. Az élő ivadék szenvedélyektől ragadtatik tova, – szenvedélyektől, mellyek mivel századokon át fvoltak bilincsen tartva, századok szennyét viselik. Heterogn erők működnek s tusáznak egymással; itt a középkor vallásos vakbuzgósága, ott a papi obscurantismus, amott a jesuiticus kétnyelvüség, az ujkor szellemi színvonala fölött repkedő politikai nyegleség, s a körülmények változatait leső hitvány jellemtelenség és a hetaerák teremeiben szőtt ármány; ismét amott a hűbéres úr jogtaposó gőgje s ott a nem kevésbbé romboló rakonczátlan népszenvedély. Nagy és kicsiny, gazdag és szegény, úr és szolga, fegyverben állanak egymás ellen. Ollyan jelenet ez, mellyről Mephisto nem késnék diadalmosolylyal elvonni a kárpitot, miszerint egy tettszomjas Faust undorodjék el ama szinhelytől, mellyen csak az idők szennyével érintkezik, csak élvet les, hogy e torzjelenet vigyorgó alakjai a mámor rózsaködében tünjenek elébe. Ámde e szennyes, rút alakok gy titkos hatalomtól mozgattatnak. E heterogén erők tusája arra mutat, hogy a népöntudat legmélyebb mélyeiben föl van rázva. Az önkény, e mogorva szövetségese az alvilág sötét hatalminak, haszntalan rakott sziklát sziklára, hogy bebörtönöhesse az emberi szellemet. Egy mennykősujtás a szabadság haragos istenétől elég arra, hogy e titáni művet egy percz alatt szétporlaszsza. Mit sem kell tartani e harcztól, mellyett az ellenkedő erők szemeink előtt vinak; a nép kedélyébe esett szikra fogékony tűzanyagot talált, s e tűzanyag lángot vetend, mellynek emésztő hatalma el fog hamvasztatni mindent, mi a kényuralom romjaiból fenmaradt, s a népszabadság fönségesb, tisztultabb fénykörrel fog ragyogni végig a föld kerekségén. –
E kép azonban még a távolban szürkül, s jelenleg a pillanat szükségei és nyűgei kötik le figyelmünket. Hogy tehát visszatérjek a megbukott bécsi ministeriumhoz: ennek bukását sem csudálhatja senki. Magában hordotta az a kora halál csiráját, s magában hordanda az után következő is azon egyszerü oknál fogva, mert míg a nép a forradalom első mámorából magához nem tér, míg a szabadság napjától káprázó szeme biztos nyugponton meg nem állapodik, szóval: mig a szabadság gyakorlati előnyei és czéljai iránt megával tisztába nem jő, addig semmi földi hatalom nem leend képes kivánságának eleget tenni.
Ezt azonban nem mentségére mondom a bukott kormánynak. E ministerium a legnyomorultabb, leggyávább volt, melly Polignac napjai óta dynastiájának romlására tört. Sokkal szolgaibb, semhogy a csamarilla befolyásától menekülhetne, és sokkal gyávább, semhogy parányi népszerűségét nélkülözhetné, reactio és népkegyvadászat közt ingadozott ide s tova, s megbukott nem szánva senkitől, s megvetve – még az udvar bérszolgáitól is.
Egészen más kérdés az: mikép fognak alakulni saját viszonyaink a jövő kormány irányában?
Itt – hitem szerint – semmi lényeges változás nem történendik; nem pedig azért, mert Austria kormányának és népének irányunkban egy örökös, nyiltan bevallott utógondolatuk van: s ez utógondolatan rejlenek vészeid, oh magyar hazám!
Az embernek nem szükség pessimistának lennie a végre, hogy a béci ügyek fordulatától semmi lényeges előnyt ne várjon a közöttünk és Austria közt fenforgó differeniták barátságos elintézésére. Mert – csk valljuk meg őszintén – mióta alkotmányunk egy összekötözni igen is, de egyesíteni és organizálni teljességgel nem tudó kontár bureucratia gyámkodása alul magát emancipálta, a honunk megszünt a tyuk lenni, melly szomszédinknak ingyen adta az aranytojásokat, azóta Bécsben nem kis zaj támadt a magyarok „hitetlensége” ellen, mi jókora világot vet ama testvéri hangulatra, mellyel aprilban bennünket ott lent Pesten kebleikre öleltek. Ők kétség kivül akkint értelmezték a testvériséget, mikép mi kizárólag Bécset tartsuk a világ közepének. – Éljen a testvériség!
Bármi nyomorult volt is a megbukott kormány, de ezen utógondolatot teljesen fölfogta. Itt futnak össze Magyaroszág bonyolatainak szálai. Sobrii estote et vigilate!
