Déva. Jul. 10-kén.
Déva. Jul. 10-kén.
Soha Déván népesebb, lelkesebb megyei népgyülés nem volt mint e napon, mellyen az újon kinevezett főispán KunGothárd közbizalom s menydörgő „éljenek” közt elfoglalá főispáni székét.
A zavartalan gyülés eredményei: követválasztás; közfelkiáltással követeink lettek: Gyulay Lajos gr., Györfí Samú b., pótlókövet Váradi Ádám, mind a három egyén legragyogóbb gyöngy e megye koronájában. Jegyzőkönyve iratott, hogy a követségéről épen most csinosan számolt Kakucsi Elekre si főtekintet volt volna, ha ő jelenleg mint kinevezett h. főbiró olly szükséges nem volna a megyébe mint a falat kenyér.
Ezután tárgyaltatott a megyei pecsétnek új magyar körirattali metszése, a honvédelmi szükségekrei adakozás, „közlöny” megrendelés, tudósitók kinevezése a h. laphoz, s végűl a székbeli katonaság tetemes sérelmeinek k. biztos utjáni orvosoltatása s az 1848. XVI. T. cz.-nek is elég tétetett. Minden nagyszerű lelkesedéssel folyt le, s az eredmény megmagyaráztatván – a magyarul nem értőknek is keblökben nyugalmat, viszhangot talált a tiszta akarat, s mivel érdekökkel nem volt ősszeütközés örömmel távozának.
Irták a külföldi lapok, hogy midőn Metternich buktát hallák a francziák örömökben az utczán csókolák egymást. Igy van most Déván „vége a szolgaságnak” üdvözli egymást minden ajak.
Egy szót Nopcsa Lászlóról. Ő a volt főispán még mind érdekli a figyelmet. N. L. egyike volt azon mérges növényeknek, mellyek kipárolgások által az apák józan erkölcsét rontak meg a fiakban. Sok hibái, sok vétkei voltak. Alatta élt a „tizek tanácsa” a „sohajok hidja” alatta volt azon rendőrség, melly megcsufoltatást adott annak ki kéjhölgy előtt nem emelt főveget. Alatta ért tetőre hűbéri szolgaság. Alatta voltak – kevés kivétellel – a törvényhozó ész hijával zsaroló tisztek; alatta a rosz. Ő isten is volt, apáért fiút és lányt is büntetett. Most minden megváltozott, más most a volt dévai elpuhult, gyönyörökben kimerűlt, önző, hizelgő nép; erőt érez magában mert szétszakitá a kéjhölgyek poiticáját, el a régi nopcsai szerződést nem lesz több szilaj önkény; kezes a közbizalom embere Kún Gothárd; nem lesz elnyomatás, kaczérság, szemtelenség. A gyülésen ezer sokaság kiáltá, „vesszen Nopcsa” a házi erények feldulója! N-ban két szép oldal volt: egyik, hogy bár ő rendszer hivatalnoka volt is, de aristorcratának csak azért, mert főúr, elsőséget soha nem adott; a más, hogy mindig kész volt segiteni barátit – bár azokat soha sem ismeré. Feltünt nekem hogy azok is kiálták: „vesszen” kiknek ő – bár érdemetleneknek – egykor házat, ruház és kenyeret adott. Hát ugy kihalt a gyermeki hála?! „Gyülöld a zsarnokot, de szeresd jól tevődet” mondá a bölcs Siraenyai Dionnak.
Jellemző volt, hogy a mai gyülésen a szeretett uj őispán elhagyatni kérte rang, születés czimeit; ő világos fő. E lete nap a megye felett. Beiktatási ebéd nem volt. Igen hellyesen, a szűkpénz egyébbre kell, kell golyó és lőpor a honfiaknak, s az eszem iszomnak legyen is már vége. A hangszerek és kancsók közt kiáltott „éljenre” nem sovárog a nemesebb indálatu. A vendégségek a századokkal aljasodtak, más volt az Etele várossában, ott a lakomák közt hősi tettekre ébresztett a dalnok. Tán az illy lakomák egykori élete még feltámad. Adja isten! – Brúz Lajos
