TÜKÖRKÉP AZ USTRIAI MINISTERIUMRÓL.
TÜKÖRKÉP AZ USTRIAI MINISTERIUMRÓL.
Midőn a mariusi napok Metternich hatalmát megtörték, minister társai s Lajos főherczeg fájlalták ugyan a rendszer megbuktát, de a hires statuscancellár catastrophja talán némi kárörömet is gerjesztet bennök, mert Metternich nem volt coordinált társuk, ő urok, ő zsarnokuk volt. Kollowrat és Kübek, kik a ministeri conferentiákban nem egyszer kikeltek a stauscancellár tervének egyik vagy másik részlete ellen, azt hitték, hogy az egész martiusi forradalom csak a külsőségeket érte, s hogy a régi rendszer nagyjában meg fog maradni. Metternichnek főhibája szerintök az volt, hogy ő nem az austriai háznak, hanem az összes európai conservativismusnak, a fejedelmeknek és aristocratának ministere volt, egy elv ministere, nem egy birodalomé, ki azon állást, mellyet Bécsben betöltöt csak olly talapzatnak tekinté, mellyről nem Austriának, hanem az egész europai conservativismusnak érdekeit s harczaig igazgathatta, – s ugyanazért Don Carlosnak vagy a Sonderbundnak ügyét nevezetesebbnek tartá, mint a Duna-torkolatok kérdését, mellynek orosz kézben létele, az ő szemében elvkérdés nem volt. Kollowrat és Kübek kárhoztatták Metternich ezen felfogását, de nem elveit. S Metternich conservativ politicáját tovább gondolták folytathatónak, azon föltétel alatt, hogy Austria érdekei e mellett nagyob figyelemmel kisértessenek.
Metternich megugratásával tehát megmaradtak a régi nevek, csak czímök változott meg; a kamara-elnök pénzügyi ministernek hivatta magát, a főhaditanács elnöke hadügyministernek, a főtörvényszéki elnök(Oberst-Justizpraesident) igazságügynek; de azért megmaradt az állodalmi tanács, a stauscancellaria, az udvari főhaditanács meg a collegialis rendszer, s a felelősség hiányának minden egyéb attributuma.
Kevés napok elegendők voltak, hogy mindenki átlássa, miként illy viszonyok a forradalmi fővárosban nem lehetnek állandók; a közvélemény s a macskazenék megbuktatták egyenként ezen ministeriumot, Lajos főherczeg elutazott Ebenzweierbe és Ischlbe, Kübek felesége jószágára, Kollowrat a magáéra, közel Bécshez, s minthogy a felséges uralkodó ház magán viszonyait mg akkor is kezelte, s összeköttetésben maradt a bécsi kormánynyal főkép az által, hogy leghívebb emberét Piepiczet, kit még utolsó pillanatban állodalmi tanácsosnak nevezett ki, a ministeriumba, a ministertanács egyetemes titkárjaként (Generalsecretär des Ministeriums) bejuttatá. Ezen Piepicz volt az előtt Kollowrat jobb keze, a cseh és horvát ügyekben a kormány-politicának főirányadója, ösztönszerű panszláv, meggyőződésből conservativ, sőt absolutista, ugyanazért gyűlölője a magyarnak, – ügyessége csakhamar kedvessé tette Pillersdorf előtt, ki nem is gyanítá, hogy általa még Kollowrat s a camarilla poiticájának szintúgy marionettje, mint a bécsi. Auláé. – S ez volt a julius 8-diki megbukott ministerium legnagyobb hibája, jó szándékkal kérkedve, erélyesség s tapintat nélkül, külső impulsusoknak mindig engedett, s hol Innsbrucknak akart, hol a bécsi Aulának, hol Prágának, hol Frankfurtnak tetszeni, minek vége az volt, hogy senkinek sem kellvén, még az országgyülés megnyitásaig sem volt képes tengődni. Ezen ministeriumban Pillersdorf viselte a főszerepet, ő adta meg neki a színezete, ő vezette politicáját. Pillersdorf negyven éven keresztül mindig ellenzette a kormánypoliticát, s ezen negativ téren megmaradt akkor is, midőn a ministerium élén positiv kellett volna fellépnie. Ő készítette az első sajtótörvényt és nagy előszeretettel az április 25-ki alkotmányt, s hosszú doctriner bevezetésben ki is decsérta azt unalmasan, mind amellett, hogy a védegyleti harczból ismeretes dr. Hock Pillersdorfnak akkori titkára, önmagának tulajdonitá ezen alkotmány kidolgozását. Pillersdorf műve volt amásodik sajtótörvény is, s a házszabályok (provisorische Geschäftsordnung), azonban, mivel ezek nem fogják nevét örökíteni, mert egy ideig nagyon kikürtölt népszerűsége csak azon tényhez volt kötve, hogy a minister olly könnyen és készen vette vissza mind ezen organicus intézkedéseit az Aula vagy a nép jogait védő bizottmány első felszólítására, vagy tettleges föllépésére, mint a minő könnyen megadta. Ministeriumának jelleme volt ”mindig engedni”, s engedett is mindenkinek, a ki ellen Bécsben fellépett, csak a lengyeleknek nem, mert ezek nem tudtak súlyt adni kérelmöknek, s a mint az Aulának s bizottmánynak először ellentállt, azonnal meg kellett dőlnie, mert Pillersdorf csak Bécs városának volt ministere; Windischgräetz, sőt Thun is nem engedelmeskedtek neki soha Prágában, sem Brandis Innsbruckban, úgy hogy végre már senkinek nem mert parancsolni, rendeletei mindig csak javaslatok voltak, a ki beleegyezett, az elfogadta azokat, a ki nem, nem. Méltó társai valának Baumgarten és Krauss. – Baumgarten, a közmunkák ministere, ki azon rövid idő alatt, mig minister volt, soha nem tudta megfogni, hogy ő ministerré lett, s ugyanazért tanácsnoki szokásaihoz híven Pillersdorf terveit vakon mindig elfogadta, önállóságra vergődni nem tudott, rendeletek teljesítésére nem alkalmas, rfendelkezni nem tanult, s nem mert. – Krauss a régi bureaucratiának embere, a részleteké, ahalasztásé, a szép szóé; ő soha sem tudott bele szokni a minsterialis rendszerbe; fájlalta a régi rendszer bukását, habár annak kinövését maga is gyűlölte, Magyarország önállását felfogni képes nem volt, s minthogy a régi rendszernél, melly alatt a tisztviselői oppositióhoz tartozott, mindent az által lehetett csak elérni, ha akadályok előgörditésével Metternich tervei paralysáltattak, ezen megszokott modorát most is Magyarország ellenében mindig használta, s e tekintetben sok kellemetlenségekbe nonyolodott a mgát paralyzáltatni nem engedő, s akadékoskodásit élesen keresztül metsző magyar ministeriummal. Egyébiránt általános volt ellen s örökös húzás halasztása ellen a panasz. Az osztrák pénzügy jelenleges bonyolult állapotánál bureaucraticus szokásai minden egyéni szorgalma mellett is csak károsan hathattak a közbirodalomra. A ministeri tanácsban mindig báró Pillersdorffal szavazott. – Gróf Latour, a hadügyminister kellemes aristocratai formákat köt össze az ismert katonai kiképzettséggel, ö azonban mint minister is csak a régi udv. főhadi tanácsnak elnöke volt, a személyzet és az elvek a régiek, a név változott csak ezen ministeriumnál. Latour az általános politicába ritkán avatkozott, Pillesdorf gyengeségét és engedékenységét ugyan mindig kárhoztatta, azonban átlátta, hogy ö maga mint katona nem képes a kormánynak más irányt adni, s azért legfelebb a katonáknak is követelt, habár sikeretlenűl, szavazatot a választásoknál, különben csak a hadügygyel foglalkozott. A magyar önállás Krauss után őt bántotta leginkább, s csak kedvetlenül a kénytelenség lassúságával engedett nem a magyar törvénynek, hanem ő felsége kéziratinak, s a száz mellék utakon meg-meg kisértett avatkozgatásnak utján vágdosó magyar ministérium consequens őrködésének; átalakulásuk következményit nem akarta elismerni, s katonai nézeteivel s fogalmival nem egy akadályt gördített ministereink intézkedéseinek elébe.
B. Sammaruga, a cultus és igazságügy ministere elagott, jelentés nélküli ember, becsületes és igazságos bíró, ki maga is érezte, hogy ő nem született ministernek.
Sokkal nevezetesebb férfi volt a kereskedelmi minister B. Dobblhof = Dier, a régi rendi ellenzék ismert vezetője, tudományos jó szándékú férfi, ki a bureaucratiát mindig gyűlölte s kinek legnagyobb hibája az, hogy nem elég erélyes. Ő csak azon föltétel alatt lépett a ministériumba, melly az ő népszerűségében támaszt keresett, hogy Lajos főherczeg hagyja el a fővárost, de annyi erélyessége nem volt, hogy az egész camarillát szétoszlatta vagy Lajos főherczeg távolbóli befolyását megdönteni birta volna; ő a jogosság embere, a forradalmat, az Aula uralkodását nem szereti, de ellene felkelni nem fog soha; az országgyülés többsége zsinórmértékül fog neki szolgálni mindenkor ; sympathiái egy erős austriai birodalom mellett vannak, melly Németországba bele nem olvad tökéletesen, hanem egyesül vele föltételek mellett, egyezkedés utján; Magyarország erősödése akkor, midőn az austriai monarchia többi részei bomlásnak indultak, mélyen szomoritja lelkét, ő legalább nem barátja a magyarnak, nem mintha ellensége volna, hanem mert nem fér agyába a gondolat, hogy Magyarország önálló suly legyen Európa mérlegében. – Pillersdorf ministériumának hibái és gyávasága nem ártottak Doblhof népszerűségének, mert ő azalatt Innsbruckban volt, s habár működését siker nem koronázta is, jó szándékról austriai szempontból senki sem kételkedett. B.Wessenbergről nehéz itéletet mondani. Harmincz év óta nem volt Austriában, Metternichnek ellensége volt, sympathiái inkább németek mint austriaiak, meggyőződése szabadelvü, ügyessége ismeretes ; – korára 75 éves.
Ezen tagokból állott a ministerium, melly julius 8-dikán azon pillanatban bukott meg midőn „a nép jogait őrző bizottmány” (Ausschuss zur Wahrung der Volksrechte) az országgyüllés megnyitásának küszöbén bizodalmatlanságát nyilatkoztatta ki ellen. Ezen bizottmány a május 15-diki forradalmi jelenet gyermeke Pilleersdorf által tartatott fel leginkább, ez által igazgatatta a belügy-minister a bécsi municipiumot, s általa sokszor a tartományokat is, ez volt kormánynak fő eszköze, mell azonban most ellene fordult. – Csak három nappal előbb választatott meg a minister Bécs városának két legvagyonosabb kerületében képviselőül, s ez volt legutolsó diadala, mellynek mámorában azon conservativ meggyőződését nyiltan bevallotta, mellyet az aprilisi alkotmányban is kifejezett; de ezen nyiltság megijeszté a democraticusabb irányú bizottmányt, melly most eljöttnek hitte az időt, hol hatalmát a ministerrel is éreztetheti, a bizottmány nyilatkozott, s Pollersdorf kinek engedékenysége a conservativ, az ugynevezett feketesárga párnak már régen visszatetszett, elejtve a democrat vagy feketeveres-arany párt által tüstént megbukott.
Dobblhof szóllítatott fel új ministerium alakitására s megbizásában, ha a hirnek hinni szabad, úgy járt el, hogy a belügyi tárczát magára vállalván Wessenbergnél meghagyta a külügyeket, Latournál a hadügyet, szóval, hogy a hadügyet tovább is boldogult udvari fő hadi tanács személyzetére és rendszerére bizta. Hornbostel lett a kereskedelmi minister. Ez egy ügyes gyárnok, a nép embere, tárczája egyébiránt igen alárendelt, mert sem posta, sem vám és harminczad, sem dohány nem tartozik ahhoz, politicai véleményét, és érzelmeit irántunk nem ismerem. – Az igazságügy minister dr. Bach Sándor kitünő ügyvéd, radical egész a köztársasági eszmékig, erélyes, a mozgalommal előre haladó, s e részben Dobblhofnak ellentéte, ki azon elveknek hive marad, mellyekért legszebb férfikorában a siker reménye nélkül küzdött. Schwarzerre bizák a közmunkákat; ez tüzér, közkatona, később az Österr. Lloydnak, most az Öst. Allg. Zeitungnak szerkesztője. Ő maga keveset dolgozik, de tudja utilisálni körözetét, s felkeresni a talentumot, politicai véleménye gyakran változott, nem gondolnám hogy önmagával tisztában volna, azonban merész és erélyes forradalmi jellem, ki minden hatalommal kaczérkodik, hogy azt megbuktassa, s most tisztán német szellemű, másszor a panszlavismus védője, majd magyargyűlölő, majd a magyarnak szövetséget ajánló. Illy jellemek viszik a forradalmat előbbre, különösen ha a munkások kezeikbe adatnak, mert általok hatalmat is nyernek, mellyel merni lehet. – Ő és Bach fogják három hét mulva az uj ministeriumo megbukttni, ha a kamara conservtiv többsége Stadiont nem emeli fel ellnök. – A pénzügy mehlehet, hogy Krauss kezében marad, meglehet, hogy Maier Graveresz a bankkormányzó veszi át, azonban úgy látszik, hogy megettök egy ügyesebb financztekintély fogja vezetni a pénzügyet, ki hivatalba nem lép, egy szenvedélyes következetes, erélyes jellem, becsületes de egyoldalú, ki az osztrák birodalom elgyengülését vagy felbomlását minden áron és nevezetes szellemi erővel fogja ellenezni, a magyaroknak nem nagy barátja.
Közoktatási minister nincs még kinevezve, mert Exner, egy kitünő tanár Grätzben nem fogadta ela tárczát.
Az ezen elemekből alkotott ministerium ránk nézve aligha nem folytatandja a bukott ministerium ellenséges politicáját, de tovább alig tartandja fel magát, mint három hétig, hol gr. Stadion, ki mind ezeknél kitünőbb a kamarai többség által a ministeriumba fog vitetni, fel nem lázad-e ellene bécs az más kérdés, s akkor Bach Sándor lesz a forradalom ministerelnöke.
