Ujabb hír jul. 13-kán.
Ujabb hír jul. 13-kán.
Tegnap estve érkezett e megyéhez sebes postával Krassómegyének folyó hó 11-én kelt levele, mellyben előadja, hogy a lázadók Bánya-Moldovát elfoglalák, a lakókra adót vetettek, jogtalan tanácsot alakítottak, s mindenütt dulnak, rabolnak: a bizottmány tehát rendes katonaság hiányában a megyében általános népfelkelést rendelt a lázadó rablók megsemmitésére; erről tehát megyénket olly czélból tudósítás, hogy a haza védelmére, vele egyetértőleg, rögtön intézkedjék.
Ugyanez időben jött első alispánunkhoz az ujpécsi járás zichidorfi kerület szolgabirájának hivatalos jelentése, mellynél fogva előadja, miként az előrebocsátottak szerint, Versecz alatt szétrobbantott rabló-csapat folyó hó 8-kán a Mocsonyi család birtokához tartozó Vleikovacz nevü helységet megtámadván, és elfoglalván, az ottani jegyző, korcsma-haszonbérlő, s uraság lakát vandalok módjára szétdulták; zuztak, rablottak, mint egy minden emberiségből kivetköztetett vad csorda; a haszonbérlő kezét keresztül lőtték, s szurásokkal illették, a birót kegyetlenül megverték; a jegyzőt mindenfélekép kínozták, füleit elvágták, s magukkal elhurczolák. – Isten, hol maradnak villámaid, hogy sujtanád az Afrika vadjainál vadabb, az emberségi gúnyára teremtett gaz árulókat!
De bezzeg megjárta egy Horváth nevü, Ferencz Károly ezredbeli közvitézzel egy pöffeszkedő servianus; ez ugyan is, miután lesből e.gy lukácsfalvi őrködő lakost lábon megsebesített, nagy helykén egy emeltebb helyre állva, mellét veregetvén, elbizakodottságában igy kiáltott az őrt álló említett közvitézhez: ”lőjjmagyar, ha érted mesterségedet”; mire a felszólított szemügyre vvén lőfegyverével a gúnyoldodó servianust, olly szerncsésen találta, hogy az legottan, mint villámsujtott, halva összerogyott. – Azon jó érzelmű, lelkes kapitány, ki ezeket elmondá, nem tudá elégg magasztalni a legénységnek hős s bátor viseletét; mint száz harczban edzett veteranok, ugy állottak vitézeink emelt fővel a fütyölő golyók zápora közepette, enyelegve, s hidegvérüen; ugy tekintvén a halál sápadt arczát, mint aminek jőni kell, ha jőni fog, s minden tekintélyét kelle igénybe venni, hogy őket az orozva puskázó lázadóknak szuronnyali megtámadtatásától visszatartóztassa.
Végül, nem lehet ismét és ismét nem érintenem e helyütt Kiss Erneszt ezredes, s parancsnokunk tapintatát, ernyedetlen buzgalmát, s lankadni nem tudó lelkesedést, mellyel városunk, vidékünk s így a honnak ügyét jelen vészteli napokban férfiasan fölkarolá, éjjeleit nappalait, – ritka öntagadással, – szenteli terhes paranc.snoki hivatalának lelkiismeretes betöltésére. Ő mindent tud, mire szüksége van; s ott van mindenütt, hol senkisem gondolja. – Sok illyen lelkes parancsnok, s a veszedelem forgó haza mentve leend, a pokolnak minden ármányai daczára; s honunk virágozni fog, s nagy és dicső leend, mint igazságszerető Mátyás királyunk fénykorában!
