ANGLIA.

Teljes szövegű keresés

ANGLIA.
Az alsóházban julius 6-kán ujra fölvétetett Hum ismert inditványa a választási jog szélesb alapra fektetése és a három évi parliament iránt. Szavazásra kerülvén a dolog 351 az inditvány ellen és 267 mellette szavaztak, s igy a reform csk 84 többséggel utasíttatott el. Hume ur – mond a fontolva haladó Times – roszúl választá idejét. Ha martiusban lép fel, mikoron minden emberfia mint jó royalista feküdt le s mint tüzes republicanus kelt föl, tán visszhangra talál; de az ujabb párisi vérengzések sok heves reformert is lehangoltak. Ha örök fogság és nyaktörő ablakoni kiugrás közt csupán Hume (radical reformer) és Sibthorp (wigh-tory) közt lehetne csak választani, akkor habozás nélkül az életveszélyeztető salto mortaléra szavaznánk inkább; de mig az első nyitva áll előttünk, s a lépcsőzeten lassabban bár s csak fokonként de biztosan szabadba juthatunk; mindenesetre ez utat kell választanunk”. Mintha csak a boldogult B. P. H. szólana.
A szabadelvübb Daily News ellenben a legjobb reményt táplálja az ügy sikere iránt. „Nyolczvanöt szavazatból álló többség ugymond, álló kevesbség ez már fél győzelem – Hólabda ez, melly nőttön növekendik, s isten segitségével olly nagygyá leend, hogy az ellen tornyosuló akadályok el fognak hárulni.”
– A Chronicle Hume és Cobden reformizgatásai czélirányozatlanoknak, sőt veszélyeseknek is tartja. Szerinte a jó kormány csak kigazságot s rendet eszközölhet, de általános kenyérbiztositás nem adhat. A törvényhozás főfeladata nem egyéb, mint igyekezni a törvények rendetlenségét eltörülni, hazsnos vállalatokat gyámolítani, a status bevétele s kiadása fölött őrködni, s végre az ország müvelt többsége által kivánt javitásokat életbe lépteti. – Cobden kinek reformizgatásai inkább az anyagi jóllét előmozditására, mint a politikai jogok kiterjesztésére vannak irányozva, Thiersnek nem a rég a párisi nemzetgyülésben mondott szavaira figyelmezteti, melylyek igy hangzanak: – ünnepélyesen felhívok ezennel mindenkit, hogy fedezze fel, ha tudja, azon titkot, mellynél fogva a status minden munkátlan embernek szüntelen foglalatosságot s illetőleg kenyeret adhat, vagy ellenkező esetben némuljon el olly igéreteivel, mellyek mulhatlanul iszonyú vérontást idéznek elő! Hume-ra nézve pedig, kinek törekvése a szavazatjog alapjául szélesbitésére van irányozva, azt jegyzi meg e lap, miszerint a jelent parlament a kifejtett politikai élcz következtében nmem egyéb, mint a közvélemény kifolyása, és igy ha Irland 107 képviselő helyett 200-at is küld, szegény nép nyomorult sorsán nem lesz változtatva.
– A Times János főhgnek a német státusok főkormányzójára lett kineveztetését nem tartja kielégitőnek. Neki, úgymond föl kell karolnia az egész birodalom közérdekét, különböző helyeken a rendet helyreállitania, az egészen uralkodnia, a nélkül, hogy a független fejedelmek jogain csorbát ejtsen. Ha e válsztás netaláni vérmes reményei meghiusulnak, ne botránkozzék meg rajta senki, mert a főherczeg egy felől a bécsi országgyülés felőtti őrködéssel van megbizva, mellynek kimenetelétől függ Austria sorsa, más felől a magyaroktól is meg van hiva, hogy ott a különböző népek által okozott forradalmi lázadásokat intézze el.
– A Daily New biztos bécsi hirek után azt irja, hogy a török követ Innsbruckot elhagyván haza tért, otthon minden befolyásával oda munkálni, hogy a moldvai és oláhországi mozgalmak következtében a porta és Magyarország közti barátságos viszon valamikép meg ne háborittassék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem