AUSTRIA.
AUSTRIA.
II. *†*Bécs, jul. 14. (A horvát ügy és az osztrák utógondolat.) Német testvéreink a forradalmak ezen uj serájában teljességgel nem tudják magukat tájékozni.
A martiusi napok egészen készületlenül lepték meg őket; a lelkes fiatalság, melly a nagy világ minden zugaiban egy szeplőtlen szív szerelmével szokta az emberiséget tág keblére ölelni, egy magasztosb eszme, egy nemesb szenvedély által ragadtatott el, midőn az Aulában legelőször föltüzni meré a szabadság zászlóját; a nyárspolgárok engedtek e rohamnak, mert azt hivék, hogy a szabadság és a rántott csibe-politicca teljesen egyértelmű.
A csalódás napjai elmúltak. A jámbor bécsiek azt hivék, hogy testvéri csókjaikért, mézes szavaikért s Hollós Mátyás kissé már régi s talán kissé apcoryphus paizsaért egész készséggel nemzeti önállóságunkat találandjuk föl nekik.
Ők ama boldog hiedelemben valának, hogy mindenestől Bécsbe költözendünk, provinciális engedékenységgel ott tartandjuk meg a „Vereinigter Landtag”-ot, filléreinket merő testvéri indulatból a bécsi tőzsérek zsebeibe csúsztatandjuk, s együtt járandjuk Strauss keringőit a Sperlben és Elyziumban.
Ők egyet teljesen kifeledének a számitásból.
Kifeledék azt: hogy magyarok vagyunk, s háromszáz év óta mindig egy czélra törekvénk; arra t. i. hogy nemzeti függetlenségünket – melly nem csak közjogi de anyagi viszonyok által is föltételeztetik – egy minden nemzetiséget és szabadságot absorbealo nyomorul rendszer ellen megóvjuk, fentartsuk és a fenyegetve rárohanó veszélyeket elháritsuk.
Ők azt hivék, hogy Metternich bukása betöltendi ama hézagot, melly közöttük és az austriai birodalom kormányzati rendszere közt tátongott.
Ez nagy tévedés volt. Metternich azon politicának, melly ellen a magyar olly példátlan és csak a vele született szabadságszeretetből magyarázható kitüréssel ésé lelkesedéssel küzdött, teremtője nem volt, hanem csak eszköe, mint voltak elődei.
E szempontból tekintve Metternich egész vétke csak abban állott, hogy eszközeit tulbecsülte, hogy a körüle támadt mozgalmak természetét nem ismerte, s ennélfogva a minden részeiben megromlott gépet nem tudta többé mozgásba hozni.
A rendszer, mellyet egykor pirulva emlitend a historia, hatszázados fáradalmas törekvés, előre kiszámított nemezt- és lélekgyilkoás műve volt; s ittvolt a hézag, melly Magyaroszág és Austria közt háromszáz év óta tátongott.
És e vészes örvény mindenünket elnyelte vagy elnyeléssel fenyegette. Elnyelte iparunkat, melly a szolganépű császári lakváros sybaritáinak áldoztatott föl (a sybaryták köztudatúl nem igen nagy hősök voltak); elnyelte nemzeti önállóságunkat, mellyben mindig viharfelhő rejlett volna a bécsi despotismusra nézve; elnyyelt mindent, csak egyet nem: csak a magyar ősi szabdságszeretetét nem, melly – hiszem az istent – csak akkor alszik ki férfias kebléből, ha sírja felett megkondul az enyészet lélekharangja.
Ámde e hézagot Metternich bukása nemcsak nem töltötte be, sőt épen ezen esemény tüntette azt fel legvilágosabban.
Az osztrák kormány bűnei terheket róttak az állodalomra, mikre Magyarország nem adott okot, s keletkezett a nyomasztó statusadósság, s forradalmat idéztek elő Olaszországban, melly Austriát alkalmasint örök időkre megfosztotta koronája legbecsesb gyöngyétől.
Bécsben azt hivék, mikor mi azért küzdöttük olly kitűréssel nemzetünk ősjoga mellett, hogy fizetni segítsünk egy undok, elvetelmült rendszer rovását, s midőn tapasztalni kezdék, hogy a magyar etekintetben nem igen volna hajlandó megalkudni, csodálatosan hidegűlni kezde az eleinte olly forrónak negélyezett rokonsznv, Most az illyrek lettek a testverek, a reactio és pártütés felfegyvereztetett ellnünk, s Jellasich lőn az austriai érdekek napi hőse. –
Ez nézetem szerint, a horvátügy jelen álláspontja.
Jövő alkalommal többet.
– Bécsi levelek III. Azt mondják, hogy Bécs martius óta szembetünőleg elnépetlenedik. Ráfogás, egyéb semmi! Egypár 70aristocraticus fogat, s valami három tuczat oudinotszoknyás excellenza hiányzik: voila tout! Fogyatkozást csak a rántott csirkékben vehetni észre, sőt borbélyom azt állitja, hogy mióta Füsternek, a lelkes catholicus papnak statusgazdászati leczkéire a nők is megjelennek az Aulában, az emberiség tetemesen szaporodik,. Némelly helyek sokkal elevenebbek, mint azelőtt voltak: a leglátogatottabbak közé tartozik jelenleg a „Burgplatz” melly esti hat órakor, midőn a várőrség felváltása zeneszóval szokott megtörténni, az elegans világ gyül- és találkozó helye lett. Maga a vár kiholtnak tetszik, kolostori csend uralkodik falai közt, csak itto-ott kandikál ki néha a magas ablakokból egy hátrahagyott csinos szobalányi arczocska, mellyhez azonban a háromszoros őrök miatt, mellyek mint megannyi cerberusok, vagy eunuchok állanak minden bemenet előtt, közelébb jutni nem lehet. Mióta egyébiránt egy a napokban Innsbruckból visszatért vén komorna az ottani csellel és ármánynyal saturált levegőt köténye ránczaiban magával hozta, ez árva hajadonok is furfangosabbak lettek, és ha be nem mehetünk mi hozzájok, kijőnek ők hozzánk. Kis diplomaticus fogás nem árt!
Az országgyülési előleges tanácskozmányok ma (11-dikén) vették kezdetöket; bejutni jegy nélkül nem lehet, a jegyek osztogatása pedig majdnem még rendetlenebbül történik, mint Pesten. A baloldalon, melly igen erősen van képviselve, mintegy kétszáz jelenvolt követ közől száznegyvenet számítottunk. Élén az új ministerelnök, Doblhof áll. A hallott szónoklatok minden kirtikán alulikak, szánakozni lehetne ennyi éretlenségen, ha a jó akaratot tisztelni nem kellene. A bécsiek martiusban kezdék tanulni a politicai ábéczét, s eddig még csak betűnzi sem tudnak. – Ugy átszik, Dobblhof hajlandó a direct választásokat megengedni; ezen engedmény véleményünk szerint, a már történt választásokat érvénytelenekké nem teheti, mert a zavaron kívül, mellyet ez okozhatna, igen könnyen megtörténhetik, hogy az eredmény egészen más leend, mind a minővel az ultrák magokat kecsegtetik. A direct választással járó census föltétlensége majd olly árvaeszü honapákat merithetne a választó vederből, kik a nagy részben épen nem szabadelvü intelligentia által pórázon vezettetve, ennek haszonleső czéljai kivitelére eszközül fognak szolgálni. Egyik párt zsarnokoskodása pedig szintolly ártalmas és veszedelmes a közjóra nézve, mint a másiké!
Dobblhofnak, kire az uj ministerium összeállitása bizatott, meg fog gyülni a baja. Programját, mint halljuk, egyik sem akarja társai közül föltétlenül aláirni. Túlliberálisnak tartják! A hadügy ministerium legmakacsabb; a „Freimüthige” czimü német lap teljese komolysággal hozza azon hirt, miszerint e tárczával Mészárost fogják megkinálni, ki azt hihetőleg el is vállalandja, mert – ugymond – mostani állását Magyaroszágban ugyis fölmondani szándékozik. Mi e komoly hirnek jóizűt nevettünk, főleg, miután a szerkesztő nagybölcsen épen nem tartá lehetetlennek, mind a két hadügyi ministeriumnak, a magyarnak és az osztráknak, ez útoni összeolvaszthatását! Egyebe nem fáj a collega urnak! – Valljon Stametz-Mayer nem vonakodik-e a pénzügyi tárcza átvételétől? Ha igen, ugy tán Kossuthot fogja megkínálni vele a „Freimüthige”. – Nem is nézné ki az ember belőlük, milly finomul tudnak calculálni ezek a bécsike: „kilenczszáz millió a harminczmilliomban „geth nicht”, tehát kétszázmilliomot kölcsönözni kell!!!! – F.
