Abrudbányáról.

Teljes szövegű keresés

Abrudbányáról.
Abrudbányáról jul. 7–ről a kolozsvári „Ellenőr” szerint a következőket közljük. Az e vidékbeli lázítás és haza közcsendét háborító bujtogatások kinyomozására s gátlására kiküldött kormányszéki bizottmány már néhány hét óta működik itt, s már is több lázítókat, mint Bálint Simon, verespataki g. e. és Kozsokár Ilia, szinte ottani g. n. e. papokat, valamint Korpágyia Juon verespataki bányászt, Móga Józsi offenbányai helységjegyzőt s Korkes János topánfalvi lakost, mint a lázangók fanaticus vezetőit befogatta. A bizottmány rendelkezése alatt a Sivkovics sorezred 4–ik százada s két század székely áll. De kik között az egyetértést megbontan, szinte titkos ármány látszik működni, mit a következő események eléggé erősitenek.
Julius 3–án, délután 4=5 óra között egy székely katona, a főőrhelyre, hová különben is szabad bejárás van, akarván betérni, a sivkovics őr nem bocsátotta, s a mégis bemenni szándékozót megdöfte, s fejbe szúrta. Mit a székelyek meghallván, fegyvertelenül ugyan, de majd mindnyájan az őrhelyre rohantak, s csak a tisztek és a városi hatóság erélyes fellépte gátolhatá meg az összecsapást, s főleg az, miszerint a sivkovicsokat rögtön a nemzetőrség váltotta fel. – Mint értesülve vagyunk, az őrkatona megvallotta, mikép őt a székely katona megszurására az akkor az őrhelyen volt Salman vagy Salmen nevű kadét – csuda ha nem a szebeni Jellasich rokona – biztatta; mit annál biztosabban hihetni, mivel a Salmen házgazdája is azt jelentette be: hogy ő az előtti napon a szállása előtt járt székelyeket ablakából vizpuskával fecskendezve ingerelte. –
E jelenet után mintegy fél órával a lengyelek és székelyek egy korcsma előtt heves összeszólalkozás történt; it az ott közel szállásoló Salmen észrevevén, köpenye alá rejtett meztelen karddal jelent meg köztük, d e erötelennek látván magát a rettentésre, sietve szállására ment, s onnan laktárását is felvevén, darabokra apritott golyóval töltött puskával tért vissza, és az ez alatt, a lázadás lecsitítására oda ment Molnár nevű székely hadnagyra akarván lőni, katonatársának lábát s egy azzal átelenben áruló szatócsnőt és gyermekét lőtte meg, s ledobva puskáját, elejtve fővegét, vitézűl elszaladt, s meg sem állott a kormányzó főhadnagy irodájáig. A székelyek a főhadnagy szállása eleibe rohantak, Salmen kiadását sürgetvén s itt is csak a városi hatóság, és a tisztek erélyes közbejöttének sikerül tőket a kapu betőréstől feltartóztatni, és a főhadnagy azon igéretének, mikép Salmen méltókép fog bünhödni.
A székelyek távoztukban néhány lengyelt meglátva, utánuk iramodtak, és egyet beérvén, amúgy emberűl megporoztak; a többiek egy telekre beszaladva, annak kapuját magukra zárták, s az oda rohant székelyekhez a kapu alatt szuronnyal döfödtek, kettőnek a lábát is megszurván.
Alkonyat felé 10–12 sivkovics egy székelyt szállása udvarában meglátván, utána rohantak, a székely szobájába szaladva, az ajtót magára zárta, d amazok az ablakon betörtek a házba, s a székelyt majd halálra vették.
A bizottmány rendelkezése következtében a lengyelek jul. 4. reggeli 2 óra tájt legnagyobb csendességben kerülő úton kuszllíttattak Verespatakra, s jul. 5., miután a székelyek, a bizottmánnyal együtt, kiszállottak Topánfalvára, tértek vissza megint. – A sebesek gyógyittatnak, Salmen és társa jul. 6. vitettek el a hadi törvényszék elébe; mert mi, ha igazság van, nem hisszük, hogy máshová vitettek volna.
Tegnap jul. 6. kisérték át ide vidrai Kriszta Tódort a N. Halmágyon állomásozó bianchiak, egy nemzetőr vezérlete alatt, kit ottan a Buttyán szellemébeni lázításért csiptek el. Rosz helyre ment apostolkodni.
Az abrudbányai bányász közönség saját külön pénztárából 600, mond: hatszáz darab aranyat adott a haza szükségére, s az a városi majorság pénztárába le is van téve.
Felkiáltással választott követünk Reinisch Ágoston bányanagy.–

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem