OLASZORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

OLASZORSZÁG.
Bresciai levelek szerint, Károly Albert Veróán alúl rejtelmes dolgokkal foglalkozik, a várerősség ellenében, s azon viztatni munkálatokat akarja itt végbe vinni, mellyeket Napoleon emléklapjaiban Mantua iránt följegyzett. Ezek szerint a városőrízetnek minden kitörése teljesen sükertelenné tétetik, vizek lecsapolása által olly büzhödt léggel vétetnek körűl, hogy vagy megadni kell magát, vagy a legdögleletesb nyavalyáknak teszi ki magát. Az egész hír inkább különczsége, mint hitelessége által érdemel említést.
Velencze. Az országgyülés megnyitásakor, Manin, a velenczei ideiglenes kormány volt elnöke e nevezetes szavakat mondá: „Szemközt az ellenséggel minden pártnak meg kell szünni. Midőn Olaszország függetlenségét veszély fenyegeti, nem szabad republicánusoknak, vagy royalistáknak lennünk; – legyünk mindnyájan csak olaszok. Mi az én személyemet illeti: én ugyan az vagyok, ki márczius 22–kén voltan, de meggyőződésemnek legvérzőbb kényszerítésére is kész vagyok, csakhogy a haza megmentessék.” – És e szavaival Maninnak Olaszország közvéleményének igen tekintélyes része találkozik. – Nem szeretet köti őket. Károly Alberthez, nem mintha biznának ingatag s ravasz jellemében, de mert hatalmas eszközt látnak seregében Olaszország minden idegen hatalom alóli fölszabadítására – azért csatlakoznak hozzája.
Genua. Francziaországnak Olaszország irányában követni szándoklott eljárása fölvilágositására, érdekes lesz talán kivonatban közleni az uj franczia főconsulnak Favrenak szavait, mellyeket junius 28–kán Genuában egy politikai körben mondott vala: „Francziaország szereti Olaszországot, s nemzetiségének tiszta szivből győzelmet ohajt. Francziaország szemei rajta függnek, s kardja markolatán tartja a mindenkori védelmére. S csak azért vív még érte, mert a győzelem dicsőségét ne akarja tőle elrabolni. Hatalmas seregünk áll Olaszország határszélein, első verettetése alkalmával segítségére siethetünk. És mihelyt egyetlen porosz, vagy orosz katonát bevezet Austria, mint villám fog közéjök lecsapni alpesi táborunk, s megmenti Olaszországot ellenségeitől.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem