Kolosvár, jul. 18.
Kolosvár, jul. 18.
Istenben boldogult erdély nagyfejedelemségünk legutolsó országos ülése ma volt. A –tekintetes karok és rendek” véghetlen gyéren mutatkozának, mintegy nantes in gurgite vasto; de a hallgatóság annyival tömöttebb koszorúban környezé. B. Kemény Ferencz elnöki székét még egyszer elfoglalá, s a jegyzőkönyv szokott hitelesitése után felolvastatá az Aranyos-székben kblezett domborói huszárközönség jegyzőkönyvbe igtatni kért óvását, mellyben e vitéz atyafiak amugy katonásan tiltakoznak, állitólag elsajátitott s az elsajátitók által urbéreseknek kiosztott külsőség elvesztése ellen. Mire a kormányszék meghivatván, az elnökséget gróf Mikó Imre vette át, s feolvastatá királyunknak f. hó 11-ről költ kegyelmes leiráatát az unioról szóló erdély törvényczikk szentesittetése iránt, valamint magát a szentesitett törvényczikket is, mellynek kinyomtatása- s hirdetésével ő felsége, a belügyminister eszközlése mellett, a kormányszéket megbizá. A legjobb király iránti hálaérzést, mellyel a buzgón remélt s epedve várt szentesitése lőn fogadva, nincs erőm méltólag festeni! Ezt követé király ő felségének ugyancsak 11-én költ másik leirata, mellyben legfelsőbb akaratának nyilvánítá az erdélyi hongyűlés rögtöni megszüntetését. S elnöki inditvány szerint kir. biztos b. Puchner Antal, küldöttség utján, haladéktalanul meg is hivatott a berekesztési ünnepélyre, ki fényes tiszti kiséretével legott megjelenvén, töredezett magyar hangokban tolmácsolá az ezennel bevégzett hongyülés eredménye fölötti örömét, azon kéréssel vevé a rendektől bucsúját: fogadnák szivesen tiszteletteli hajlama kifejezését! A kir. biztos urnak gr. Mikó Imre válaszolt, gyönyörü kapcsolatban említvén föl e kir. biztossága alatt lefolyt hongyülés eredményét, s a gondviselés ebben nyilatkozott inétzetét, melly szerint Europa vészfellegei közül derül ki a nap, mellyben nevünk újra a nemzetek sorába iratott. Egyszersmind megkéré kir. biztos urat, vinné meg királyunk őfelségének, miszerint Erdély fiait a minden irányból fenyegető vész elháritásának nagy gondolatán kivül az uralkodó házhozi szeretet, hűség és ragaszzkodás lelkesítik! Mire kir. biztos ur, harsán éljen-ek között eltávozván, ismét gr. Mikó emelt szót. Üdvözlé a rendeket sirjánál egy háromszázados múltnak, s bölcsőjénél egy reményekben olly gazdag, mint végtelen jövőnek! Rövid historiai visszatekintés nyomán fölfejté, hogy a melly nemzet magában meghasonlik, sorsa pusztulás… s fátyolt borított az örömtelen multunkra, midőn e nagynap egyesité az elszakadt két testvért. Végczélünk – buzditá a nemes gróf, csak a nemzeti közboldogság legyen, mellyre munkálni mindnyájunknak kötelessége. Kifejté, hogy e hongyülés az idők fontosságához képest, kötelességét hivetnteljesítette, s arra kéré a rket, vigyenek családaik körébe őszinte hajlamot az unio iránt, midőn csak az unionak fogjuk köszönhetni, ha a ránk váró harczot túléljük. – Ezután b. Kemény Ferencz üdvözlé a két hon egyesületét, s ennek azon nagylelküséget tanusító szép eredményét, melly szerint polgári állásra emeletetett nálunk is azon néposztály, melly mindeddig a kiváltságos rend önkénytes intézkedése alatt állt. Ki ennél,m int a tisztelt báró megjegyzé, s mit a gyalázatos reactió minden fajbeli hősei is jól jegyezzenek meg, körülénmyeik között többet akar: vagy nem ismeri a társas viszonyokat, vagy azokat széttépi igyekszik. E lelkes szóoklat folyamán, tiz évre terjedett elnöksége végzetén érzékeny búcsut vett Erdély rendeitől, a súlyos napok tanácskozásainak igazlelkü s bölcs tapintatú vezére! Főre és észívre egyaránt ható szavait szünni nem akaró éljenzések szaggaták meg s követék. – Legvégre itélőmester Gálfalvi Imre zárá be elég jó érzéssel áradozó szónoklata rendén –három nemzetből álló Erdélyországnak” utolsó tisztesség-itéletét. – Egy szó, mint száz: az unio szentesitve van! tehát jó éjszakát tenékedősi meghasonlás… sötét szárnyasaid egész legiója sem képes többé elzárni az egesülés napjának ragyogó fényárját. – Krizbai Miklós
