Feketehegy, jul. 20.
Feketehegy, jul. 20.
A legborzasztóbb és kebellázitó kegyetlenségeket vagyok kénytelen önnel tudatni környékünkről. Hallatlan és az emberiség ellen tényeket követnek el mindenütt a fellázadt ráczok; de sehol a magyar és más faj elleni kinnibáli düh olly fokozatra nem hágott, mint Sz. Tamáson. Itt nemcsak meg nem menekülhetett számtalan helybeli magyarok, öregek, ifjak, nők s ártatlan gyermekek a legnagyobb kinzások köztt végeztettek ki, s fejeik karóba húzattak; hanem a szomlszéd határokon a kiket megfoghattak, magokkal Sz. Tamásra huczolván, ott aztán servián sapkákat húztak fejeikbe, szamárháton az utczákon meghurczolva, összeszurkálva, verve, utóbb nyakukat elfürészelvén karókba huzták. Igy e folyó hó 13-kán két egytestvér magyar mesterembert, kik határukban mint részesek takartak, elébb összeszurkálva, amjd összekötve mint av disznót elevenen megperzselték, testeiket határunk szélire vetvén, fejeiket, mint iszonyú tetteik jelét magukkal Sz. Tamásra bevitték. Tegnap egy szemtanú bizonysága szerint, ki tőlük menekült, ismét egyy magyart elevenen nyúztak meg, s fejét lefürészelték. Két zsidónak, ki a ministeri felszólitásra öt öt pftot adtak, mivel a szerbeknek csak eg húszast adakoztak, elébb lábaikat s kezeiket elfűrészelték, azután összelövöldözvén lefürészelt fejöket karóba húzták. többen lakostársaink közől a határban takarni akarván, általok elfogattak, s rólok mai napig semmit nem tudunk. Sz. Tamás felőli részén legelőnknek, most is két holttest hever, de behozni senki sem merészli; most már a németek kezdik hinni, hogy nem csak a magyart irtja a rácz, mert helységünkből öt német tünt el, kik a magyarokkal köztudmás szerint azon egy szomorú és borzasztó sorsra jutottak. Semmi katonai segítséget, semmi nemzetőrit ez ideig, minden rimánkodásunkra bár azt mind alispán urnál, mind b. Bechtoldnál több ízben inségünket s szomoru helyzetünket előadva sürgettük, nem nyertünk. Tegnap fogtak el emberink határunkban egy fiatal rácz pópát, kinél a többek közt egy levél találtatott, mellyre minden bácsmegyei ráczfalu fel volt írva, s után azon bizonyítvány, hogy ott megjelent.
Milly nagy légyen a magyarság elleni düh a ráczságban, eléggé jellemzi a földvári ütközetben történt ezen eset; midőn itt egy fülöpszállási önkénytes a ráczot földre teritette s má lelőtte a mellette elnyargaló kapitány azon parancsára „szúrd agyon”, lábát a mellére téve, keresztűl szúrni akarná, a rácznak pardon-kérés helyett utósó szava is e vala: „ne bánts kutsa madzsár!”
