A SZLÁVOK PETITIÓJA.
A SZLÁVOK PETITIÓJA.
III. Sokat gondolkodtunk már azon alapról, mellyre a felső magyarországi tótok némelly izgatói légváraikat építik, hogy legalább egyetlenegy plausibilisnek látszó okot találhassunk. Keresésünk sükeretlen vala. Van ugyan valamit, mit ők többnyire titokban tartanak, imítt amott elhúllatott szavaikból azonban nagyon is világosan gyanítható, s ez azon képzelt historiai jog, mintha őseik valaha e földet, mellyet Magyarországnak nevezünk, függetlenül, önállólag bírták volna. És csupán ez ábránd fölvilágosítására fordítjuk ez alkalommal figyelmünket.
Azt ugyan tudjuk igen jól, hogy midőn a honalapító Árpád a Kárpátokon keresztül bevezette győző seregeit, a mostani Magyarország egy részét szláv törzsökből származott népek lakták. De ezen kívül még sok más is bizonyos, mit a fenforgó kérdésnél kifeledni nem szabad.
Bizonyos ugyanis az, hogy a magyarországi szlávoknak csak nagyon kis részét teszik a föld akkori lakosainak maradékai. Nyitva állnak előttünk a történetek lapjai, mellyekből kiolvashatjuk, hogy hazánk szláv eredetű lakosainak legnagyobb része későbben, akkor, midőn a magyarok itt már egy nagy és hatalmas országot alapítottak, költözött be.
Ki nem tujda, hogy a 14. 15. és 16-ik században ezerenként jöttek hazánkban csehek, morvák, siléziaiak és lengyelek, kiket hazájukból vallási üldözés félelme szorított ki?
E hon határait pusztított elleneket testvérekül fogadta, e hon a meggyőződés és hit miatt üldözötteknek menhelyűl szolgált, megosztozott velök, mintha testök édes gyermekeinek teste, és vérök saját szülötteinek, vére lett volna. És most miután ők és ivadékaik minden szellemi és anyagi jogokban a hon saját szülötteivel egyaránt osztoztak, fekete hálátlanság üti fel ördögi fejét, és a vett jótéteményekért a szíves fogadásban részesült vendég pártot akar ütni a gazda ellen. Ez példátlan a világtörténetben.
Erőszakos foglalásokról eleget beszél a történet, de hogy valamelly nép barátság, védelemkeresés színe alatt befúrta volna magát valamelly országba, hogy annak jótéteményeit kizsákmányolva csak foglalási vágyakat gerjesztett volna is, erre példát hiába keresünk még az ó kor legvadabb, legmüveletlenebb századaiban is. –
Hiszszük is, hogy azok, kik a tót nép vezetőivé állásuknál fogva hivatvák, – már saját érdekökből is, nem fogják akarni népök nevét illy rút hálátlansággal beszennyezve, azt a jövő századok elé pelengérre állítani.
Bizonyos továbbá az is, hogy, midőn a magyarok ez országba költöztek, itt nem tótok, nem szlávok laktak. Pannoniára, Marahániára, Dáciára igenis emlékezünk a történetből, de Szláv-Tótországról azon részen legalább, hol Magyarország fekszik, egy szóval sincs említés.
És igy, ha olly korban élnénk is, midőn hasonló foglalásokat, vagy visszafoglalásokat lehetne tenni, erre legkisebb jogalap sincs.
Annál kevésbé lehet pedig, mivel bizonyos még az is, hogy a mostani tótok egy részének őse, azok, t. i. kik a Kárpáto körül lalktak, önálló, független nemzet nem voltak.
Szellőztessük egy kissé a történet leplét. Mit találunk ott?
Az avaroknak 796-n történt meggyőzetése óta a Duna partjain lakott szláv származású népek frank őrgrófoknak valának alávetve, kiknek vlamint fejedelmeik, úgy a népek is adóval és hadi szolgálatokkal tartoztak. Vagy nem tanusitja-e ezt a 803-ban Regensburgban tartott gyülése a fejedelmeknek, hol azon kötelezettség megerősíttetett? És miután Nagy Károly 811-ben az aacheni gyülésen az avarok és morvák közti viszálkodásokat kiegyenlítette, 822-ben Mojmir morva fejedelem követeket küldöt Frankfurba Lajoshoz ajándékokkal, hódolatát jelenteni. Nem igyekezett-e Ratislaw a frank uraság alól a bulgárok segítségével, de süker nélkül kiszabadúlni? Nem győzte-e meg őt 864ben Lajos, és nem kényszerité-e, hogy megkeresztelkedjék? Nem hódolt-e neki Svatopluk, ki csak német felügyelés alatt uralkodott Morvaországban? És végre akkor is, midőn a magyarok beköltöztek, nem az volt-e Marahania meggyőzetésének oka, hogy Arnulf ellene, a föllázadó ellen a magyarokat hívta segítségül?
Ezek Nagy-Maharania történetének főbb pontjai, mellyek eléggé tanúsítják, hogy a szlávok Magyaroszág földét szabadon, függetlenül nem birták, hanem német fejedelmeknek valának alattvalói.
De lettek legyen bár azok: valljon ki tette őket azokká? Nem foglalták-e el ők is szint úgy azon földet, mint kéősbb a magyarok? Ez volt a hajdankorban az akkori fogalmak szerint jogszerű szerzésnek egyik módja. Ki az akkor elfoglalt földet most akarná visszakövetelni, az az egész eddig történetet minden phasisain keresztül megfordított menetben újra akarná élni, Az a magyarokat ki akarná szorítani lakhelyeikről, őt ismét kizavarnák az avarok, s magya is kénytelen volna Ázisába költözni, keresni hajdani hajlékát, melly mivel eddig valószinűleg nem hever már, mint res nullius, itt ismét fegyveres erővel talállkoznék.
Illy képtelenségekre vezet az alaptalan ábránd, melly a neki hódolókat a józan észtől megfosztja.
A foglalások kora, mint már emlitők, az ó kor volt, mellyet visszaidézni valamint lehetetlen, ugy azt kivánni józan embernek soha nem jut eszébe. Foglalásokat sem a civilisatio, sem Európa egyensúlya nem tőúr, ki azonban ezt mégis kivánja, az szedje össze sátorfáit, és menjen Afrika pusztáiba, hol még talán fog reá alkalmat találhatni.
Ez tehát azon sarkkő, mellyen a pnaszláv légvárak alapúlnak. Minthogy pedig a nép, melly előtt a történedti igazság titok, hasonló motivumokkal is megkisértetett zavargások eszközlésére, szükségesnek tartottuk, azt egy kissé megingatni.
Igy áll a szláv kérdés történeti tekintetben, mellyre eddig részünkről kevés figyelem fordíttatott. És most ha a fönebbi vázlaton végig tekintünk, bátran kérdhetjük: hol és mikor részesültek a tótok annyi szabadságban, mint most és Magyarországban? Van-e számukra ezen kívűl valahol üdv a világ kerekségén? Ugyanazon jogokat, ugyanazon szabadságokat élvezik, mint a magyarok, valamint a magyar a vele együtt lakó népek iránti jogélvezet tekintetében szükkeblű soha sem volt.
Végre újolag kifejezzük azon reményünket, hogy a tót nép, és annak vezetői meg fognak győződni a magyar nemzet loyalitásáról, és némelly oktalan bujtogatók ármányainak nem fognak hódolni, csupán azért, hogy azok hiuságát, vagy vakságát követve életöket, vagyonunkat, jóllétöket kockáztassák. – Legyen áldott korunk szentháromsága, a szabadság, egyenlőség és testvériség, melly a magyar alkotmány védpajzsa alatt mindeneket egyenlően részesít a polgári jogok élvezetében. – Szeberényi L.
