Nagy-Becskerek, juius 22.én.
Nagy-Becskerek, juius 22.én.
Táborunk hathatósan gyarapszik; már jul. 18-án 300 aradmegyei, legnagyobbrészt radnai, paulisi stb. nemzetőr lepett meg bennünket, köztök sok derék megyei tisztviselő Ormos Sándor, Rózsa testvérek stb. a Gaál László, e sereg lelkes őrnagya; pár óra múlva a pécskaiak, számra 500-an. Roppant tömeg ember volt már e napon Becskereken; mert ministerialis rendelet következtében a megyénk határán elhelyezndő őrvonalra 3,000 emberből álló s Zichydorf és Széchán helységek mellett feküdt két tábort állítottunk fel magyarokból, németekből s oláhokból, s e két tábor a szombati (jul. 15.) csta, valamint a tarasi és kumándi lázongások miatt, Becskerekre rendeltetett be. Innen e nap délután indult el a zichydorfi, Neuzinától Ürményházig; a széchányi pedig Aradácztól Tarasig őrvonalt tartani.
19-én a békésmegyeiek érkeztek városunkba, 1000 főnyi derék, lelkes magyar ember. Legelöl a gyulai osztály, köztök Szombathelyi első alispán mint köz nemzetőr; azután a Békés-városiak, gyönyörű magyarok. Alig helyezők el ezeket jöttek a gyomaiak, tarcsaiak; 20-án a komlósiak, orosháziak; 21-én az endrődiek, körösladányiak, sz. andrásiak s az egés sárrétiek; Kiss János, Péter főszolgabirók, a főügyész stb. s az összes megyei tisztség. Hármas lobogókkal, puskákkal, dárdákkal, dsidákkal, vasvillával, fejszével fegyverkezve. Vannak ácsaik, zenészeik, tábori papjaik, minden vallásból, s tábori orvosaik. Magokkal készenhoztak 60,000 töltényt, két mázsa lőport és szükséges ólmot. Végre még ez nap megérkeztek a sz. annai és aradi nemzetőrök is. Igy hát Aradmegyéből mintegy 1,100 és Békésből 4,200 nemzetőr van itt. Soha magasztosabb örömet nem élveztem, mint midőn ezen hazámfiait látám. Nem proletáriusok ezek, hanem gazdák, jómódú tehetős emberek. Ámde keserűbb érzés sem szorította keblemet mint azon gondolat, ha ezen bátor, de fegyverforgatásban még gyakorlatlan féfiakból csak néhány is áldozatúl esnék a vad csoport dühének!
Illy roppant számú emberek eszállásolása nem kis mesterség vala, az elszökött becskerekiek házait kinyittattuk nekik, még a magtárak, iskolák, paplakok is elfoglaltattak, egyedül a templomok még üresek. És bezzeg tett e tömeg látása benyomást, nemcsak a becskereki, de az összes torontáli ráczokra is. Mutatni sem merik ellenszenvöket, sőt magyar vendégeik iránt a legnyájasabbak s megelőző szivességüek.
Julius 20-án arról vettünk hirt, hogy Bácskaságban a Tiszamentében fekvő magyarkaizsai, zenta, petrovoszellói, adai és moholi magyarok a helyiségeikben lakó ráczokat kiverték, sokat közzőlök megöldöstek. A menekülők a Tiszán keresztűl megyenkben, jelésül Csókán, Szanádon, Tisza Sz. Miklóson, Pádén, Tiszaheyesen, Karlován, Beodrán kerestek menhelyet, ez utóbbi helyre mintegy 130 húzódott. Hogy ezek az itteni ráczokat ellenünk fel nem lázították, csak az Arad-, Békés- és Csongrád-megyei nemzetőröknek köszöhetjük. Csontrádból t.i. jul. 18. szinte érkeztek nemzetőrök, számra 1,200, Ó-Becsére, s azokat Bechtold parancsnok gőzösön Tisza-Becsére átküldötte volt, kiket közeledni látván a tiszabecsei ráczok, félreverék a harangoka, s kasza kapával fegyverkezve, fenyegetőztek, hogy ők a magyarokat kiszállni nem engedik. Azonban Rohonczy őrnagy riadót doboltatott a nemzetőrök szuronyszegezve csak hamar szétoszlatták a dühöngőket s embereink partra szállottak. Hasonlókép a magyarok jelenlétének köszönhetjük, hogy ma a becskereki ráczokat lefegyverkeztethettünk. Bámúl a rácz nép a magyarok látásán, ők olly hitben voltak eddig, hogy az egész országban sincs annyi magyar, mennyi most köztük, mint csattogó villám megjelent.
Ma, jul. 22-én ismét szívemelő látmányban részesültünk. Megérkezett a békési lovas nemzeti őrsereg, mintegy 350 egyén. Kiss ezredes, segédével s lóháto zenekarral elejökbe lovagolt. Lelkes, derék emberek, ugy ülnek a ló hátán, mintha csak onnan nőttek volna ki. Meglehetősen vannak fegyverkezve, kapitányuk ifjú Tomcsányi; köztük van három Wenkheim, két Rudnyánszky, gróf Bolza, stb. Holnap reggel Lukácsfalvára mennek, hova a békési gyalog őrsereg még itt levő része is ki fog vitetni.
A rendes katonaság tábora jelenleg igy áll e táborban: 6 század Hannover-huszár, 6 század dsidás, 1 zászlóalj Dom Migiuel, s 1 zászlóalj Máriássy galogból. Holnap egy osztály Wrbna könnyü lovas váratik. Lesze-e, és mikor ütközet? Nem tudjuk. Annyit irhatok, hogy Kiss Ernő ezredes ma bocsátott egy szózatot a határőrvidékiekhez, mellyben felszólítja őket, térjenek vissza nyugalomra és semmi bántalmok nem leend, hanem a lázítókat s szerbeket adják ki. Nem hiszem, hogy e felszólításnak kedvező eredménye legyen, mert Rajacsics, a pseudo-patriarcha ju. 15. s 16-án Perleszen s Pancsován járván rövid ruhában, kezében karddal és kereszttel, a népet nagyban fanatisálta, s állhatatosságra buzdította, sőt azzal biztatta, hogy Jellasich bán és Vucsics 20,000 bosnyák-, horvát- és szerbekkel maholnap segítségökre érkezik. S miután az oláh-illyr határőrvidéki ezred magát már megadta, a német-bánságiak is örömest akarnának menekülni nyomasztó helyzetökből. Ezeknek gabonjáa még nagyobbrészt lábon áll, kukoriczájok kapálatlan, satny, pénzökből is kiélik magokat, marháikat elvesztegetik. Mi leszen ezen elcsábitott szerencsétlen tömegből! Uzdin, Debellacs, Kovacssicza, Padina és Franczfeld mai napig nem szövetkeztek a haramiákkal, megvetnek midnen fenyegetéseket, s határaik körül erős őrvonalt tartanak.
De megyénk népére is nyomasztólag nehezűl a hadi állapot. A sok fuvarozás miatt az emberek gaonbáikat be sem hordhatják, annál kevésbé nyomtathatnak. Iszonyú mennyiségű gabonát és szénát kell szolgáltatniok. Két táborunk három hónapi tartása 50000 pftba s 9000 pozs. Mérő buzába kerűl, a rendes katonaság és idegen megyebeli nemzetőr rokonaink tartásán kivűl. És még kilátásunk sincs arra, mikor lesz vége e nyomorúlt állapotnak, mellynek súlya alatt april 23-dika óta sinlünk! Hogyha Becskereket, e megye, e vidék kulcsát elfoglalják a szerbek, 24 óra alatt, Szegeddel fognak szemközt állani! Mi talán elvérzünk itt, valamint elvéreztek többen a békési, aradi nemzetőrök közől, csak aztán a boszúló sereg későn ne kerekedjék fel, s be ne teljesedjék, mit a ráczok itt beszélni szeretnek: „hogy Becskerek bevétele után két hétre Budán budai bort isznak, s az országgyüési követek koponyáin vágnak dohányt!” stb.
S most záradékul néhány szót a temes megyei történtekről. Versecz tájéka jelenleg meglehetősen ki van tisztitva s ha a végvidéki tisztek, ismét nem követnek el nemzetelleni bűnt és hűtlenséget: a rend és nyugalom fentartható lesz. Sztanimirovics és Koics, mint tudva van, 19-kén akasztattak fel Temesvártt, amaz az alibunári szerb bizottmány főnökének, a szerb tüzér-testület vezérének nevezé magát, mindkettő érett gyümölcse volt az akasztófának. Mondják Koics magába szállott, megütődött a halálos ítélet hallására, Sztanimirovics konok lelkületét mind végig megtartotta. Akasztása, mint mondják, valóságos tragicomicus jelenetet idézett elő. Ő t. i. azt remélte, hogy kegyelmezést nyerend; midőn azonban a hurok már gégéjén s a hám hóna alatt volt elkiáltotta magát: „Véreim, ne hagyjatok!” Lármája elnyomása miatt dobolni kezdtek, erre zavar támadt. Egy ittas nemzetőr teli torokkal kiáltá: „pardonnez”, mire a zavar még nagyobb lőn, mert a lészeg hadfi lerántatott lábairól. A zsivajt meghallja a Jagdwald-féle felállitott Wrbna osztálybeli katonaság, és segitséget kivánó bajt vélvén, vágtat a vesztőhely felé. A bámész sokaság azt képzeli a robajról, hogy szerbek közelednek s futásnak ered, a berendelt szomszéd falubeli német nemzetőrök csákóikat, puskáikat eldobálva futnak, az asszonyok ruhástul, czipőstől egy éren gázolnak át, csak a temesvári nemzetőrök állották ki a sarat, mire a tömeg is lecsendesült s Sztanimirovics nem sokára függött. Van még a bitófának több jelöltje is fogva Temesvárott, elitéltetésök naponkint váratik.
