Buda, aug. 1.
Buda, aug. 1.
Ki a budai közéletet nem ismeri, különösnek fog talán tetszeni előtte, ha mondjuk, mikép a budai polgárság keblében titkos irigység lappang Pest iránt. S mi ezt igen természetesnek találjuk. Buda hasonló egy elfonnyadt öreghez, ki zajtalan csendben éli napjait, s szemeivel mindig csak a mult időkön függ; mert nevének historiai emléke azokban él; – Pest telivér ifjú, a czélerős izmokkal, ki még most kezd örülni az életnek, mert jelene szép, és öröme nagy, mert jövője még százszor szebb leend; – s nem ugy van-e mindennapi életben is, hogy a gyönge vének irigy szemmel szokták nézni a zerődús fiatalságot? Régente Buda volt hazánk fővárosa névben és hatalommal de a jelen, hajdani híréből sokat eltemetett, s korunkban Pest emelkedett fel helyére. Hanem azért, ha kimondatnék, hogy Magyarország fővárosa Pest, Buda nem kevésbé esnék kétségbe, mint kétségbe fog esni Bécs, ha nem dalolhatja többé: „Ist nur eine Kaiserstadt, ist nur ein Wien!” Emlékezni fognak olvasóink, hogy az utósó pozsonyi örszággyülésen, követeik által inditványoztatták a budaiak: iktattassék törvénybe, hogy Magyarország fővárosa Budapest. Ez inditvány a legtermészetesebb kifolyása volt, ím ez érintettük féltékenységnek. Pedig igy, a mint most állunk, hiába kötöttük össze a két nevet, hiába fűzzük egybe lánczhídunkkal a két várost: csakugyan, mint egy tréfás szójáték mondja, Buda Pesthez hatvanhat mérföld marad; s a kimerült öreg nem fog versenyezhetni a gazdag erejű ifjuval.
Csak egy tekintet a két városra meggyőz bennünket arról, mikép Pest mögött, Buda minden tekintetben végetlenül hátramaradt s egy más tekintet e város aligmultjára, ivlágossá teszi előttünk, hogy elsatnyulásának oka igen nagy részben a martius előtti kormány. Buda eddig – ugy szólván – Magyaroszág Bécse volt; itt székelt a bureaucratia, s a körüle tenyésző fojtó gőz megvesztegeté a levegőt, elnyomta az emelkedni akaró közszellemet, megfojtá születése perczében a gyermeket, ha sejté, hogy keresztneve „Reform” leend; szóval, az ő körében csak oáztalan Sahara terült, melly fölött a pangás szelleme uralkodott.
Budának nem szabad többé a réginek maradnia, – igy szólt közelebb mult városi közgyülésünkön a kaptiány, – nekünk martius óta uj életet kell élnünk. És szembe állitá egymással az ikervárost; felmutatá a roppant különbséget, melly a kettőnek anyagi ugy, mint szellemi élete között létezik, s ez összehasonlitásból ergo-úl húzá ki, hogy itt okvetlenül gyökeres átalakítás szükséges, annálfogva inditványoz egy választmányt, melly ezen város emelkedését ezsközlő módokról, s a szükséges reformok éltbeléptetésére szolgáló eszközökről minél rövidebb idő alatt egy alapos tervet készítsen, s azt a közönség birálata alá bocsássa. Az inditvány, miként érdemlé, egyhangu pártolásra talált ugy a tanács, mint a képviselők padain. Keller, Nerodoik nemtűl, Balassi, Mári, Felei tanácsnokok és Kecskeméti képviselő magyarúl szólaltak fel mellette; a közgyülés egyeteme pedig, egy szívvel lélekkel mondott áment szavaikra.
Midőn a 24 tagú választmány már megállapittatott, dr. Ziegler állott föl, s figyelmezteté a kinvezetteket, ne fledjék ki teendőik köréből az olly nagy fontosságu orvosi politzia rendezését sem, különösen gondjukba ajánlá egyebek közt, a kéjtanyák kölötti intézkedést. A kapitány itt saját hatóságkörét látván érdekeltetve, megemlíté a többféle módokat, mik által a kéjhölgyek kiirtását már igen sokszor megkisérté, de mindig sükertelenül, s úgy véli, e tekintetben a bajon dologház nélkül nem is segithetni. Mire Ziegler fölfejté, mikép ő koránsem arra czélzott, hogy a kéjleányokat ki kell pusztitani, mert ez által, azt hisz, több kárt, mint hasznot fognánk eszközleni; ő a nők ez osztályát olly malum necessariumnak tartja, mit mindenesetre meg kell szenvednünk, csak hogy kellő korlátok közt, és czélszerüen rendezve. – És mi Ziegler urnak e véleményét tökéletesen osztjuk, azon hozzáadással, mikép óhajtanók, hogy e nagy fontosságú kérdést a status törvényhozásilag döntené el, s e részbeni rendelkezéseit azon alapra fektetné, mint az „Europäische Geheimnisse eines Mediatisirten” czímű könyvben, igen helyesen lerakva van. – A választmány nehéz terhet, roppant feladatot vett vállaira; de ha azt becsületesen megfejtette, helyet érdemelt magának e város évkönyveiben.
A polgármester a choleraügyi bizottmány eljárásáról szólván jelenté a gyülésnek, mikép két katonatanya már kórházzá van alakitva, s több száz ágyneművel ellátva, ugy szintén gondoskodva van betegápolókról, s minden más szükségesekről; hogy azon esetre, ha a mostani kórház egészen megtelnék, rendelkezés tekintetében a város készületlenül ne találtassék.
A multkor emlitettük limitáló bizottmány is, mielőtt részletes tervvel lépne föl, adott már be előlegesen egy intézkedési tervet a húsra nézve. E szerint minden húsvágó köteles, város bélyegével jegyzett igaz mértéket tartani, s a fontot, 12 frt büntetés alatt, minden eddig szokott levonás nélkül adni; mire nézve ellenőrködésül, a vásárolók könnyebbségére nem a városháznál, hanem minden mészárszék előtt egy hiteles próbamérték fog fölállittatni. Szentiványi képviselő elemezvén (magyarul) a bizottmányi javaslat pontjait, azokat helyesli; kivánja egyszersmind, hogy ezt küldjük meg Pest városának is, fölszólitván őket, hogy neveznének keblökből egy hasonló állandó választmányt, melly árszabályzó működésében tegye magát kapcsoaltba a budaival, hogy igy eljárásaikban bizonyos öszhangzás legyen, ellenkező esetben a két hatóság egymástóli divergálása, könnyen zavarokra adhatván okot. Véleménye határozattá emeltetett. Egyszersmind, ugyancsak az ő indítványára át fognak írni Pest megyéhez, hogy ne vegye rosz néven, miszerint limitatioját tisztelettel ad acta tették; ők csak az 1848: 23. t. cz. 1. §-hoz ragaszkodnak, melly zerint a város, mint önálló törvényhatóság, közdolgait miden más törvényhatóságtól függetlenül, a köztörvény szerint igazgatja.
Ezek valának közelebbi közgyülésünk tárgyai. A tanácskozás folyama, mint illik, nyugalmas, a rend legkevésbbé háboritva nem volt. Talán csak bele szokunk lassanlassan a formákba. ez az uj szabadság ollyan, mint a félig forrt bor: egy kissé megbódul az ember feje tőle, hanem aztán ki kiviczkándoztuk magunkat, megint ollyan jók vagyunk, mint a falat kenyér.
Magyarul beszélt a fönebb nevezetteken kivül, Micsinyei főjegyző; tehát a tanácsból 4; a képviselők közől szinte 4.
Legyen szabad, mielőtt bevégeznők e sorokat, beszólnunk egy pillanatra Nerodolik tanácsnokhoz, ki német dictiója elébe jónak látta ouverture gyanánt oda függeszteni, mikép: bár mostanában – úgymond – divatba kezd jőni, hogy többen, tetszéshajhászás-, vagy népszerüség-vadászatból magyarul beszélnek: ő azért németül fog orálni. Ám tessék, ha a Magistratsrath urnak kedve úgy tartja; de engedje meg nekünk, hogy becses forditott-logicájából szőtt köpönyegét, vizbe mártva terítsük vissza nyakába. Budán az igen nagy többség német. Ez tény. S kérdjük: az hajhászsza-e itt a tetszést, ki eme nagy többséggel szemben, nem az ő nyelvöket beszéli; s valljon abban áll ama keresett népszerüség, hogy a magyarul szólóra, a szűr alól morog a majoritás. – De hiszen mit magyarázgatjuk mi ezt tanácsnok úrnak, ő csak kötődni akart mi velünk; azért, hogy az egésznek mielőbb vége legyen, tegye mellére kezét, és mondja háromszor: mea culpa, mea maxima culpa! –
