Az Agramer Zeitung julius 27-kei szám.
Az Agramer Zeitung julius 27-kei szám.
– Az Agramer Zeitung julius 27-kei száma részletesen leirván b. Jellasichnak a kapcsolt tartományokbani körútját, valódi diadalmenethez hasonlitja azt; de a vinkovczei (broodi határezredbeli) ünnepély leirásánál nem hagyhatá panaszos megjegyzés nélkül, hogy daczára azon nemzeti érzelemnek, melly a határőrvidéken uralkodik, mégis minden nyilványos feliratoknál hiányzott a nemzeti (horvát) nyelv.
Hogy hogy! talán csak nem szorították ki a magyar föliratok a horvátokat; ugy hiszszük nem; mert a magyar még ama régibb időkben is, mikor a horvátok nagyobb férfiai büszkeségöknek tartották egyszersmind magyaroknak hivatni, s a midőn nyelvünknek ottani terjesztésére sokat igen sokat lehetett volna tenniök, mondom, még akkor sem sértette meg a magyar, szentségtelen kezekkel a horvát nemzetiség sanctuariumát; az ujabb időkben sem terjeszkedénk tovább, minthogy a törvényhozásunkban közösen résztvevő kapcsolt országok követei ne kényszeritsék a többséget olly nyelvn szólani és szerkeszteni diplomaticai iratait, melly már Europa minden mivelt nemzeteinél csupán a tudósok nyelvévé vált, de az életből kiküszöböltetett; szóval, hogy alkalmaszkodjék a kisebbség, de csak diplomaticai érintkezéseiben az anyaország, és igy a többség nyelvéhez. A legközelebbi pozsonyi országgyülésen alkotott 16-ik törv. czikk pedig világosan kimondja, hogy „a kapcsolt részek belügyeik kormányzatában anyai nyelvöket használhatják.” És mi ezt szentül megtartók.
Mellyik nyelv lehetett tehát az, melly a brood határezredbeli Vinkovcze városában a nemzeti nyelvet leszorítá a színpadról? Sejtenünk szabad, hogy az csak a német lehetett, de ekkor minek a flejajdulás, hiszen ugyan csak az „Agramer Zeitung” e jul. 25-kei számában geborner Grenzertől olly cizikket közöl, mellyben ez megmutatni törekszik, hogy Bécs nélkül nincs üdve a határőrvidékieknek; mert ’ugymond’ századok óta Bécs volt be- és kiindulási pontja az austriai összes népesség minden magasb statuséletének (?) Bécs volt az összes birodalom köz- és súlypontja” és a jámbor Grenzert annyira elfogta a Bécs iránti buzgóság, hogy fölkiáltana, miszerint a határőrök semmit sem akarnak tudni olly ministeriumról, melly nem Bécsben van a császár mellett, s nem közvetlenül adja nki tanácsait. Bocsássanak bár – ugymond – ezer manifestumot ezen őrvidékiekhez, parancsolják meg nekik az uj (magyar) hatalom iránti engedelmességet, ő előttök mégis mindenkor pártosokul fognak tekintetni azok, kik az austriai egység központjának (Bécsnek) hátat fordítanak.
E jámbor nép lázítói, ugy látszik, magok sem tudják mit akarnak, egyik czikkben panasz, másikban kaczérkodás a német nyelv iránt; melly utóljára is kitolja köztök a horvát nemzetit, és még is mi vádoltatánk, mintha a magyarságot minden áron terjeszteni törekednénk Horvátországban. Vajha későn ne nyilnának meg az elámított nép szemei.
Ezek után szabadjon kérdenünk: mellyik nemzetiség tehát az, a német vagy a horvát-e, melly annyira dagasztja a határőrvidékiek kebleit?
A többi, mint a Grenzeriró ezen czikkében a magyar ministerium ellen össze-vissza felhord, csak variatiűja az ellenünk szövetkezett nehány austriai hírlapokban megjelent czikkeknek, mint szintén ezek is utánnyomják az Agramer czikkeit. Mintha egy kézre játszanának mindannyin. Tendetiájok az absolut hatalomnak visszaidézése s a népszabadság elnyomása.
