AUSTRIA.
AUSTRIA.
*†* IV: Bécs, augustus 2-án. (A régi és ujabb osztrák kormány) Ha Austria politicáját minden fordulataiban figyelemmel kisérjük, ugyanazon vezérszellemet találjuk föl benne, melly Metternich nevét minden szabadelvű és tiszta erkölcsérzetű ember előtt olly gyűlöltté tevé.
Ugyanazon sötétben kullogó daemonok űzik játékukat, mellyek a gonosz emlékezetű Haus-, Hof- und Staatskanzlei titokteljes odvaiból denevérekként repűlének szét a birodalomban.
Ugyanazon pillanatleső gyáva órgazdaság csempészkedik a becsületfelejtett camarilla dugáruivel, mellynek gyöyörű oeconokmiája olly irígylésre méltó gyümölcsöket termett nemcsak a népeknek, de magának a dynastiának is.
Nem fog ártani Austriának mind régi, mind ujabb politicáját kissé bővebben illustrálni talán akadni fog egy jámbor lelkű keresztény, ki majd a külföldnek is megmondja, mit kelljen Austria legujabb öntetű demokratai kormányától várnia.
Mindenki tudja Schweiz ujabb történeteit.
A szent szövetség sé a bécsi congressus – mindkettő műve a legelveteműltebb maichiavelismusnak – szemfedelet készítettek a franczia forradalom által fölriasztott szabadságszellemnek. A despotismus Európa népeire súlyosabban nehezűlt mint valaha, annál súlyosabban, mert a Szajna partján támadt nap fényénl fölébredt népek – vészes időkben bár – érezni tanulák a szabadság becsét; és ezen érzet küzdé le Lipcsénél, Lignynél, Waterloonál a diadalmas imperator sasait, menté meg a népeket egy minden néiséget katonailag nivelláló önkény ólomsúlyától, s tartá meg Európa fejedelmeit megrendült, s legnagyobb részben roskadásnak indult trónjaikon. S midőn a nagy czél el volt már érve; midőn már a forradalom fia (kinek hatalmával ha kibékültek volna is, az isten kegyelméből uralkodók, de hatalmának eredetét, mint élő gúnyt az általuk követelt isteni jogczímre, megbocsátani még kkor sem tudák, mikor a szülött saját szülőjét proscribálta és eszelős vakmerőséggel tapodta a hatalma és dicsősége zsámolyául önkényt és örömest ajánlkozó népet) egy kietlen kősziklához volt lánczolva; midőn Bathurst és Castleraeagh gaz politicája, meg Hudson Lowe kiszámított embertelensége által már a legitimitás megszabadult az álmait háborgató lidércztől; midőn a népek lelkesedése föl volt már használva Francziaország megalázására és a győztes szabadsághősök örömriadása Europa egyik végétől a másikig harsogott: akkor a diadalittas népekkel versenyt kurjongató fejedelmek – merő hálából – a mámor óráit használák föl arra, hogy a szabadságnak ujabb bilincseket készítsenek. És ime megint előkullogának sötét zugaikból a középkori önkény szellemei. A fejedelmek tanácsa, az érdekleső diplomatia, a lélekkisértő jesuitismus: mindezek szoros szövetségbe egyesűltek a népek ellen, s ezen szent (isten bocsássa meg e blaphemiát!) szövetség élén Austria állott, titkos rendőrségi politicájával, s azóta nem merült föl ocsmányság az europai politica mezején, mellynek az osztrák kormány nagyobb, vagy kisebb mértékben részes társa ne lett volna.
Németország reorganisatiója ünnepélyesen meg vala igérve, s ez volt legkevesb, mivel a fejedelmek az utósó háborúban olly páratlan önfeláldozással harczolt német nemzetnek tartoztak.
S Németország reorganisálva lőn – a szövetségi gyülés felsősége alatt, mellyen Austria vitte az elnökséget, s ezzel együtt a főszerepet, s mellynek föladata volt egyfelől mételyül szolgálni a nemzet egységrei törekvése ellen, másfelől minden szabadabb mozgást a szövetségi gyülésen képviselt fejedelmek compact erejével ellensúlyozni és elnyomni.
Lengyelország nemzeti léte a hatalmasságok garantiája alá állittatott, s a hatalmasságok– különösen Austria – azóta bőven megmagyarázták, miként értik e garantiát.
Olasz-, Spanyol- Poroszországban s általában mindenütt a reactio győzött, s mindenütt a bécsi csabinet volt a szövedék nagymestere.
Az 1815-ki reactio mindent felforgatott; itt ellentéteket kivánt egyeztetni, amott a megoszlás csiráit vetette ki, és olly statusquot teremtett, mellynek tartósságát csak olly eszeős politica hiheté, melly efféle merész kisérletekre magátelég erősnek tartá.
A szabadságnak egész Europában harcz lőn izenve, és a franczia forradalom maradványai tűzzel-vassal gyomláltattak ki – természetesen az örök jog és a közjó nevében.
Ezen egyetemes átalakításnál csak Schweiz köztársasági szerkezete maradt illetetlen.
A dolog természetes; mert itt lényegesen súlyegyenről vala szó; s az alpesek töretlen erejű népe olly konczot képeze, mellyet egyik hatlmassság sem szeretett volna vágytársa kezében szemlélni; e fölött Helvetiáról máskép rendelkezni annyit tesz vala, mint egy ősszabadságát féltékenyen bálványozó népet élethalál-harczra idézni fel, mi ujabb európai háború csiráját hordandotta méhében.
A köztársaság tehát biztosítva lőn; de biztosítva lőn egyszersmind a cantonalis felsőség is, miszerint Helvetia soha ne olvadhasson egygyé, soha meg ne erősödhessék.
A bécsi congressus által teremtett csodaszerű állapotok sokkal természetellenesbek voltak, semhogy tartósak lehessenek; ezt látta, sejtette minden okos ember, csak a diplomatia nem, melly azt hivé, hogy egy egész örökkévalóságnak épített.
Ezen állapotok nem tarthaták fen magukat, s a vulkán csakhamar számos helyeken dühösen tört ki.
Spanyolországban, Portugalliában véres felkelések támadtak; a szabadság szelleme megrázta az erőszakosan rávert bilincseket.
Nápolyban – mellynek kormányánál ocsmányabbat a történetek nem képesek fölmutatni – egy percz alatt föl volt forgatva a diplomatiai bölcseség műve.
Egész Olaszország egy perczenként kitöréssel fenyegető vulkánhoz hasonlított.
Németországon egyetemekből és társulatokból szórattak ki a szabadság szikrái.
Keleten a hellen vér föllázadt ama becstelenségek ellen, mellyekkel Miltiades és Themistokles utói a félhold által ihlettettek.
S mit tőn Austria?
Olaszországban maga állítá helyre, az iberiai fészigeten a Bourbonok által állíthatá helyre az önként, Németország lelkes ifjuságát börtönbe hurczoltatá, s a helleneket maga kergeté az ozmán yatagan alá.
Jött a juliusi forradalom, s lőn nagy rettegés Izraelben.
De a torlaszok királya, Lajos Fülöp, a reactióval szövetkezett; Austria szabadabban lélekzett, s ezentúl az ellenforradalom és a juliusi kormány kersztény türelemmel elnézték egymás bűneit.
Schweiz nem nyugodott, mert egységre törekedett, s minthogy okait józanúl megczáfolni nem lehete, a havasok közé lőn ültetve Loyola gyönyörű szerzete, miszerint ha a schweizi mozgalmakat közjogi szempontból megtámadni nem lehet, lehessen azokat a vallás ürügye alatt megtámadni.
A csel sikerült; az ős cantonok ártatlan népének kell bűnbakúl szolgálni Austria nyomoru politicájának Schweiz irányában, s azóta nem vala többé béke Helvetia gyönyörű bérczei közt.
Olaszországból a törvényes rend ürügye alatt minden tiszta keblű hazafi számüzv volt, s Európa legszebb földe egy nagy börtönhez hasonlított, mellyben barátok, osztrák sbirrik és zsoldos katonák őrzék a foglyók millióit.
Illyenek voltak az állapotok, midőn két fontos esemény jött közbe. IX. Pius megválasztása s későbben a schweizi polgárháború. (Vége köv.)
– Bécsi levelek. VII. A ’Sicherheits Ausschuss’, tegnapelőtt manifestumot bocsátott ki, mellyben keményen tiltja a macskazenéket s fegyveres kézzeli beavatkozással fenyeget, ha tilalmának kivánt sikere nem leend. Másnap este (aug. 1), megmutatni akrván a nép, milly hajlandó ez hatalom tekintélyének hódolni, hatalmas macskazenével tisztelé meg az alserkülvárosi plábánost, melly ugyanis tartott esti hat órától, kevés félbeszakasztással, reggeli két óráig, tehát nyolcz egész óráig, véghetetlen örömére a szomszédoknak, kik a fendicsért manifestumot talizmán gyanánt mellükön hordozván, s vánkosaik alatt tartogatván, biztos nyugalom örömének engedék át magukat, s kimondhatatlan mulatságára a suszter- és lakatos-inasoknak, a forradalom ezen gyönge csemetéinek, kikből lesznek a született ötrvényhozók, ’halálbátor” nemzetőrök és ministerfjutatók!!
A nevezett plebános, kit egyébiránt nem lehet az urbanitás és kersztényi szeretet előképeül fölállítani, megtiszteltetést annak köszönheti, hogy egy a martiusi napokban kapott sebei miatt a kórházban meghalt deákot illő harangszó mellett eltemetni vonakodott, nem ugyan azért, mert ’rebelis’ volt, hanem mert nem tudott fizetni. Ez megbocsáthatlan hiba volt a plébános szemei előtt, ki meg nem foghatá, hogy mer az ember pénz nélkül meghalni, s azonfelül még azt is kivánni, hogy eltemessék! – A nép berontott a templomba s hatalmába kerítvén a harangköteleket, ugyancsak derekas indulót rántott a temetésre. Nem volt egészen kedve ellen, a kötél végével plébános urat megfojtani, ezúttal azonban csak valamennyi ablakait zúzta be, s másnap éjszakára isméti megjelenését igérte.
Ki a bécsi nemzetőrség ’halálbátorságát” ismeri, bizonyosan nem várta, hogy ez álló nyolcz óráig tartott botrányban interveniáljon: nem is csalatkozott! Mutatta ugyan magát illő távolságban valami harmadfél elszánt legény azon életét és vagyonát feláldozó legióbul, mellyet a hohe Reichsversammlung (igy titulálja magát az osztrák gyülés) ő felségének két nap előtt garantiául ajánlott, a rend és béke allandó fentartására. Ő felsége, tudom, kegyetlenül örült, midőn meghallotta, hogy a macskazenészek tulajdon azon dobokat, mellyeken a nemzetőri dobosok riadót akartak verni, az éjizene tökéletesebb kiegészítésére használták, s a dobosokat és nemzetőröket szép szóval kényszerítették a ’Herr Pápát’ velök ele torokkal elordítani.
A bécsiek ismét nagy ingerültségben vannak a miatt, hogy ő felsége Brandist, a népnek kegyelmetlenségéből megbukott tiroli kormányzót, Leopold rendje nagykeresztjével ajándékozá meg, mint azt a mai ’Wiener Zeitug” hivatalos rovatában olvashatni, s hogy, mint hallik, a Bécsből elkergetett Montecuculit császári biztosúl nevezé ki Olaszországban. Mindenesetre, jelentékeny demonstratio a császár részéről a bécsi ’nép-souverainitás’ ellenében. – A magyarok ellen néhány nap óta támadott gyűlölet, melly itt-amott tettleg is kezdett nyilatkozni, most ismért háttérbe szoríttatott, s mindenki fél és remeg a catastrophától, melly illy világos manifestátióknál aligha hamarább, mint reméljük, nem fog bekövetkezni. Az a hír is szállong, hogy ő felsége a hozzá küldött deputatio elől Innsbruckból eltávozott; ha ez a hir valósul, ugy okunk van néhány nap mulva világ-rendítő változásoktól tartnai, a Nemesis ugy akarja, hogy e crisisen legelől is Bécs menjen keresztűl, melly miatt a birodalom egyéb részei, de főleg Magyarország, mostoha gyermekek gyanánt mellőztettek – s sanyargattattak. – Annyi bizonyos, hogy néhány nap előtt, mint hiteles kútfőből értesültem, ő felsége még emliteni sem akarta hallani bécset, s midőn véletlenül beszéd közben előfordultak a bécsi viszonyok, azonnal újabb rohamnak vala kitéve amúgyis gyönge egsézsége!
A bécsi nép sokat bízik a közkatonaság szellemében: csak keservesen meg ne csalatkozzék!! F.
Prágából aug. 1-ről irják, hogy a lázadáskor elfogottak közől, többen szabad lábra helyheztettek, a többiek ügyének folytatólagos vizsgálatával pedig a prágai fenyítő törvényszék bizatott meg, mellyhez esküdtek is fognak alkalmaztatni. A deákság gyülekezni kezd; kebelökből ügyeik vezérletére bizottmányt választottak, s a visszaélések elkerülésére határozták, hogy mig legiójok ujonnan organisáltatnék, jeleiket leteendik. A nemzetőrség ujjá alakítása megkezdetett; annak bevégezteig a fegyverhordás szolgálaton kivül megtiltatott. – Az országgyülésnek a császár visszatérte fölötti tanácskozásit, valamint az olaszországi győzelmeket is véghetlen örömmel fogadá a nép.
