Uj-futaki tábor, jul. 24–30.
144Uj-futaki tábor, jul. 24–30.
Hazánk szent ügye engem is leszólított e f. hó 23-án a mozgalmak szinhelyére, az uj-futaki táborba. Elindulásomkor egy köteg tiszta papirost nyomtam málhámba, azon üdvös szándokból: hogy levelezői kötelessgemet pontosan teljesítve olvasóimat részletenként, s gyorsan tudósíthassam a mozgalmakról, de e czélom meghiusulván, mert azon vidéken a posták az illyrek általi letartóztatása miatt rendesen nem járhatnak: igy tapasztalatimat, a mennyire lehetséges, dióhéjba szoritva csak most, s rendes lakó helyembről küdlhetem nyomatás alá.
A mint f. hó 23-kán estve Uj-Futakra megékreztünk, _Futak s Begecs közöt a Duna parton összevont 150 főnyi nemzetőrőből álló táborba rendeltettünk el, hol leütve sátor karóinkat, elrendezésünkhöz kezdettünk, ezt bevégezvén, másnap körülszemléltük a viédket s azt tapasztaltuk, hogy minden felől illyrektől vagyunk körülvéve, fekvésünk nem kissé vala eszélyezett. Az átellenben Cserevicz és Bánostor között levő szigetben veszteglő lázadóknak minden mozdulatait, a mennyire a szigetbe levő fájkkon keresztül kivehetők, figyelemmel kisértök, s ha a körülmények kivántál azonnal harczias allásba helyeztük magunkat, s vártuk betörésöket.
25-én délelőtt az uj-futaki szőlökben egy rácz testet találtak, ki a csatából – a mint egyik lába megsebesíttetett – ide menekült, s a mi legkülönösebb, még mutatkozott benne némi élet-erő; tarisznyájában elég eleség vala, hihető: hogy a szomjuság gyengitette el. Estvefelé Bánostor és Illok felől körül-belől mintegy 200 szekerek robogtak Cserevicz felé, megrakodva fegyveres emberekkel, kik a mint később megtudók, granicsárok valának, számmal mintegy 800-an. Ezek is a szigetbe vonultak. Minden órán bizton vártuk a megtámadást. – Ágyúkat is kértünk Pétrvárról. – Késő estve egy császár-huszár, ki előőról vala kirendelve, a setét éjben a Dunán gyertya világot pillantott meg, de a mint tüzelni kezdett, a világ azonnal eloltatván, az éj csendesen folyt el.
26-án szinte csendességben valánk. E napon e sorok irója egy levélnek Begecs rácz faluba leendő elvielével bizatván meg, hol megjelenve szíves barátsággal fogadtatott, a lakosok előadták: hogy ők a magyarokhoz akartak s akarnak csatlakozni; a futaki mult ütközetbe is erőszakkal hajtattak el áttörő hitsorsosaik által a magyarok ellen; érzékenyen mondák, hogy ő nekik nehezen esik, miként helységökből a táborba egyéneket nem rendelnek, holott ők kedves készséggel tennének szolgálatokat.
Nyilatkozatuknak azon eredménye lett, hogy emberik már Uj-Futakon táboroznak. A nemzeti lobogó községük háza előtt levő nagy eperfára kitüzetett. –
Hazafiuságukat akkor is tapsztaltuk, midőn derék lelkészök nem csatlakozván a pártütőkhöz, kiraboltatott, s szakállától megsfosztatott. A lelkész illyr, magyarul sem beszél, de magyar érzelmű, ezt tanúsítja gyönyömrü leánykája ki a magyar nyelvet igen tisztán beszéli.
Megtekintettem a csatahelyet, de hogy azt egészen bejárhattam volna, a bűszhödt lég nem engedé, mert az elveszettek ugy vannak eltemetve, hogy némellyeknek testeik a földből is kilátszanak. Járlálásaim között egy sarlóforma éles rácz fegyvert is találtam. Hogy a csata nagyszerü volt, mutatja a helyszíne, mert a kedver vetések nagy kiterjedésben haszonvehetlenekké törettek. A föld mindenfelé bevérezett, rácz öltönyöknek darabjai mindenütt hevernek, a fák alatt letört fagallyak feküsznek, mellyeket hihetőleg a ráczok lődöztek le, miután golyóik mindig a magasba sivítottak el. Beszélik a császár-huszárok: hogy a lázangók között voltak, ,kik letérdelve esdekeltek éltök meghagyásaért, de hasztalan, mert tudták a huszárok, kikkel van dolguk. – A csata-helyről visszatérve a táborba, más nemzetőrök által felváltatván, az uj-futaki táborba rendeltettünk. Itt már másként folytak a dolgok, mindeneket a legnagyobb mozgásban találtunk. A katonaság egyik órában fegyverbe állittatik, másikban haza parancsoltatik. S ez igy megy egész napon át.
27-kén három ágyúté s 2 társzereket s 30 tűzért kaptunk.
28-kán egy nemzetőrseregbeli kapitánynyal, a ráczoktól még menten maradt futaki szigetbe átcsolnakáztam, honnét igen szépen kiláthatánk, hogy a dunántuliak már itt is sánczolják magokat a kapitány azonnal jelentést tevén, a katonaság nyomban fegyverbe állíttatott. A parancsnok s katonai tisztek erőt véve magokhoz szinte a szigetbe rándultak, s a mint látták a ráczok készületeit, emberket rendeltek ki fejszékkel, hogy az erdőt keresztül vágván, az ágyúknak helyet készíthessenek, szét oszoltassák munkájoktól a ráczokat, azonban a nép visszaparancsoltatván, e nap puszta tétlenségben mult el.
29-én az erdő kivágatott, de megtámadás nem történt, miért? az ok nem tartozik a nyilvánosság elé.
30-án szinte csend volt.
31-én elhagytam Futakot haza felé vonultam, útamban Verbászon megállapodám, hol azon hiteles hírt hallottam, hogy az őrseregből álló tábor felszólalt statáriális bírák állításaért. Erre azon választ nyerék: hogy az akasztás rémitő költségekbe kerülvén, a dolgon másként kell segiteni; – mire egy német atyánkfia oda nyilatkozott: hogy nem kell hóhér ő költség nélkül felhuzza aza akasztófára valókat, és ugy is lőn; az itélet kimondatott. A mint a mester javába tekergeti nyakát a rácznak, kibontakozik a kötélből, s nagy zuhanással a földre esett, s felállott. Ezután nem sokat czerimoniáztak, hanem nyakára huzták a kötelet, s emelték az ég felé.
Még tizenegyre vár ezen sor; de ezeket már a zombori gyepmester végezi ki.
Bácsmegye több helyein már kezdenek a ráczok magokba szállani, több helyen kitűzték a nemzeti lobogót.
Verbászot elhagyva a pestmegyei nemzetőrökkel találkoztam, lehettek 3–4 ezeren. Hat ágyút és 10 társzekeret vittek Verbász alá.
Mire e sorok kinyomatnak szent Tamásnál – vagy a mint a ráczok mondani szeretik, „Szerbvár”nál a megtámadás megtörténik.
A mint kiszemlélhettem a magyar táborokat, azt mondhatom: hogy a magyarnak nincs mit félnie a ráczoktól. Ehhez életem és becsületem kötöm. – Viktor Géza
