FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
158FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Az uj épületben honvéd tüzérek, és sorgyalogság együtt szállásolnak. Kettő a sorkatonákból meglopta pajtársait, mi egyike a katonai bűnök legnagyobbikának. A botozás hadseregünkben még eltörülve nincs, csak annyiban korlátozva, hogy tiszt többé bot alá senki sem itélhet, csupán hadi törvényszék. Ez utóbbi a katonai törvények értelmében az említett két bűnöst jó számu botadagra itélte. Utálatos büntetés, de még eddig el nem törlött törvényen alapszik. Az első már büntetése jó részét kiállá, midőn a pufogástól felriasztott honvéd tüzérek az udvarba rohantak, az executiót mint törvénytelent erővel félbeszakaszták, s a két bűnöst felmenték. A jogtalanul avatkozó honvédek ellen rögtön vizsgálat kezdetett, s néhányan hír szerint börtönbe jöttek nemes lelkek tulajdona az ember lealacsonyítását még bűnösnél s büntetésben sem szenvedni, de az istenért, tegyünk okkal–móddal mindent. Hol lesz határa az illy avatkozásoknak? Egy elnézett rendetlenség száznak nyit kaput. Nincs-e rosz törvények kiirtására szó-, kérvény- és sajtószabadságunk? Ha minden roszon, néha képzelt roszon is erős azokkal segitünk, minek kormány, minek törvényhozás, minek törvény? Kiirtandó büntetés a bot, azt minden jó érzésű ember megvallja, de keljünk ki tehát a bot ellen s ne mentsünk fel büntetés alól tolvajokat, s ne kecsegtessük a tanúkúl s példavételűl ott álló katonaságot kihágás esetére büntetés-mentességgel, mert illy következést mindenki könnyen húzhat az előbbi tettből. Gondolják meg a jó mellett túlbuzgó ifjaink, hogy sokan akartak hevökben jót s tettek hevök miatt roszat.
– Hétfőn vonult át ikervárosunkon a pestmegyei pilisjárásbeli Bácsba kimozdított nemzetőrség. A néhány helységbeli magyarság vidámító lelkesüléssel, s hazafilag elszántan. Mind helységekbeli nemzetőrök, s részint önkényt, részint sorshuzás utján, szivesen indulók. Nem ugy a Buda körüli falvakban lakó svábok, ezek közől a legbuzgóbbak, mint a budakesziek, budaörsiek stb. helyetteseket fogadának 1 pft. napizsolddal. Mások egyenesen vonakodtak menni. Sőt a szomszédban lakó magyarokat is le akarták az indulásról beszélni, s nem csak rábeszéléssel, de fenyegetésekkel is. Igy a német faluk közt fekvő Tök nevű magyar helységben eljöttek a szomszéd sógorok, s felszóliták a magyarokat, hogy ki ne állitsák a rájok eső 26 nemzetőrt. S válaszul nyervén, miképen mindenki kötelessége a hazát ellenségei sigy most a ráczok ellen védeni. Azt felelék ezen hazánk keblén hízott kétlábú állatok: „Hadd jöjenek a ráczok, mi barátságot iszunk velök. S mi közünk a haza ellenségeihez? azok nem a mi ellenségeink.“ Igy fogja fel, igy hálája meg ezen nép azon jogokat, mellyeket meg nem gondolva saját nemzetiségünk veszélyeztetését, rá pazarlánk. Gyávaságát meg tudnók bocsátani, mert arról maga sem tehet, az isten–átka, de hogy gyávaságával másokat is vesztegetni akar, ez romlott vérének jele, mellyben alig van egy csep Hermannéból. Sőt miután ocsmány szavaik sziklára hullottak, nem átallák azzal fenyegetni a többieket, hogy ha valóban kiindulnak, falujokat – ők a svábok – felgyujtják. A tökiek azonban híhetőleg ismerék szomszédaik gyávaságát, azért is illendően elutsíták őket, megmutatván, hol hagyta a rést, s magok indultak, hová nemes szivök vezérlé, már előbb élelmet és200 akó bort szállítván a táborba. Mi is tudtára esvén a sváboknak, igen sajnálták, hogy velök nem mentek, legalább közelről látták volna, hogy iszik a rácz barátságot az általa a magyarral egyenlően gyűlölt némettel. Pest vármegye pedig az ellenszegülők falukba vizsgáló küldöttséget rendelt karhatalommal. Megjegyzendő azonban, hogy néhány német falu később felvilágosíttatván, önkénytesen engedelmeskedett. Ugyanaz nap jöttek vigan s ágyú durrogással a Vácz s vidékéről kiindult nemzetőrök, s tovább hajóztak. A budai lovas nemzetőrök pedig 8 ágyút kisértek a csatatér fel-é.
– Néhány bécsi ember ácsorog itt. Mint mondják, küldöttek. De ki küldöttei, erre egyenesen nem felelnek. Ugy beszélnek, mintha (nemzetőrségi) századjoktól volnának felhatalmazva. Milly diplomaticai minőségben, ők tudják, vagy talán ők sem. Czéljok felől kérdeztetvén, hímeznek, hámoznak. Olly formát beszélnek, mintha irántok érzelmeinket akarnák kipuhatolni, s panaszkodnak, hogy mi ok nélkül gyűlöljük a bécsieket, s ezt mind olly istentől elrugaszkodott szélesre nyutott rosz német dialectusban mondják el, mintha valóban meg akarnák velünk, ha nem is az austriai népet, de legalább saját nyelvöket utáltatni, s olly badar előadással, hogy nem hihetjük, miképen még Lerchenfelden is választhattak volna illy követeket. Mi szívesen látjuk a bécsieket, jőjenek hozzánk, s nem lesz okuk panaszra barátságunk ellen. De jőjenek őszintén, minő bécs igazi népe mindig volt. Ha követek, mondják meg nyiltan: ki és miért küldte őket. Ha magánosak, jelentsék magokat ollyaknak, és szívesen lesznek fogadva. Hazudság, hogy mi a bécsi népet gyülöljük; mi szeretjük őket. Martiusban csak magyarok mentek Bécs segítségére, nem csehek, nem horvátok, nem ráczok. Ezek ugy ellenségei Bécsnek, mint nekünk s ha kell, aztán is csak magyarok segitségébe bizhatik Bécs. De gyűlöljük a reactiót, melly nagyrészt Bécsből szivárogtatja hazánkba mérgét. Gyűlöljük azon szükkeblű schwarzgelb pártot, melly legfőlebb is akkor lesz némettel ha szégyentől elpirulva önt veres szint feketesárga cocardájába, s melly miatt Bécsnek is hónapok óta kell szenvedni. Ez izgat Bécsben igazságtalan követelésekre ellenünk, ez látit saját hazánkhoz, s hienaként vigyorog örömében, hallván a szerinte császárilag illy érzésű ráczok kannibali kegyetlenségeit. Ez bujtogatja annyira őket mint gonosz hirlapczikkeivel a derék bécsi népet ellenünk. Nem kimél szemtelenséget s hazudságot, hogy elhintse köztünk a viszájkodás magvait. Tudván, ha Magyarország gyengülne, Austria ifju szabadságának dőlni kell, s romjain ők folytathatják az előbbi szép gazdálkodást. Ezeket gyűlöljük, s ne higye Bécs, ne Austria mert csak ők hazudják, hogy mi Austria népét gyűlöljük. – Két szabadságaért küzdő nép nem gyűlölhati egymást. S ha erről meg akarnak győződni, jőjenek le sokan vagy kevvesen, de igaz emberek, s nyiltan bevallott szándékkal – s nyilt szívre találandanak, minő mindig volt az igazi magyaré. De saját becsületökért ne engedjék, hogy kétes emberek bitangolják Bécs küldötteinek nevét, kik bátor viseletök által méltán ébresztik azon gyanút, hogy vagy saját rovásokra csalnak, vagy a schwarzgelb párt provocáló s egyenetlenséget hintő emissariusai, s kik itt méltóképen megvettetvén, visszatérve hirdetendik s hazudják, mennyire gyülöljük mi a bécsieket. –
