REGÁLÉK.
REGÁLÉK.
Olly országban, hol nem nép, melly ott semmire sem becsültetik, hanem aristocratiai kormányzat s törvényhozás van, hűbéri színezetet viselnek minden törvények s intézetek.
Az aristocratia, míg kezei közt tarthatá a hatalom legfenségesebikét, a törvényalkotási jogot, változatlanul arra dolgozott, hog ykizárólag önjóllétét és élveit szaporítsa, habár leginkább a nagy néptömeg jogainak és szabadségának rovására is.
Hatalom és minden fáradság nélküli nayagi búség voltak örökké azon czélkok, mellyeket az, mint a clerus is, akart amgának biztosítani.
Ezen szűkkkeblű béri törekvésnek szüleményei az u. n. regálék is.
A nemesség, hatalma túlbizottságában, nem elégé azt, hogy az elnyomott pór, a szent ünnepek által úgy is megitedelt esztendejének majd minden napját az úri földek mivelésében tölté el; nem azt sem, hogy becsületesen meg sem dolgozott termékeinek nagy részét elfoglalá. Ezeken kivűl mg számos olly dolgokat, mellyek a természeti jogok, vagy az ezeken alapult birtokjognak szükségképi kifolyásai, mellyeket jogosan nem is lehetne a jobbágyoktól elvonni, ön részére egyedárús czikkekké tőn. Igy p. o. a község határán átvonuló vizekben, mellyekhez a népnek nem lehetet kevesb joga és igénye, mint a nemességnek, a halászatot és malom–állítást; – erdőkben és mezőkön pedig, és még a jobbágy földein is, a vadászatot kizárólag önmagának sajátítá el.
Hasonlóan, hogy a dézsmából bejövő borát a földesur drága pénzen kimérhesse, korcsmáltatási jogot adatott magának. Ennek folytán, nagyobb mennyiségben is a bor máshonnani behozatalát csak némelly rendkivűli esetekben engedte meg, a jobbágy még saját termesztményét sem vihette be, ha az nem lakhelye határában termett. – És ha bár ihatott is a jobbágy faluja bármellyik kocsmájában, de házához csak földesuráéból vitethetett.
Igy kényszeríthette, még büntetés alatt is, arra, hogy az ő, s csak ő általa felállíthatott mészárszékből hordasson húst. Malmot szente csak az uraságnak volt szabad tartani. – Ezen regálék szoros kapcsolatba hozták az urakat és czéheket, hogy egyesített erővel nép elszegényítésén működhessenek. Jelleme mindkettőnek egyedárússág, szükkeblűség és önzés volt, és mindenike ellentétben állt a nép boldogságának kifejlődhetésével.
Ezen jogot, mellyek a nép ellenére, egyedárússágra alapíttattak, nem hagyattak 1848-ki törvényeink által is. Pedig kiki kénytelen bevallani, mikép azok a népnek nemcsak jóllétével, hanem önállóságával és méltóságával is ellentétben állanak.
Ezen kiváltságok fentartják még azon hűbéri szolgaságot, mellyben a nép elfojtva, s háttérbe szorítva csak azt teheté, mi a nemesség hasznát s kényelmeit nem rövidítette, mit tehát az kegye volt neki meg is engedni.
Bebizonyított tény, miszerint a regálék az ipar és nemzeti gazdászat kifejlődését közvetve, vagy közvetlenűl elölik, közvetlen, midőn a gazdászati és életfentartási szükségeket túlságosan drágálották, és roszakká tették – a termékek adás–vevését, kereskedését pedig tetemesen leszállították; közvetve pedig; miután károk hatékony hatásuk által a magasb szorgalom ösztönét elfojtották.
És a népet folytonos ellenőrség, rendőri fellügyelet és erőt duzasztó gyámság alatt tartották. Arra dolgoztak számos egyéb democraticus intézményekkel, hogy a nép, erejének önérzetére, és intenzív önállásra, életkorra ne emelkedhessék. Az anyagi jóllétet, és a nemzetiségi életet valósággal emelkedni meg nem engedték.
Ezen kiskorúsági viszony népünk jelen állásával, korunk átalakított szellemével többé össze nem fér. Azon nép, melly 1848-i martius óta törvényhozó, többé nem maradhat a nemesség haszontevőinek, nyereséges jövedeleminek tárgya,és alacson eszköze. Azon nép, melly többé nem áll hűbéri kötelékekben a nemességgel, mellytől az többé nem rabolja el drága idejének, s verítékkel dolgozott terményeinek nagy részét, melly lerázta magáról a ratriarchalis élet bilincseit; ezen nép nem maradhat bármilly más tekintetben is azon osztálynak alárendeltje, mellynek százados jármából már egyszer kibontakozott.
Ha ezen alárendeltség a regálék által meghagyatnék, a nép nem volna teljesen önálló, szabad s független, minőnek egy szabad birokú, és politicai jogokkal felruházott népnek kel lenni. Mert számos szükségeinek ellátásban egy külön választott kaszt egyedárusságától függene. Nem gyakorlaná mind azon jogokat, mellyek minden szabad polgárnak, vagy községnek természeti és socialis jogaihoz tartoznak. És felette rendőrséget gyakorolna egy úr csak azért, mert véletlenül nemesnek született, vagy vásároltatott. Illy állapot a nép méltóságával, fenségével meg nem egyezik. És jólléte kifejlődését soha sem engedné meg.
Innen szükségkép következik, hogy azon haszonvételek, melyek eddig, az aristocratiai visszaélések folytán, a nemesek kezei közt voltak – mint a községi életnek szükséges kellékei – átadassanak a népnek, mellyhez jogszerűn tartoznak, s csak jogtalanul vétettek el. – Innen felhetünk azon kérdésre is: valljon általánossá kell-e tenni mindenközségben a nemesi regálék eltörlését; azaz kell–e azoknak beváltására kényszerítő törvényt hozni?
Ha áll az, minek állani kell, hogy a regálék nemcsak nehezitik a népjóllét kifejlődését, hanem mint alárendeltséget, s némileg szolgaságot is tanúsító úri jogok a nép önállásával és méltóságával sem férnek össze: önkényt következik, mikép azokat sehol sem kell eltűrni. Azért valamint az örök váltság általános kötelességgé tétetett: úgy a regálék beváltására minden községet kényszerítőleg kell kötelezni.
Mert ha az, mint némellyek akarják, szabad tetszésre hagyatnék, sok községek megtartanák a régi állapotot. Igy számos helyeken az uri jogok fenmaradnának. A nép nem volna mindenütt szabad és teljes jogú. Jog–különbségek erednének a nép kebelben, melylyek mindig károsak és gyűlöletesek. – A népnek egész állodalomban mindenütt egyenlőn önállónak kell lenni.
A megváltás költségei ugy is csekélyek lesznek. Mert minden hűbéri váltságnál alapul csak azon haszon szolgálhat, melly a megváltandó jogból származott. Többért nem követelhet a tulajdonos kárpótlást, mert ez a több már nem tartozott jogaihoz és tulajdonához. Ezen haszonvételek pedig az idők haladása alatt igen silány értékre szálltak. Látjuk, mikép a boltnyitás szabad lőn. A mészárszékek, a czéh-egyedárússág megszüntével, szinte felszabadíttatnak. Nem maradand fel tőlük más, mint rendőri kötelesség, mint a község legjobban s legillőbben gyakorolhat. A bormérés pedig akkorra volt hozva, midőn bordézsma adatván, az urnak szüksége voltkocsmákra és egyedárússágra, hogy borát drága pénzen kimérhesse. Ekkor a kocsmai jog nagy haszonnal járt. De ezentúl a dézsmák nem fognak fen hagyatni. És a kocsmáltatási haszon már a mult század óta igen csekély. Mert jobbágyoknak idegen bor behozatal olly sok kivételes esetekben engedtetett meg, és a kijátszások is olly könnyük valának, mikép az uri jövedelm nagy nem lehetett.
Ezen elvnél fogva, melly a váltság kulcsául itt, mint a robot és dézsmánál is, az urasági hasznot vette fel, a ragáléknál alap azon jövedelem leend, melly azokból tisztán fennmarad. Illy jövedelem a kocsmától járó haszonbér. Ebből le kell vonni az épületi tőke kamatait, és a javítás, fenntartás költségeit, mert ezek a kiállításhoz, s nem a tiszta jövedelemhez tartoznak. Sőt ott, hol a regálékhoz a haszonbérlő földeket is kap, minthogy ezek által is nagyobb a haszonbér, szinte ezt is le kell vonni a tiszta jövedelemből.
Az így eredett jövedelem, mellyet lehet 7 év után kiszámítani, kamatnak fog tekintetni, és ez 20-szorosan vétetvén, előállítja az egész váltsági tőkét. És így számíttatik ki a váltság a kocsmák, mészárszékek, sör- és más zseszes italok kimérései és vendéglőkért.
Hogy pedig ezt ne az állodalom, hanem a község fizesse, jogszerű spoliticailag is helyes. Mert a váltság a község egész erejével történhetvén, miután annak bevétele a regálék által nevekedni fog. Méltányos, hogy ennek alapján a község érette eleget is tegyen. De illy alapon nem is leend olly nehéz egész községnek a váltsági összeghez juthatni, mint egye szegény jobbágyoknak.
Olly helyeken azonban, hol az eddigi földesurak maradni fognak földei – ezentúl a többi birtokosok közé tartozand ő is –: a regálék jövedelemi őt úgy illetendik, mint birtokos társait . mert a jövedelmek mint közösek egyaránt lesznek felosztandók.
E végett ki kell számítani tiszta jövedelmét a község részletes kocsmáltatásának is. Ezt tőkésíteni kell, birtok aránylag a földesur részére beszámítandót.
Igy fog előállíttatni a tiszta, önálló községi élet, mellyben minden birtokos egyenlő s minden jövedelem közös leend. Ez sokkal czélszerűbb, mint az, hogy az úr ezentúl is curiáján állíthasson regálékat. Ez folytatása lenne a birtokok és osztályosok közti különbségnek. És ez káros volna. Ezentúl a birtok egyenlő fog lenni. Ha tehát az eddigi úr élvezheti birtokos társainak minden jogait egyformán, panasza nem lehet, mert ő hasonló birtokos.
A mi a regálékhoz tartozott épületeket s földeket illeti: azoknak átvételére semmi esetben nem kell kényszeriteni a községet, hanem szabad tetszésére hagyni. Mert valljon szükségesek-e azok, a község legjobban tudhatja, más könnyen részrehajlólag itélhetné meg. Az épületek úgy is többnyire túlságosan fényüzők, költségesek.
A szeszes italok készitését szabad iparággá kell tenni. Csak rendőri felügyelet kivántatik. Hasonlóan a kereskedési fog is közös legyen.
A község a kocsmáltatást rendesen egy közös helyen gyakorolja. De kérdés: egyes lakosok gyakorolhatják-e? némellyek ennek eldöntését az illető felsőbb hatóságra bíznák. De helyesebb az, hogy azt maga a község határozza el. Mert ez nem csak egyedűl az ő jogához tartozik, hanem ő az, ki a körülményeket is legjobban ismerheti. Ezek sokszor jónak találhatják azt – é s különben is a közjó, vagy bortermesztés általa nem károsíttatik – tehát nincs ok felsőbb beavatkozásra.
A malomjog is regálé. Az ipar kifejlődése, és az életszükséges olcsitása kivánják annak eltörlését. Ki kell tehát mondani, hogy saját birtokán, vagy birtoka mellett minden községi tag egyenlőn állithat vízi, szél, vagy száraz malmokat. A folyamok partjainak használatáért kell némi dijt fizetni.
A vadászat és madarászt legkiáltóbb jelei a hűbéri zsarnokságnak. Ez a nemesi fény, s uralom legelső kiváltságai közé tartozott. Ez által a nép nemcsak számos visszaéléseknek volt kitéve; hanem a birtokszent joga is lerontatott. A nem nemes birtokon ön sajátjában sem vadászhatott; a nemes pedig még az idegen földeken is. Ki kell most mondani, hogy mindenkinek birtoka szent. Azért ön birtokában kiki tehet, mit akar; de idegenén nem vadászhat többé. Ezen regálé eltörlesztése csak a jogot állitja vissza, azért is kárpótlásnak helye nem lehet; mint nem lehet a halászat átvételénél sem. Mert a nagyobb folyam köztulajdon. Kisebbek pedig a község birtokán mennek át. Ezen regálé tehát mindig a község jogainak csorbításán alapult. Földesurnak csak olly kis patakokhoz vagy kisebb tavakhoz lett volna joga, mellyeket bizonyos birtokai magokban foglalának.
Mindezen regálék átvétele, kifizetése, szabad egyesség útján megtörténhetnek. De sokszor ez lehetetlen. Ekkor vagy választott birák, vagy az evaluatióval úgy is megbízott választmányok határozhatnának. Megyei küldöttségek nem ajánlhatók, mert félhető a részrehajlás; de a lefolyt idők alapján elegndő bizalom sincs irántuk. Szokolai István
