Nyilatkozat.
Nyilatkozat.*
Kéretnek egész tisztelettel volt szerkesztőtársaim egész hazában, ezen nyilatkozatomnak becses lapjaikba felvételére K. P.
Az általam szerkesztett ’Hazánk’ czímű győri hirlap f. é. 17-ik számában a Dráva mellől irják: miszerint a győri nemzetőrség még zászló alá nem esküdött, sőt a többség esküdni nem is akar, nehogy mobilizáltassék, s városát el kelljen hagynia. Ez gyávaságnak s árulásnak mondatik a szabadság s haza iránti hűség ellen stb.– A győri nemzetőrség a helyett, hogy akár tettleges rögtöni felesküvéssel ezen állitást rágalomnak nyilvánitotta volna, akár, ha sértve érzé magát némelly kifejezések által, a czikkiró ellen annak rendes utján, törvényesen lépet volna fel: tömegestől rohant a városházára, ott két nap egymás után a polgármesterrel rendkívüli közgyülést tartatott, de a végzéssel meg nem elégedvén, még ezn felül f. h. 10-ike délután 5 órakor századait népgyülésre rendelte nagy kaszárnyaudvarára, hogy oda engem, mint szerkesztőt megczitáljon, confrontáljon (??) s ha jószerével menni nem akarnék, erőszakkal is elvitessen! E mellett uton utfélen a legaljasabb czímekkel illettetém hátmegett, ablakaim beverése terveztetett, s még agyonütéssel is fenyegettek! – Illy körülmények közt, a felbőszitett nép közt további biztos maradhatást nem látva, Pestre menekültem, hol jelenleg e sorokat írom. – Én, a győri nemzetőrségnek ezen ellenemi eljárását a lehető legkimélőbb kifejezéssel illetlennek, s törvénytelennek nyilvánitom a nemzet színe előtt. Illetlennek: mert 56 század egyes védtelen polgár ellen, ki velök folyvást a legszebb barátságban élt, s szüntelen javukat kivánta, kelt fel, fejére itéletet mondandó, mint egy rablóval, vagy zsiványnyal sem lehet tenni; törvénytelennek: mert a népgyülések, ministeri rendeletnél fog már rég eltiltvák, e mellett vannak sajtótörvényeink, mellyek külön esküdtszék által a sajtó-vétségek felett itélnek. S bár a kérdése czikket sajtó-vétségnek el nem ismerem; de ezt mégis az esküdtszék előtt kivántam volna kimondani s megmutatni. – A valóságos vétség esetében is pedig én, mint szerkesztő, csak az iró nevéről vagyok felelős; a czikk egyes sértő kifejezéseiért felelős és igy perbe fogatható csak az iró lehet. Ezen okoknál fogva a győri nemzetőrség eddig, s még következhető törvénytelen eljárása ellen irányomban, a törvényekkel biztosított sajtó-szabaddság szent nevében mégegyszer ünnepélyes óvást teszek!
A mi az általam szerkesztett s kiadott ’Hazánk’ czímű lapot illeti. miután azt eddig is leginkább Győrért, szeretett lakhelyem érdekében adám ki, Győr pedig csaknem kézzelfoghatólag mutatá azt meg, hogy neki a sajtó-szabadságról még csak fogalma sincs, s igy, saját nyilvános életének, irodalmi közlönyt nem is igényelhet: ezen lap szerkesztését s kiadását ezennel megszüntetem, mint különben is orvosi elfoglaltságom mellett, részemről rendkivül terhes foglalatosságot. Sajnálom, hogy legszentebb törekvéseimnek, tetemes anyagi károkkal, s épen olly úton kelle hajótörést szenvedniök; de meggyőződésemet senki pénzéért el nem adom, s fenyegetések miatt meg nem tagadom; méltatlankodások pedig, s jogtalan keserítések, az irói pályán kedvet, ösztönt, nem adhatnak. Elleneimnek megbocsátok, mert valóban nem tudták mit cselekesznek; s miután életemet ezentúl kizárólag a szenvedő emberiség ápolására szntelendem, ha a sors ugy hozná magával, bennem, beteg ágyaik mellett, a lelkiösmeretes orvosra mindenkor biztosan számíthatnak! Pest, aug. 14. 1848. Dr. Kovács Pál.*
Ha ezek, miként itt elmondatnak, igazak – a mint hogy nincs is okunk rajta, kétkedni, mert teljes hitelű férfiú állitja – felhíva érezzük magunkat, hogy mint sajtó kezelői e botrányos tény felett a legnagyobb mértékbeni roszalásunkat fejezzük ki, s reméljük, az egész egyetemes sajtó s a haza minden józan és rendóhajtó fia egy értelemben lesz velünk. Az igazságkiszolgáltatásnak s az elégtételnek illy neme a legszelidebb szóval élve is, vandalismus, mellyet olly városban, mint Győr megtörténhetőnek és épen nemzetőröktől eredhetőnek, kiknek a rend fentartása legszebb hivatásuk, soha nem mertünk volna még csak gondolni is. Kik illyesekre képesek, azok – niltan ki kell mondanunk – nemcsak sajtószabadságra nem, de semminemű szabadságra nem értek meg. A szabadságra megért ember tiszteli a törvényt s annak formáit, jól tudván, hogy csupán ez azon méltó hatalom, mellyel szabad polgárokat kormányozni illik s minden más hatalom zsarnok vaspálcza, melly rabszolgáknak való. Ki más jogát nem tiszteli, nem érdemli meg, hogy az övé tiszteltessék, ki más személyét megtámadja, nem érdemli meg, hogy saját személye az erőszaktól biztosítva legyen csak egy perczig is, s a melly városban ököljog uralkodik, onnan csakugyan ki kell vándorolnunk. Lehetetlen, hogy e botrányos eseményben ismét alattomos bujtogatók keze ne ármánykodott legyen, s reméljük, a győri nemzetőrök józanabb, többségétől, hogy a kezekre rá ismerend és újjal mutatand, hogy ezen egész tett szégyene annak, vagy azoknak nyakába háromoljék, kik azt érdemlik. – A szerk.
