PEST, AUGUSTUS 12-én.
PEST, AUGUSTUS 12-én.
– Bajos volna elsorolni mind azon proclamatiókat, mellyeket néhány szlvá bujtogató főnök a horvát, slavon és illyrek nevében, Europának, nem mondjuk népeihez, de velök egyérdekűeknek képzelt népfajokhoz bocsátnak egymásután. És ezek mindenikén, mint veres fonal huzódik végig azon eszme, mintha a magyarok a horvátokat nemzetiségöktől megfosztani igyekeznék, és hogy tehát csupán természeti jogaik védelmére fognak fegyvert ellenünk. Magából az ezen proclamatiókban feltűnő egyirányu irásmodorból kitetszik a kéz, melly az egészet vezérli. Szózatot bocsátottak már Austria minden népeihez, ügyöket tisztára festeni igyekezvén, és a szózat úton utfélen, Bécsben és a tartományokban ezer meg ezer példányokban osztogattatik, Krjana é Korontországok telvék emissariusokkal, kik kávéházakban és más nyilvános helyekene adogatják szét azokat, de ugy látszik, a korontokra nem nagy hatást gyakoroltak, ellenben a krajnaiak és stajerek megkapták a mézes madzagot; sőt Bécs népességének egy részét is már hálójoba keríték, innen származnak a bécsi lapok egy részének örökös piszkolódásai a magyarok ellen. Bocsáttattak szózatok a határőrvidékiekhez, sőt az Olaszországban táborozókhoz is, hogy igyekezzenek a magyar járom alól szabadulni, s elhagyva a csatatért, visszajőni kedves testvéreiknek ótalmára.
Most a „Slovenszki Jug” czímű zágrábi lap közli a Szerbiában lakó testvéreikhez intézett fölhivást, melly hason mása a Rajasics levelében közlött istentelen hazudságoknak és rágalmaknak, ebben is mind nekünk rovatnak föl azon kegyetlenségek, mellyeket pedig a szerb lázadók követnek el minden nyomon, ebben is szent oltáraik megfertőztetéséről vádolják a magarokat, szóval pártütésöket vallás köpenyébe kivánják burkolni, hogy annál vakmerőbben fanatisálhasság a butaságában vadállattá fajulható népet, s hogy annál inkább sükerüljön Europa nemzeteinek antipathiáját felkölteni ellenünk. Panaszkodnak, hogy pénz szükében vannak, holott bizony már elég pénztárt kiraboltak, és felszólitják a szerb tartománybelieket, hogy küldjenek nekik segítséget.
Ugyana mondott lap közli a magyarországi minden szerbekhez, egy másikat pedig a horvát slavonokhoz intézett felszólításokat; mellyben már fenebb hangon szólanak, s úgy terjesztik elő panaszaikat, mint a szerb vajdaságból származottakat, de a mellyeket a három királyság országgyülése magáévá tett.*
E szemtelen hazudságot megczáfolja a lapok 37. számában olvasható czikk Dalmatiából.
És hivatkoznak vitézségre, mellyet a horvát nép történetileg képes fölmutatni, és kérdik, akartok-e tovább is rabszolgái maradni egy ázsiai népnek, s nem fogják-e mondani egykor az unokák, átkozottak légyenek apáink és anyáink, emészszék meg férgek testeiket, a föld vesse ki csontjaikat; soha ne nyugodjanak békével hamvaik, mert ők valának okai, hogy egy átkozott ázsiai népfajnak rabszolgáivá kell lennünk.
Azért tehát, midőn a szabaddság órája ütött, fegyvert ragadjon mindenki, fegyverrel a Drávához, és onnan Budára, igy szerzendjük vissza régi dicsőségünket.
A szózat végszavai ismét: „fegyverre! Budára, rajta tehát ellenök! ellenök! ellenök!”
Zágrábból jul. 22-ről ismét egy szózat bocsáttatott ki, a horvátok és slavonok nevében, a magyar nyugati (ugy látszik a szövegből Moson, Sopron és Vas) vármegyékben lakó németekhez. Már itt nyiltan tudtokra adják kedves szomszédaiknak, hogy ők a véres koczkát elvetni, s határaikra lépni szándékoznak; és pedig, ugy mondják ők nem szilaj indulatból kezdik a háborút, hanem mert a magyar büszkeséget és nyelvzsarnokságot tovább türniök lehetetlen. Párhuzamot vonnak a német és magyar ministerium között, „amaz ugy mond, mégis csak részrehajlatlan lehetett a magyar-horvát ügyben, ámrá sokat kelle küzdeni a magyar országgyülés nyelv- és nemzetiség fanatismusának setét hatalmával, a magyar kormány pedig ha csupa angyaltermészetűekből állana is, részrehajlatlan nem lehet irányunkban, mert a magyar csak ugy szereti a szabadságot, mint Miklós czár, vagy a török pasák, agák és spáhik, csupán sajtá személyére, legfeljebb nemzetére akarja azt kiterjeszteni. De most a magyar ministeriumban nem is illy angyal természetűek ülnek, hanem ollyanok, kik buzgó irtói vérünknek és törzsünknek.
Azonban mind ezek, s a következő mondatok is csupa úgynevezett locus communisok, most jő a java.
A horvát nép nevében irt német szózat olly értelemben van ezen megyebei németekhez intézve, mint kiknek elődeik is nagy részint horvátok valának.
Szavai ezek:
Azonfelül, kedves szomszédaink, nagy rész közőletek horvát vér, falvaitok nagyobb részéről még tudni, mik?r lettek németekké, sőt vannak köztetek sokan, kiknek atyáik még horvátul szólottak, midőn a fiak vérök és őseik nyelvétől elidegenedtek.
Nos, kérdjük, mi lett tehát belőlök, talán erőszakkal magyarították őket? óh nem! ők németek lettek; de azért szenvedd magyar a rágalmat, hogy te erőhatalommal is rá tolod nyelvedet a más ajkuakra; uram, bocsásd meg nekik, mert maguk sem tudják mit zagyválnak össze, csak hogy a reactio titkos czéljainak kivitelében vak eszközök lehessenek.
Mi hivatkozánk historiai adatokra, midőn alkalmunk, módunk vala a magyar nyelvet meghonosítni a kapcsolt országokban, és mi nem tevők, tevék ellenben a német kormányok, mellyek lassanként behozák oda, kivált a határőrökhöz, a német nyelvnek uralmát, de azért magyar! te vagy a bűnös, miért akarod zsarnok módon elnyomni a horvátokat.
És te magar! az említettem proclamatio szerint javithatlan is vagy már, a szabdság szelleme nem fog téged más hangulatra birhatni, a nem magar népek iránt. Te már fáradságot sem veszesz magadnak eltitkolni azon törekvésedet, hogy a horvátokat kivetkeztesd nemzetiségökből.
Illyen az egész szózaton végig vonuló okoskodás, mindenütt szélmalmokkal harczolnak a bujtogatók; képzelt sanyargattatásaikban följajdulnak, s azt mondják, hogy ők szent ügyért harczolnak ellenünk, s e harcz – m,ondják – minden nem magyar nemzetiségnek javára szolgáland.
És a világért, de csak egy mákszemnyi czikkecskéből sem hagynák ki az Olaszországban harczoló határőreik vitézségét kiemelni, és ki nem hagyják loyalitást szinlelni az uralkodó ház iránt, mellyet szerintök akkor is – a kisértetek nagy órájában – midőn az olasz fegyvert fog ellene, a magyar válni akar, (?) tőle, sőt még az osztrák is egy uj uralkodó után vágyódik, egyedül a szláv, különösen pedig az illyr szláv képes fentartani. (??)
E szép szavak mellett a nép vérzik és a bujtogatók kárörömmel tekinenek vágyaik teljesülésére, mert hisz ők csak azt akarják, hogy a népek ne testvéresülhessenek, s azért izgatják a horvátot s a németet a magyar ellen, sőt magokat a németeket egymás ellen. A mags bujtogatóknak mindig sikerült egy két elszánt embert találni sötét czéljaik eszközeül; igy volt egykor a vad Hora-Kloska támadása, igy van jelenleg Jellasich, Rajasics, Gáj és társainak pártütése.
De reméljük, a nép nem sokára átlátand a rovására készített titkos cselszövények hálózatán, s fölnyitván szemei, el fog borzadni, hogy a Messiásul imádott emberek nem mások, mint öldökrlő angyalok és Antikrisztusok valának. – Sz. F.
