A Szegedről Ó-Becsére menő gőzösön, aug. 11-én.
A Szegedről Ó-Becsére menő gőzösön, aug. 11-én.
Ma reggel Szegedről irt soraimat csakhamar következő érdekes adattal toldom meg, a gőzösön velem együtt leutazó törökbecsei főszolgabiró P. H. úr szivességéből. Julius elsején a végvidéki Csurog helységében tanyázó sajkás lázadók és xszerviánok, 2 törökbecsei ráczok az akkor közeledő csongrádi nemzetőrség hirére, annak bevonulását ugy gondolták elháritni, ha a csurogiaka e két magyar legény szabadon bocsátására szóllítják fel. Időközben a csongrádi nemzetőrség a törökbecsei ráczok fegyveres ellenszegülése daczára bevonult. Erre a törökbecsei ráczság, ezer főnél több, Csurogra átszökött, azon álhirt terjesztő, mintha a példás viseletű csongrádi nemzetőrségvagyonukat pusztitaná, és őket összekonczolni jött volna. Illy előzmények után jött a következő levél, eredeti rácz nyelven, mellynek magyar fordítása igy hangzik: „A sajkás katonaság főbiztossága a törökbecsei községnek! Folyó évi jul. 7-ről szóló levelöket, mellyben önök az iránt esedeznek, hogy a nálunk fogva tartott két magyart, s kivált Szabó istvánt bocsássuk szabadon, a csurogi bizottmány utján megkaptuk. Mire van szerencsénk következőkben felelni. Igen csodálunk benneteket, ti magyar urak és szerb korcsok*, hogy egy magyar ember kibocsáttatásaért olly erélyesen közbevetettétek magatokat; és ez bennünk azon gyanút gerjeszti, hogy ő nálatok igen fontos ember*, és nekünk annál nagyobb ellenségünk. Mi tehát ezen 2 magyart annál kevésbé bocsáthatjuk szabadon, mivel mai napon tőletek 1000-nél több szerb, a ti törökös bánástok elől (a miről helységtök is nevét viseli) ide hozzánk átszökött. Urak! nem akarjuk, nem bocsáthatjuk ki e két embert addig, míg tőletek az idegen őrség el nem távolíttatik, s maga a város nekünk át nem adatik. Hogyha pedig ez nem történik: ezen embereket zálogul itt fogjuk tartani, s mint rabokat ugy tekinteni. Egyéiránt ajánljuk: a többi elmaradottakkal emberien bánjatok mert tudjátok meg ti urak kivált ti magyarománok, hogy olly kínokat fogtok kiállani, minőkről a spanyol inquisitio sem emlékezik és kő nem fog maradni kövön, a mi ágyúinktól, s ez – ha isten ugy akarja – annak idejében meglesz, és azért viszszük hozzátok a szervián hajdúkat*, kik félelmet nem ismernek. Hogyha pedig bosszútokat tovább is folytatni fogjátok: tudjátok meg, hogy nemcsak rabjaink, hanem többi ellenségeink is kínozva fognak kivégeztetni. És most kövessétek a ti bolond magyar eszeteket, a hogy tudjátok, midőn nem látjátok át, hogy olly verembe buktok, mellyet az által ástatok magatok alá, hogy a kikiáltott „szabadság, testvériség és egyenlőséget” nem minden magyartól megtagadtátok. De kivált ön P. H. úr, hagyjon föl tüzes hazafisági szín alatt más szerb egyének üldözésével, kik nemzetiségöket ép olly hőn szseretik, mint a magyarok, (önnenk semmi nemzetisége nincs! római vallású szerb, magyarul tehát bastard) ön bennünket élve be ne várjon! tőletek függ már most urak, miként bánjunk veletek, vagy titeket végkép kipusztitsunk a világból. Ha pedig olly nagy vitézek vagytok, jertek és mérközzünk meg, (de ne bántságok a jámbor szegénységet, ki fegyvertelen. Csurogon, 1848. évi julius 7-kén A. Ándrist m. k. a sajkássereg főbiztosa* Szurducski ezredes távollétében M. Vojnovics m. k. kapitány stablis segéd. ”
Ezzel P. H. úr, és mind azon rácz ivadék polgártársink értetnek, kikre, csupán nevöknek „ics” végzeténél fogva a honárulás pradestinatióját szeretik fogni a lázadók, de kik e praedestinatio daczára hűk maradtak a hazához és kötelességeikhez.
Jámobr gazda emberek fia és cselédje.
hajdúcz = haramia.
Ez azon Ándrits, ki P. főbiró által május 1-jén, törökbecsei társával Todoroviccsal mint gyanus bujtogató elfogatván, őrizet alatt Nagy-Kikindára a kir. biztoshoz bekisértetett, azonban adatok hiánya miatt – eég sajnos – ismét eleresztetett.
Eddig a levél. Émelyedik az ember olvasására, bár régi dolgokat tartalmaz. Ezen em,bereknek nem az embernyúzás, nem a spanyol inquisitiót is sáppadozással fenyegető kinzás legundokabb bűnök; mi a jobb embert hosszudühre ragadja, az azon páratlan hazudság, mellyel gazságuk mellé irnak manifestumokat. ez emberek nemcsak tőlünk akarják elrabolni az országot, hanem elrabolják a bosszuló igazságtól a hangot, a szabadság harczától a merő homlokaot. Ők terrorizálják az „ics” végzetű nevek véletlen örököseit gazságaikbani részvétre, és bennünket neveznek magyarománoknak; ők nyilatkoztatnak és viselnek ellenünk irtó háborút: és ránk fogják, hogy mi tagadjuk meg minden nemmagartól a kikiáltott szabadság, testvériség és egyenlőség elveit minden más nyelvű ellenében; ők nyúzák és fűrészelik az aratás közben elfogott jámbor magyart és németet, ők szegezik a csecsemőt kapuhoz, huzzák karóba az anyját, ők irtanak épen a fegyvertelen jámbor szegénység között, hol ellentállástól nincs mit félniök: és ime nekünk ajánlják, hogy ne bántsuk a fegyvertelent, nekünk, kik fölteszszük minden rácz polgártársunkról, hogy hű, mindaddig, míg bennünket már elárult, – nekünk kik között Pesten és Szegeden, és mindenütt nyúgodtan és bántatlanúl jár és kereskedik számtalan vörös feszes szerb; végre ők, a gyávák, bújnak sánczok és frakas vermek mögé és mocsárok közepébe: és mie bennünket szólítanak elő nagy helykén mérközésre, bennünket, ki a nyilt síkon álljuk ki menedékből okádó ágyúik tüzét. Hol a depravatio olly fokot ért; ott kétségbe kell esni illy népesség humánus pacificatiója, és ha ez sükerül, annak állandósága felől. – Görgey István
