Nagy–Becskerek, aug. 12–én.
Nagy–Becskerek, aug. 12–én.
Tegnapelőtt alkony felé egy futár érkezett, s Kiss ezredes urhoz betért, nem sokára az ezredes lóra ült, s csekély számu kisérettel a melenczei kapu felé vágtatott. Villámgyorsasággal terjedt szét a hir: hogy a hadügyminister érkezendik meg! A hir meglepő volt, a tömeg a piacz fel tolongott, a hallott örömhir valóságáról meggyőződni vágyva, azon férfiút várva, kinek kezeiben annyi keservtől tetőzött sorsunk vagyon, ki a had gyeplőit tartja, mellynek terheiben vidékünk hónapok óta súlyosan szenved. Alig mult el néhány negyed, s a jeles férfiu körünkben volt! Megjelenésekor számtalan „éljen”-ekben tört ki anép palástolatlan öröme. Ő lelkes kis beszédet tartott a körül állókhoz, azokat vigasztalva, s nem sokára elleneinknek fékezését igérve. Képzelheti mindenki a hatást, mellyet mostani körülményeinkben e szavak idéztek elő. A hadügyministerrel érkeztek meg Bechtold altábornagy, és Éder tábornok urak. Együtt láttuk tehát a vezéreket, kiknek kezeibe szeretett hazánk sorsa letéve van, kiknek feladata azon nyomorult fajt, mellynek gazságától vidékünk annyit szenvedett, letiporva adni át az igazság büntető hatalmának! Mi vérszomjasok soha sem voltunk, de ezen csoport iránt az irgalomnak még csak eszémje is kihalt keblünkből. A hatóság részéről derék alispánunk vezérlete alatt küldöttség tisztelkedett kedves vendégeinknél. A küldöttségnek adott válaszaikra mi örömmel emlékezünk, mert nem kételkedünk, hogy az igéretet tett váltandja fel. Csak mi foghatjuk fel szédítő nagyszerűségét az eszmének „a bennünket olly sokáig kínzott ránczoktól megmenekedhetni.” Ez azon arany szegély, melly reményeink és vágyaink végső vonalát átkörzi! Estve pedig az összes katonaság tevé tisztelkedését a magas uraknál, s mi örömmel láttuk ministerünk tiszteletére menni a tiszteket, kik néhánya iránt panaszkodni nem kevés okunk van, egy kettő azonban a legschwarz-gelbebbek közől még itt is kimutatta magát, s inkább félrevonultak, mintsem hogy ők! a magyar ministernek tisztelegjenek.
Másnap, miután az összes katonaság és nemzetőrség felett szemlét s lelkesítő beszédet tartott a magyar katonákhoz és nemzetőrökhez, mellynek emléke derék katonáink lelkében örökös leend, Écskára, a harcz volt és leendő szinhelyére távozott vendégünk. A minister és a vezérek itt léte, nem tekintve azon hasznot, melly a jövetelök é közelgő haczunkra hasznos befolyású felidézte lelkesedés által igen jó hatásu volt, a személyes érintkezési, mellybe a törvényhatóság hivatalnokaival magát tette, annak idejében jó gyümölcsöket termend. Mi átalában sokáig panaszkodánk, hogy helyzetünk nem ismertetik egészen, hogy az, mi naponként vészes valóként áll előttünk, csak félelemnek tulajdonittatik. Most hadügyminister úr maga győződött meg állásunkról, s hála égnek, reményt nyujtott, miként hadi erőnk a veszedelemmel arányos leend!! Kövesse a szerencse szent törekvéseit, legyen siker fáradalmain, s e szép haza nagy, szabad és dicső leend!! – Cs.
