KOLOZSVÁROTT ÁLLÍTANDÓ FŐTÖRVÉNYSZÉK ÜGYÉBEN.
KOLOZSVÁROTT ÁLLÍTANDÓ FŐTÖRVÉNYSZÉK ÜGYÉBEN.
Tudva van olvasóin előtt, lapunk 44. és 45. számaiból, miképen a legközelebb mult napokban, a Királyhágón túl, egy Kolozsvárott felállítandó törvényszék eszméje merült fel. Kolozsvárról ez ügyben küldöttség is neveztett Pestre a ministeriumhoz.
Ezen ügy a pesten egybeült erdélyi országos bizottmány augustus 12-diki ülésében akként dölt el, hogy Erdély számára Kolozsvártt hétszemélyes tábla, vagy legfelsőbb törvényszék állíttassék.
A fent említett országos bizottmánynak két köztiszteletben álló tagja e tárgyban ellenvéleményt adott be, mellyet szerencsénk közleni és erdélyi testvéreinknek figyelmébe ajánlani.
Az ellenvélemény szavai itt következnek:
Alúlirtak Erdély számárai, illy külön legfelsőbb törvényszéknek felállítását, s ott helybeni létezését károsnak tartják , mind judicialis , mind pedig és főként politicai tekintetben.
Judicialis szempontból e tárgyat, Horváth István tagtársunk bőven kifejtvén, nézeteihez csatlakozunk véleményünkkel, és e külön véleményünk politicai indokait elősorolni érezzük magunkat meggyőződésünk s abból eredő kötelességünk által felhíva.
Hogy a kétfelé szakadjon megint egygyé váljék; ez nem csak buzgó ohajtása már régóta minden igaz magyarnak; hanem Magyarhon fennmaradására nézve életkérdéssé is vált.
E nagy czélra azonban egyedűl csak az addigi két hon teljes egyesülte vot, s maradott sikeres eszköz. Kapocs, bár szoros is, a mostani, s hihetőn még nagyobb mértékben bekövetkezendő rázkodások közt nem lehetne képes egybe tartani e két hont.
Csak egygyéválás gátolhatja meg, a sok tekintetben heterogen, s idegen elemek felé gravitáló résznek az anyahontóli teljes elszakadását. Csak az egygyé tömegedett két hon, leendhet s maradandhat egysége által erős.
A két hon egymáshozi közeledésének s annyival inkább egygyéválásának iges sok akadályai voltak. Ez akadályokból sok, mélyen volt, megszokottságban, s mondhatni, második természetté vált hajlamokban s nézetekben gyökerezve. – Tetszett magának az erdélyi ember, különléte s függetlensége képzetében. Bérczes fészkéből, mint idegenre tekintett, a királyhágóntúli minden dologra s egyénre. És kevés érintkezésben volt Magyarhon embereivel s helyeivel.
Budapestet is sok erdélyi ember, csak azért s annyiban ismerte, mert keresztül kellett rajta mennie, az előtte olly kedves Bécsbe vivő útjában. Igy a két hon egygyéválhatásának legfőbb akadályai voltak, a külön s független lét hiúságot tápláló külszinének kedvelése, és a Magyarhonnal s annak embereiveli érintkezés hiánya.
A közelebbi események, évek bonyodalmait órák s századokéit havak alatt oldván meg, az unio tornyosodva levő akadályait is letarolták. De az addig olly élesen s merőn utba álló akadályok nagy részét, a szellem kitört vihara, mint sebes szél lefektette, elsimította, de nem szakasztott gyökeréből ki. – Vigyázni kell tehát, hogy a szellem viharának csillapulta után az, mi csak lenyomva, lefektetve, de nem kiszaggatva volt, ujre fel ne keljen, előbbi erejére izmosulandó.
Midőn a Martíusi eseményeket követő lelkesültség, Erdély fiait is megkapva, ellentállhatlan hatalommal ragadta, egy közös, és szabad hon alakítási vágyára: akkor apróbb provincialismusok, ellenszenvek, s különködésekkel együtt, feledék az erdélyi önállás s függetlenség olly áhitatosan ápolt eszméjét, vagyis inkább álmát. És a testvériességnek hódolva, kész lőn, szoros és szorosb érintkezésbe lépni a magyarhoniakkal s Budapestet tekinteni fővárosnak. Üdvös szüleménye volt a lelkesültségnek e készség, s csak is e készségtől lehetett méltán várni, hogy az unio testté váljék, s valóság legyen, nem pedig puszta hang s declamatio. Ezért veszélyes mind az, mi azon készségtől elvezet, s mi kezdi megint az unio tettleges létesülte elébe torlaszként emelni az említett két főakadályt, t. i. az önállás kedvelt képzetét s Magyarhon fővárosa s polgáritóli elkülönözését.
A régi kormány legnyomasztóbb idejében s legfüggöbb állapotunkban is, volt egy, mire Magyarhon minden polgára büszkén mutatott, s mulathatott is, mint önállása s függetlensége bizonyságára. És ez volt az, hogy létezett olly legfelsőbb törvényszéke, mellytől felebbvitele nem volt, mellynek a felség sem változtathatta itéletét, és a hova mentek az ország minden részében, még Horvátországból is perek, onnan pedig tovább nem. Ha már most az önállás és függetlenség, ezen magában is jelentékeny s még túl is becsült bélyeget Erdélyre ruháznók: nem birandana-e az a külön állásnak legalább szinével, s nem nyujtana-e az fiai önállársóli kedvencz eszméjének, melly már az egyesülés nagy eszméja által enyészni kezdett, uj táplálékot.
Nem is lehet tagadni, hogy addig, mig a most közönségesen létező eszme s hit, miszerint az egész Magyarhonnak csak egy septemviratusa lehet, addig egy más felállítandó septemviratus külön országgá bélyegzi az ország azon részét, hol az létezendik.
Képtelenségnek is látszik, hogy még nincs az összes országnk centrumában létező kiigazitó törvényszék (Cassationshof), addig az országban, egynél több legfelsőbb itélőszék legyen. Miután több helyt leendenek felső végitélő székek, nem lesz egy illyennek birtoka, külön létezés bélyege, s elég lesz téve az egység s öszpontosodásnak az által, hogy min azon fel törvényszékek számára is fölébe lesz egy közös itélőszék helyezve. Ekkor nem vezetne, egy Kolozsvárott létező eldöntő feltörvényszék separatismusra; de addig igen. Középponti kiigazító törvényszéket azonban most egyszerre rögtönözve Budapesten létesíteni nem lehet. A több feltörvényszékek létesítését, a mostani septemviratusnak megváltatását, s uj perfolyami rendszert tételezne fel. Illyesminek pedig kidolgozására s létesítésére most nincs sem kedv, sem idő. – Csak ugy lesz Erdély Magyarhonnal egybeolvadva, s azzal egygyéválva, ha semmi sem lesz Erdélyben másként, mivel az Erdélyben van. Igenis, lehet ez, vagy amaz a Királyhágón túl másként, mint azon innen; de csak ugy szabad az illyen különbség, ha annak van más és helyes oka, és nem az, mivel az erdélyben van. Minden különbség, melly azért van, mert a tárgy s dolog erdélyt illeti, s Erdélyben van, és nem Magyarhonban, mind annyi bizonysága, hogy Magyarhon nem egy Erdélylyel. – Minden efféle separatióra mutat s vezet.
A mellett, hogy Erdélynek külön spetemviratusa legyen, s az ellen, hogy a budapesti septemviratus elébe jőjenek Erdélyből is az arra kelkékelt perek , több okok hozatnak fel. Mi ezen okokat meggyőzőknek épen nem találjuk, sőt azoknak egy részéből, állításunk s ohajtásunk melletti indokokat gondolunk meríthetni.
Mondják, miként az ugy is pénztelen Erdélyből nagyon sok pénz folyna ki Budapestre, ha ide kellene a perek végeldöntésére végett jőni. Eddig a jó sok felebbvitt perekkel, s számtalan recursusokkal Bécsbe ment az erdélyi peres. Olcsóbb volt-e Erdélyből Bécsbe utaznia, kivált mig gőzösök nem jártak, mint Pestre? s olcsóbb-e Bécsben mulatni, mint Pesten? Hogy a perfolytatás rendes költségei tulságosak, s még akkorák se legyenek, mint a cancellárián, arról hinni kell és lehet – lesz gondoskodva. Ügyvéd nélkül Bécsben sem lehetett pert folytatani , s leend Pesten elég megtelepülendő ügyvéd és agens, erdélyi is , kik annyiért, mint a bécsi agens, s szintolly jól, csak elfolytatandják pereinket. – Más rendkivüli, vagy névtelen perköltségek Bécsben sem hiányoztak, s hogy Budapesten napi renden nem leendenek , arról kezeskedik a szellem , melly a birói kinevezéseket most vezérli , s felelős ministerium mellett vezérelni is fogja kétségtelenűl. Ezekből következőleg több nem , sőt hihetőn kevesebb pénz menend ki Erdélyből perlekedésért Budapestre , mint a mennyi folyt eddig Bécsbe. Az pedig, hogy Bécs helyett Budapestre jövend, a pénz nem fogja talán senki sajnálni s károsnak vallani, ki Magyarhont vallja honának. –
A költség mellett, az igazság kiszolgáltatását is hozzák fel némellyek okúl. Ezt sem gondoljuk megállhatónak. Eddig királyi táblán, guberniumon, cancellárián menve keresztül, jutottak pereink a cabinetbe. Négy állomást csináltak tehát, mindeniken jó hoszszan szállásolván. Ha ugy, mint mi óhajtjuk, a valóban közös hon közös utján mennének pereink, s a királyi tábláról t. i. egyenesen a septemviratusra vihetnénk, ott végkép eldöntendők. Sőt ha a mostani gubernium helyett maradna is még Kolozsvárt egy törvényszék, honnan a perek a hétszemélyes táblára vitetnének, ugy is négy helyett csak három maradna. – Hogy pedig két, legfelebb három törvényszéken keresztül csak hamarabb érendenek véget , mintha négyen baktatnak, ez csakugyan tisztán áll.
Mondják azt is, miszerint az Erdélyből feljövő perek kedvéért a septemviratust több s feles tagokkal kellvén szaporitani, az állományt nagyon terhelné. – Bizonynyal nem kerülendenek annyiba a Budapesten szaporítandó birák s már hivatalnokok, mint a menynyit az összes erdélyi cancellaria s cancellár nem csekély fizetése tett. – S végre is , bár kelljen azért, hogy Erdélynek külön septemviratusa ne legyen , néhány ezerrel évenként többet kiadni, ezt az állodalom nem sajnálhatná s nem is fogná sajnálni, mert ezzel Erdélyt olvasztja magába, s ez az egygyéválásnak leend bére.
Kolozsvár érdeke is vettetik a mérlegbe. E tekintetet mi figyelemre méltandónak véljük. Koloszvár olly telivér magyar város, melly tőlünk, kik olly városoknak annyira szükében vagyunk, a legrészvevőbb tekintetet igényelheti. Olly buzgón és lelkesen működött az unio érdekében, hogy azért jutalmat érdemel a közös hontól; s korántsem azt, hogy érdekei sértessenek. Azonban Kolozsvárt lehet, s kell is más különböző utakon felsegteni, tetemesen és sükerrel, s épen mivel az uniót segitette elő, s a mellett vívott; azért nem kivánhatja következetességgel, hogy értte ollyan tétessék, mi az uniót veszélyeztetné, s mondhatni nullificálná. És bár mi jutalmat s tekintetet érdemeljen is Kolozsvár, de a hon egységét s Erdélyt nem lehet neki bérül adni. – Egyébiránt, ha Kolozsvárnak leend vasútja – miben kétkedni sem lehet – ha universítás állittatik fel ott, ha váltószéknek leend székhelye, ha a hadi kormány, vagy a mi annak helyét pótolandja, Kolozsvárra vitetik: ugy akár pénzforgalomra, akár a társas élet élénkítésére nézve nyer, s könynyen nélkülözheti a septemviratus tisztes tagjait.
Mondatik – s ez a többi ellenvetéseknél súlyosabb – miként a septemviratusnak Kolozsvárra leendő tételét, Erdélyben annyira ohajtják, hogy az attóli elmozdítás keserűséget, talán ellenszegülést is okozna. Ezt alólirtak nem tudják. – Az erdélyi országgyülés alatti hangulat erre nem is mutatott. Azonban ezen ellenvetést tekintve, vagy nem olly legyőzhetlen ezen ellenszenv, vagy pedig valóban elolthatlan a vágy, s aggasztó az ellenszenv. Az első esetben kötelessége Erdély minden igaz polgárának, befolyása s munkássága egész erejével azon lenni, hogy kiengesztelje az embereket az ügygyel, s megértesse, miként épen azon honegység, mellytől egyedűl várhat Erdély jót s üdvöt, tiltja az elkülönözést feltételező s eszközlő külön septemviratus Kolozsvárt leendő felállítását. – Egyébiránt jobb s könyebb most, midőn a Királyhágón túl nem létezik végkép eldöntő legfelsőbb törvényszék, illyet ott létre nem hozni ; az emberekkel ezt, mire nagy bár, de fattyu-étvágyuk van, velök meg nem izleltetni, mint később azt tölök megvonni. –Ennek pedig mulhatlanúl meg kellene történnie. Kétséget nem szenved ugyanis, hogy mihelyt létesülend a nagy Magyarhon fővárosában egy kiigazító törvényszék, – mi előbb utóbb meglesz – azonnal leendhet a Kolozsvártt létező feltörvényszék ollyan, mellynél a perek végkép haljanak el, s mellytől felebb semmi se mehessen. – Ezen körülményt meg kell mindazoknak fontolniok, kik költségkimélet, perfolyamgyorsítás s több efféle tekintetből vannak a mellett , hogy Erdély számára Kolozsvárt legyen septemviratus, s a ide Budapestre ne jőjenek ; mert ha amaz ellenvetések eldöntők, s ha a felhozott okokért valóban nem lehet , hogy a peresek pereikért Budapestre menjenek; úgy ki van mondva – mit pedig aligha az ellentmondóknak egyike is gondolna , s mondani akarna, hogy az unio nem fog lehetni, nem fog fenálhatni; mivel, ha a kiigazító törvényszék Budapesten fel fog állíttatni, a pereknek mindenünnen, tehát Erdélyből is ide kell jőniük.
Mi már az engesztelhetetlennek állított ellenszenvet illeti : hogy ha a valóban legyőzhetlen, úgy az nem bizonyít sem többet sem kevesebbet, mint azt, hogy az unio fenn nem állhat.
Képtelen ugyanis, hogy két olly ország egygyé válva létezzék, mellyeknek egyikében a másik ellen olly könnyen gerjedhet szakadásra kész ellenszenv, még pedig inkább csak képzelt rövidség miatt, s amannak épen az egység elvéből kifolyó kivánataért. Ha ezen szomorú eset léteznék: jobb volna még most, az egygyé válás kezdetén térni vissza. Mert illusio egyénre ugy, mint nemzetre szégyent hoz s kárt okoz. Olly könnyen lobbanó ellenszenvek mellett, olly lényeges különváltsággal s a separatiót gyökereztető intézetekkel létező vagy is tengődő unio pedig disunio lenne. Hiszszük azonban, hogy ha létezik is a septemviratusnak kolozsvárrai felállítása mellett vágy nagy és terjedt , s ha a pereknek Budapestrei vitelétől sokan vonakodnak; de sikerülend lelkes hazafiaknak mind azt lecsillapítani s kiengesztelni. Min bizonynyal igyekezni is fognak , át kelletvén látniok , hogy a valódi unio, üdvös és tartós létezésére nézve összesimulás, lényeges föltétel. Meg vagyunk helyességéről győződve annak, hogy a Királyhágón tul, mind azon perek, mellyek eddig az erdélyi kir. Táblán kezdődtek, vagy oda mentek fel, ezentul is oda tartozzanak; valamint azok is, mik jelenben a főkormányszéknél kezdődtek. A kir. táblától pedig minden fellebezhető perek a Budapesten fenálló s maradó hétszemélyes táblához menjenek : ugy oda a recursusok is. – E végre állíttassék az említettem legfelsőbb itélőszékhez az erdélyi pereket elitélő külön szak az erdélyi törvényekben jártas egyénekből; de az csak addig, míg Erdélynek külön magánjogi törvénykönyve lesz. A recursusokra nézve természetesen korlátozandók az azok használata körűl elterjedt sok visszaélések; mi által bizonynyal azoknak mostani roppant száma jóval és illően fog csökkeni. A recursusok fenmaradó esetei pedig, hasonolón a hétszemélyes táblához – annak talán egy külön sectiójához – hozassanak.
Ezt látjuk ugyan legegyszerűbbnek s legczélravezetőbbnek : mivel azonban a jelen ideiglenes s csak átmeneti stadiumában a dolgoknak, kiengesztelőbbnek, a kedélyeket megnyugtatóbbnak, s a mellett mégis – éppen mert csak ideiglenes – kárt nem okozónak tekintjük, abban fejezzük ki véleményünket, miszerint maradjon ezen mostani átmeneti állapotban ideglenesen egy törvényszék Kolozsvártt. – Neve ennek, mivel nem kormányoz, nem gubernál , kormányszék vagy gubernium szintolly kevéssé lehet, mint hétszemélyes tábla; minthogy ennek legfőbb arterionja az, hogy tőle felebbezés nem lehet; e tulajdon pedig a kérdéses itélőszékre nem ruháztatik. Ezen más – talán felkirályi tábla – név alatt Kolozsvárt maradandó ítélőszék előtt kezdődjenek, s felebbvitel utján folytattassanak mindazon pörök, mellyek eddig ott kezdődtek, s oda felebbeztettek. Onnan, pedig a felebbeztető perek itt Budapesten, a septemviratus előtt folyjanak végképen le. A lehetőségig megkevesítendő folyamodások is a septemviratushoz jőjenek.
Igaz, hogy ebben is van a közös honi dolgok folytátóli eltérés, s az az egységgel összeütközni látszik. Azonban hitünk szerint, separatismusra nem mutat nem vezet. Nem mutat, mert nem lesz a mondott dolog a Királyhágóntuli azért másként , mert azon hely erdélyi , hanem azért mivel az ottaniaknak most még külön magánjoguk, s arról szóló törvénykönyvök van s kell, hogy legyen; mivel helytelen volna őket a magyarhoni nem sokára egészen megváltozandó magánjog megtanulására kénytetni, mit mikorra megtanulnának, már újra elfelejtendő volna. – Valamint nem mutatna s nem bizonyítana a fenjavaslott különbség szakadásra vagy elkülönözöttségre, ugy szakadást nem is idézne elő, ki leendvén most egyelőre mondva határozottan , miként e különbség csak addig létezendene, mig az egész hon magánjoga ujból dolgozva, az egész törvénykezési rendszer is ujjá alakítva lenne.
Ezen javallatunk mellett annyival inkább vagyunk, mivel ezzel egyfelől erdélyi honosink állitólag nagy számának azon ohajtása, miként legyen Kolozsvárt egy az eddigihez hasonló törvényszék, és hogy kevesebb perrel kelljen a Krályhágón átmenniük, el lenne érve. –
Másfelől Kolozsvárnak is kivánsága teljesülne, birandván keblében egy tekintélyes birói széket. Hogy annak nem septemviratus leend neve: Kolozsvárnak nem sokat tesz. Ellenben ez elvre nézve, s a dolognak abból folyó lényegében fekszik minden , s igy az elvet is ezen javallat bántatlan hagyja.
El lenne végre e vélemény elfogadásával érve, minek hiánya valamint az unionak eddig nagy akadálya volt: ugy annak létezése a két ország egygyéválásának mulhatlan feltéte azt t. i. hogy minden, s igy judicialis tekintetben is a közös hon fővárosa legyen mind a két ország középpontja, és hogy a sokáig különválva élt két hon polgárai mentől több érintkezésben legyenek együtt. Wesselényi Miklós és Teleki László
