Szeged, augustus 20-án 1848.
Szeged, augustus 20-án 1848.
Városom s hazám becsülete mulhatatlanúl megkivánják, hogy az ön 34-ik számu lapjában Szegedről közlött azon hamis hírt, mintha Szeged, Rózsa Sándor, ismeretes rablót, 200-ad magával küldötte volna a rácz rablók ellen, s hogy ezek városunkban megjelenvén, zászlójok egyházilag áldatott meg, , sőt lakosaink által meg is éljeneztettek, az egész haza előtt alaptalan koholmánynak nyilvánítsam, s világosan kimondjam, hogy az, ki Szegedről illy gyalázatos hírt merészelt akármellyik szerkesztőnek is beküldeni, men más, mint piszkos ember, ki ez által szeged városa 50,000 tiszta magyar ajkú polgárait csak meggyalázni akarta, hogy t. i. ő 6000-re menő nemzetőrei mellett, néhány gaz rabló segedelmére szorult, és nem hibázom, ha azt állítom, hogy ez által is a külföld előtt rossz hírbe akarta keverni, el akarván a külfölddel hitetni, hogy mi magyarok elanynyira gyávák vagyunk, hogy eleneinkkel nem merünk szembe szállani, hanem rablókat küldünk ellenök.
Mi Rózsa Sándornak már rég nem hallottuk hírét sem, s én tökéletesen hiszem, hogy lelkes polgáraink, s mostani erélyes tanácsunk is, mág a kétségbeesés utolsó órájában sem lennének képesek egy rabló illyféle ajánlatát elfogadni. – Szeretnők ugyan mi Rózsa Sándort városunkban, de csak függve látni. Ezt kivánom tudomására juttatni hazámnak, s azon külföldi hírlap iróknak, kik kapva ezen gyalázatos koholmányon, fenten hirdetik, hogy „hiezu braucht man kein Commentár.“ Azonban polgártársaim és tanácsom becsülete megvédésére még nem tartom elégnek a közlött hirt, ez egész világ előtt alacsony koholmánynak nyivánitani, hanem felszólítom az Alföldi hirlap szerkesztőjét, a kinek ezt Szegedről julius 28-ról irták volna, hogy nevezze meg azon tudósitó nevét, hogy ezen alacsony közléséért őt azonnal esküttszékünk elébe állítahassuk. Midőn tisztelt szerkesztő urat ezen nyilatkozatom közzé tétele végett megkérném, engedje meg egy két szót még nemzeteinkről is szólni. – Nemzetőrseregünk áll jelenleg 24 gyalog és 3 lovas századból, s ezeknek összes száma a 6000-et jóval haladja. Midőn a törvény kihirdetésekor az első századokat alakítottuk, a fegyver fogástól igen sokan, de különösen a tanyákon lakó mezei gazdáink elannyira idegenkedtek, hogy alig reméltünk jó sikert, most azonban mindenki csak fegyverért kiáltoz, s –midőn néhány nappal ezelőtt hét századnak Ó-Becsére kellett volna indulni, de a kormány azon rendelete következtében, hogy a hatóságok nemzetőreikből önkénytes a harcz kimeneteléig maradó hadsereget állítsanak, itthon maradtak. Egy 24 óra alatt 1500 nemzetőrünk készen állott. Most az állandó hadsereg kiállitására igen szép feltételek melett toborzás van. Szolgálatunk az olasz rabok őrzésével igen terhes, mert naponként csupán az őrállomások elfoglalására 240 ember szükséges. Nincs nap továbbá, hogy 40–50, sőt 100 nemzetőr is ne küldessék, ágyú, puskapor, fegyverek, kaszák vagy rabok kiséretére. – Szóval nemzetőreink szolgálata nagyon is terhes, de mégis zúgolódást alig hallhatni. Illy terhes szolgálat mellett tehát, tekintve azt, hogy Szeged a bánáti részről egészen környezve van ráczokkal, s a kiket bizonyosan csak a szegedi nemzetőrség itthonléte tart korlátok között, hogy nem csalatkoznak a többi rablóhoz, ne csodálkozzék senki, hogy mi még táborba nem mentünk, annál kevésbe nevezzen minket gyáváknak, mert azt bátran merem állítani hogy ha a haza veszélye minket is harczba fog szólítani, a mi nemzetőreink ostorai lesznek a rácz rablóknak. – Gombás József, nemzetőrszázados
