Szent-tamási csata, aug. 19-kén.
Szent-tamási csata, aug. 19-kén.
Mióta a rácz faj dühöng, a magyarnak illy rosszul sikerült ütközete, mint ez, nem volt.– A megtámadás kevéssel négy óra előtt kezdetett meg; a hova a golyók hullottak, ott azonnal tűz támadott, de csakhamar kialudt, hihető, hogy eloltották; mindazáltal számos épületek lettek hamuvá. – Egy bombánk a ráczoknak Feketehegy és Verbász felől levő sánczaikba esvén, ott nagy sikoltásokat idézett elő.
A Sándor ezredbeli gyalogoknak egyik osztálya mér egészen felvonult a sánczok tetejére, s tüzelt egyiránt elleneinkre, mellyet ők szinte folytonosan viszonozhattak, miután asszonyaik a sánczokban levén, a fegyverek töltésével foglalkodtak. A derék vitézek, ha az őket fedező honvédek egyik zászlóalja fél ágyúteleppel, s a pesti nemzetőröknek egy része gyalázatosan meg nem futamodik, és segitségökre jő, a ráczoknak délnyugati sánczaikat tán be is vehették volna, mert a ráczok ekkor ágyúikkal hátravonulásban voltak; de látván elgyengülésöket, visszavonultak. A mint a sánczokon vitézkedtek, közőlök a ráczok ruhájoknál fogva kilencz közvitézt, s egy tizedest lerántottak, ez utóbbit azonnal mezítelenre vetkeztették, a midőn ez megtörtént, egy rácz a háta megé állott, fegyvert adván kezeibe, kényszerítette őt hogy mieinkre lődözzön. – Később, a tüzelést megszüntetvén, azon tanácskoztak, mitevők legyenek az elfogott tizedessel, ki látván, hogy most a ráczok elvonva róla figyelmöket, a tanácskozásba mélyedtek, felveté magát a sánczok tetejére s a Ferencz-csatornán keresztül uszva, már a verbászi táborban levő pajtásaihoz futott; a derék Kunok ajándékozták őt meg fehér ruhával; míg a vizen uszott, hétszer lőttek utána a ráczok, de mindig sikertelenül. – A ráczok bombákkal, sőt mi igen furcsa, 25 fontos, de már rozsdaette golyókkal is lődöznek a mieinkre, ez a rendes ellenségnél soha nem szokott történni; a tüzelés vége felé pedig, – a mint a tüzérek beszélik – fagolyókkal is lődöztek, mellyek vassal körül foglalva valának.
Az ütközetben leginkább kitünteték magokat a Würtenberg-huszárok, és kun lovasok, a sándor-, székely- és kun gyalogok, ez utósók Szent-Tamás szélére is betörtek, honnét 200 és néhány darab gőbölyt a mi táborunkba áthajtottak.
A két tornyú templom még büszkén emelkedik az ég felé.
Veszteségünk még bizonyosan nem tudatik, de a legfelsőbb számítással a sebesültek s elfogottakkal 130-nál többre nem rug.
A katonaság az ütközet után zúgolódott, miért nem folytattatik a megtámadás, miután az ellenség ereje már meggyengűlt.
Szentkirályi, Horvát László, két őrnagygyal a csata után azonnal felmentek a ministeriumhoz.
Turia egészen összelövetett.
A csatának délutáni 2 órakor lőn vége.
Mi az egész csatázást illeti, az a megjegyzésünk: ha az éjszak-nyugati részre nagyobb erő rendeltetik, avagy ha a honvédek s az odarendelt pestmegyei őrsereg, a sürüen hulló ágyúgolyóktól vissza nem rettenve, meg nem futamodik, Szent-Tamást igen kevés véráldozattal be lehetett volna venni.
Erre nézve javaslanók: hogy illy esetben a fegyverfogatásban gyakorolt nemzetőrség (mint mi Ó-Futakon egy éjjel ki valánk küldve az ellenség elé) a sorkatonasággal vegyitve, állíttatnék a harczérre; ez czélszerű s üdvös is volna, mert a katonaság őket részint bátorítással, részint pedig erővel is kényszerítené a harczra. Mit mondanak erre önök pestiek? – Viktor Géza
