August. 23-ról ezeket írja levelezőnk:

Teljes szövegű keresés

August. 23-ról ezeket írja levelezőnk:
Tegnapelőtt fogatott be a 60 éves öreg csízmadia mester Suskovich János, és a fejére hozott rögtön ítélet, tegnap estve olvastatott fel előtte. Ma reggel korán meggyónt az öreg, s végrendeletet tett. Neje és gyóntató atyja bánhoz siettek kegyelmet esdekleni az elitéltnek számára, de be nem bocsátattak. Ezután Rubido szolgabíró kisérté meg ugyanazt, olly 3 polgár társaságában, kik az öreg ellen tanuskodtak, de ezek sem nyertek kihallgattatást.
Reggel 10 1/2 órakor, miután a halálos ítélet fölolvastatott, Suskovics, gyóntató papja kíséretében a vesztőhelyre vitetett. Ő egészen el vala határozva, és mind végig eszméleténél maradt, s ámbár sem tegnap sem ma, egy csep bort sem ivott, színe eléggé piros vala. Mindensegély nélkül lépett fel a számára rendelt kocsira, s midőn az akasztófa alatt ujra fölolvastaték előtte az ítélet, egész nyugottsággal ezeket mondá: Én vigasztalódva megyek a halál elébe, mert a magyar ügyért halok meg.
De már kiváncsiak is lesznek olvasóink tudni, voltaképpen miért itéltetett tehát e jámbor öreg akasztófára. Imitt az ítélet tartalma: „Suskovics, ki f. hó 21-kén vakmerő volt, egy slavonita előtt ekként nyilatkozni: Miért nem rugták a slaviniták s – be a bánt, midőn hozzájok lejött, mert ő mint lázító és áruló hazát veszedelemben döntendi, no de nem is kerüli el a megérdemlett büntetését t. i. az akasztófát, ha majd megfogja őt a nádor. Suskovich, ki már rég időtől fogva mint magyar érzelmű gyanú alatt van, s aki az úrnapi menet alkalmával is plebánosnak azt mondá beszélgetésközben, hogy ezen állapot nem sokáig fog igy maradni Horvátországban, ő tehát lázítása és a közösen tisztelt bán elleni gunyolódó beszédei miatt a rögtön birósági törvény 2-ik pontja értelmében akasztófára itéltetik annál is inkább, mert mentségére nem szolgálhat azon körülmény, mintha aug. 21–én kelleténél jóval több bort ivott volna.“ ez aztán csak ugyan criminalis eljárás. Ez ítélet becsületére válnék egy emberevő kanibál birónak is. ugy hisszük, alig lehetett volna jobb gyógyszert találni az elámított nép kiábrándulására.
Suskovich tehát csak ugyan a vesztőhelyre vitetett, de mégis itta bán, segéde által kegyelmet küldött számára, s egész csendben haza vitetett.
Mind jobban hirlik, hogy b. Jellasich e napokban Bécsbe utazandik. Biztos k
Tfők után mondhatom, hogy september 4-kén Verőcze vármegyében akar restaurálni, az onnan ide küldött futárok arra kérték őt, menne Eszékre is, de ő azt felelé: nincs annyi veszteni való idő, Verőczében is megteszem azt, mit Eszéken tennék, s ha mégis oda mennék, két napot töltenék, mi mostani időben nagy veszteség. Igy tehát a horvát-magyar összeütközés megint elhalasztatott.
B. Jellasich úgy nyilatkozott, hogy Verőczébe minden kiségre nélkül menend; az ide valók nagyon ellenzik e lépéstét, s tanácsolják, hogy legalább 2 zászlóaljat vigyen magával. – Naponként érkeznek Zágrábba gabonás szekerek, a gabona az itteni főiskolában rakatik le, s innen szállíttatik Szamoborra őrlés végett.
A katona kocsikhoz való szolgálatra több megyei rabot írtak már be, s meg is kezdék ezek a szolgálatot, de már kettő tegnap éjjelmegszökött közőlök.
Augustus 18-káig az ifjú Miklós mindig a reicsi fürdőhelyen tartózkodott, s naponként mentek hozzá futárok Zágrábból, ekkor azonban Bécsbe utazott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem