FRANCZIAORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

FRANCZIAORSZÁG.
Páris. A „Spectateur republicain“, melly közhír szerint Cavaignac közlönye, aug. 24–ről így szól: „Kétségé kívűl joga van a bécsi kabinetnek nézetei valósítására törekedni. De az egyetemes nép akaranak nem szegülhet ellene. Az idők elmultak, midőn az osztrák császárok kapzsi szemeket verettek az olasz félszigetre. Inkább nézzenek a Duna torkolat fel. Olly csak Oroszország ellent állására számolhat, de ez esetben vele vagy segítségére lesz nemcsak Németország, hanem minden nyugoti tartomány is. Mai napra jártak a félszeg politicai törekvések. A nagyobb hatalmasságok politicájának széles, állandó s komoly alapokon kell nyugodni. Austeia számra ez alap nem olszországban, de a Duna torkolatánál van; – s ezért mi erősen hisszük az angol-franczia közbenjárás elfogadtatáatástá Bécsben. És ha Asutria ezt nyiltan nem teszi, ha újabban nyert csekély gyózelemi által dölyfössé leszen, vagy ha a dolg vége elintézést dipomaticai furfangosság által hosszún nyújtani akarja. Austria nehéz felelősséget von magára. Aztán lehet gyanítni sem, hogy Anglia s Francziaország a közbenjárást ne becsületes szándékból vállalta volna el, s azért intjük is őt, ne hagyja szem elől veszni igaz érdekét, s fogadja el a közbenjárást. Sőt hiszszük, ez órában már el is fogadta.“ – Ha e sorokból Cavaigae véleménye szül, mit fog ő mondani, ha hitét csalatva látja, s meghallja a közbenjárás visszautasíttatását?
– Aug. 23-kán mutatá be követségi megbizatását a pápai nuntius. Kisseleff is megkapta azt ám Pétervárról. Tuheát a franczia köztársaság, 6 hónapi fennállása után, már egész Európa által diplomatice is elismertetett, s ha ezt némelly állomány, például: Austria s Törökország még nem tette, azáltal hogy diplomatiaia érintkezésbe jött vele – úgy suttomban szinte csak elismerését bizonyított be.
– Aug. 24–kána „Gazette de France“ fölfüggesztetett. A betiltó parancs azt adja okúl, hogy e hirlap folytonosan a köztársasági kormány ellen izgatván, s a királyság visszaállításán iparkodván, ez által polgárháború előídézését eszközlenné. Hasonul egy uj hirlap „Boeche de fer“ megjelenése út néhány órával szinte betiltatott. – E szigorú rendelmények következtében, ugyanaz a nagy több hirlapirók össszegyültek a Richlieu utczában, s a teendőkről tanácskoztak. Ha valljon felhagyjanak-e minden vitatkozással ma nap, vagy épen ne szüntessék–e meg hírlapjaikat sat. végre is egy ünnepélyes óvás tételben egyeztek meg.
Lyon. Még mindig több seregek mennek a havasi táborhoz, lovas és gyalog katonaság, s naponként újabb erősülések váratnak és jönnek Metzből sat. habár e készületeket nem is lehetne a fegyveres beavatkozás biztos előzményeinek tartani, de ez mindenesetre oda, mutat, hogy Francziaország kész fegyverrel is nyomatékosokká tenni ajánlatait.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem