Szombathely, aug. 26-kán.
Szombathely, aug. 26-kán.
E vidékre minden nap érkeznek Horvátországból menkülök, kiket Jellasich pártjának zsarnoksága űz ki hazájokból. Ezek családjaikkal együtt kénytelenek elhagyni kedves szülőföldjeiket. E menekvők beszélik miként a szomszéd Sajerországból nagy mennyiségű lőpor, golyók, 2 ágyútelep rendes tüzérekkel s congrev röppentyűkkel szállíttattak Zágrábba. És ez a camarillának oly gyalázatos műve, mellynek példáját Európa még nem látta, nem hallotta.
Igenis a magyar alatt pokol mesterig élesztik areactio ördögei a tüzet, s ah még ezt sem érzik talpai, ugy jobb visszamennie ősi fészkébe, mint hogy itt dögvészes pocsolyába fulasztassék.
Ugy látszik, a bécsi kormány, mutatonomine, még most is egészen a Metternich kormánya. Horvátországban az előttismár néhány évvel az a tartatott Austria hivének, ki a magyar koronán túli elszakadásnak, vagy legalább a magyarok gyülöletének legdühösebb bajnoka volt. Horvátországban most már valóságos anarchia van; ott egy dictator kénye megsemmíté a törvényes rendet, és az austriai kormány e dictatort pénzzel és lőszerekkel segíti ellenünk. Ellenünk, mondon, ki helyzetünknél fogva legtermészetesbb frigyesei, mondhatni, legegyedűlibb ótalma vagyunk Austriának. És segíti az austria kormány azt, kit ő felsége a magyar király, de egyszersmind Austria császára hivatalaitól megfosztott.
Valóban, illy gyalázatos ármányt Európa még nem látott nem hallott soha!
Ugyancsak szombathelyi tudósítónk irja, hogy augustus közepe táján egy zászlóalj Erneszt nevű magyar gránátosok szállíttattak a déli vaspályán Olaszország felé. A derék bajnokok kiterjesztett karokkal néztek vissza az elhagy otthon felé, s kérék a gondviselést, vezérlené őket mihamarabb vissza.
Igen! Mi is kivánjuk mielőbbi visszatértöket, mert a körülmények annyira fejünkre nőttek már, hogy tetemes haderő, még pedig magyar érzelmű haderő nélkül, hazánk legtermékenyebb vidékei martéka leendnek a rablónknak, kik magok is fennen hirdetik, hogy vállalatukban az osztrák kormány által gyámolíttatnak.
Miként egykor a keresztény vallás alapítója Jeruzsálem felett könnyeket hullatva fölsóhajtott; „én népem, én népem!“ igazán felsóhajdotan most, ami és Austirának német népei, és az egész polgáriasodott Európa sorsa felett. „Én népeim, én népeim!“ hová jutottatok.
De félre a panaszokkal, nekünk magunkból kell merítenünk erőt, hogy legyőzve a százfejű hydrát, ujra mint avadcsordák elleni kőfal álljunk a civilisatio védelmére meglehet, hogy ismét nem találkozandunk elismeréssel és hálával azoknál, kiknek életét és létét mentők meg, mint hajdan a török berontásakor, s Mária Terézia idejéébena zsámos ellenség ellen, de ezt nekünk már meg kellett szoknunk.
Irja továbbá tudósítónk, hogy a Sándor-hsuzárok Gräczben, mint olyan emberekhez illő, kiknek szívök és fejök helyén áll, minden áron, s harcz szomjasan várják a megváltás perczét, midőn kedves hazájoknak megmentésére fognak indittatni, de ők itt tartatnak, mialatt a rászcok ellen készületlen nemzetőreink, mezei gazdák, közhívatalnokok s családos apák mindnyájan tanulatlanok hullanak áldozatúl; hihető azért, hogy a még létező magyar erő ekként is fogyasztassék, s ne maradjon e földön szabadságért dobogó kebel, melly az osztrák politicának absolutisticus törekvéseit gátolhassa.
Gräczben az illyr párt már annyare felemelte fejét, hogy az ott tanyázó Wimpfen-ezred hangászkara nyilvános helyeken, boszujára a magyaroknak, mindi illyr dalokat játszik, melly hangos zsiviókkal üdvözöltetik.
De ami legszomorítóbb levelezőnk tudosításában, az, hogy midőn még a vadállat sem bántja saját kölykeit, mégis Gräczben vannak magyarok, ki az ellenséggel osztva sympathiájokat, nincs piszok, nincs gúny, nincs a rágalom, mellyel ők e hont, szülőföldjöket nem illetnék; vannak pedig illyenek az ott szállásoló katona tisztek között is ,noha némelly mások a legtisztább hazafiságnak adják fényes tanuságát.
Végre még egyet tartunk tisztelt tudósítónk érdekes, de hosszasb leveléből kiemelendőnek; azt t. i. hogy Szombathelyen már 8–9 hét óta néhány derék horvát család a tartózkodik. – „Előkelő birtokos családok voltak ezek s értelmiségre is a legelsőknek mondhatók.– Ezeknek hazafias kitörése példanélküli. Ők a martisui forradalom után mindenöket elveszték, ők, kik megszokva egykor az élet édes kényelmeit, most sanyarúsággal küzdenek, ők készebbek valának vagyonukat ellenséges rablók martalékáúl hagyni inkább, s az anyhonhoz és a törvényességhez híven ragaszkodni, mintsem Jellasich törvénytelen önkényének hódoljanak, pedig már gyakran lett volna alakalmuk a 254zsarnoknak fölcsapni. Ezeket nevezhetni nyolcz százados próbált hűségű testvéreknek. megérdemlik, hogy a nemzetgyülés figyelembe vegye sorsukat!
– A pozsonyiak szidófaló körlevele hozzánk is megérkezett. Reposuimus a daeta. – Szathmáry Károly
