Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung a ráczlázadásról.
Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung a ráczlázadásról.
Csodát mondok! Az Allg. Oesterr. Zeintung kedvező czikket közöl a magyar-rácz ügyről. Azaz: hogy nem is épen czikk ez a szerkesztőség műhelyéből, hanem eredeti levél az alvidékről, melly a rabló csoport egész cannibali elvetemültséget híven ecseteli, de azon nyomorú politica egész ocsmányságát is fölleplezi, melly ama nem-embereket embertárs és öngyilkos cselekedetüökben még támogatja és elősegíti. És e levelet az Oesterr. Allg. közli egész kiterjedésében, az Oesterr. Allgemeine! melynek csak mérges nyilai voltak számunkra, melly becsületet és igazságszeretet félretéve, sajátkezüleg vagy köztünk lakó orvgyilkos levelezői által mindennap vagy háromszor agyönüttetett bennünket s közli egész terjedelmében majdnem minden megjegyzés nélkül. Vagy Jágó becsületes ember, vagy kuruczul állhatnak Schwarzer ur dolgai. Lemondását már beadni kénytelenített, és utósó perczeiben népgyilkoló uralmának, (vide august. 23.) számot vetve magával, az igazságnak is engedett egyszer egy kis tért lapjában; vagy – a mi valószinű – minthogy a német-osztrák által gyámolított ráczok handsárai a bánáti német nyakát nyakát csak olly készséggel fűrészelik le, mint a szegény magyarét, feketesárga vére felfort és közli a levelet… Halljuk tehát: „Mielőtt e vidéket elhagynám – így kezdődik a Szászkából august. 27-ikéről szóló levél – szabadjon némi tényeket előadnom és azokat egy két észrevéttel kisérnem. Az ön pesti levelezője a ráczokat „rablónak és canibáloknak” czímzé, ön a nevezeteket kérdőjellel kétségbev voná, pedig e kitétek még nagyon is szelídek. Csak fehértemplomban is 4000 hű német polgár veszélyen forog, nem a becsület mezején elvérezni, de undok rablók által felkonczoltatni. Valóban az emberiség szégyenére kell kimonanom, hogy azon embereken (a németeken), kik Austria arany trónusát támogatják, kegetlenségek követtetnek el, mellyek az amerikai vad indusok tetteire emlékeztetnek.” Átmegy itt a levelező mind azon hajborzasztó embertelenségek ecsetelésére, miket már saját lapjainkban is közlöttünk s mellyeknek a levelező szemtanúja volt. „S ki ellen harczolnak ezek a vérebek – így folytatja – mi szolgált nekik okúl a megtámadásra? Mit keresnek ők, kiket senki nem támadt meg saját határaikon belől, mit keresnek nálunk a németeknél Bánátban? Vag talán az úgynevezett magyar separatisticus tendentiák ellen harczolnak az összes monarchia érdekében? akkor azt mondom, hogy a magarokat Bács és Bánátban megtámadni annyit tesz, mint a francziákat a Rajna vidékeken háborgatni. Mert Bánát és Bácska csak déli részeikben lakatik ráczoktól, közepén pedig és éjszakfelé németetől, a Bánát délkeleti vidékén pedig oláhok laknak; magyar kevés van e kétkerületben, és a ráczok is csak harmadrészét teszik az összes népességnek s kevesebbek a németeknél. E háború, már többször mondám, a szláv faj harcza miden más faj ellen, hódító és irtó háború ez minden ellen, mi nem szláv.”
„S honnan szíttatik e tüz? felülről. Honnan élesztetik? felülről. Mert e vadállati (bestialisch) tömeg segítségével legkönnyebben hiszik a reactiót ujra föléleszthetni. Igen, a magyar szabdság holt tetemén keresztűl maga Austriának szabadságát remélik legkönnyebben legyilkolhatni. Haza hozzuk – igy okoskodnak – diadalmas seregeinket, ezek segítségével majd ujra lebilincseljük a szabadság daemonát és becsukjuk régi kalitkájába…” Ismét a régi historia újabb kiadásban.
Nem adnók sokért, ha Schwarzer minister vonásait láthattuk volna, midőn ez igazságokat saját lapjában olvasta. Ugyancsak megczibálhatta a nominalis szerkesztő. Hübner üstökét a tacticátlan fölvételért.
De halljuk tovább: „Az első szlvá zendülés Kikindán tört ki, s mik voltak az első szlvá hős tettek? Fegyvertelen embereknek levágták fejöket, de egy csekély katona-erő közeledtével gyáván meghunyászkodtak, és saját vezéreik nyakát a hóhér kötelének elébe vitték. Úgy tesznek ezek mindenütt: kegyetlenek a gyöngék és fegyvertelenek ellénében és gyávák az erőteljes ellentállással szemközt. Ha ezek azon férfiak, kikben Austria reményét helyezi, akkor jaj, háromszoros jaj Austriának; de azon nemes nép becsületére, a bécsi academiai hős fiai becsületére, reménylem és várom tőlök abbeli egenes nyilatkozatukat, miszerint nekik a bácsi és bánáti vérebekhez semmi közök, hogy a szabdság és igazság ügye tiltja e nyomorultak nevét az ő nevökkel összeköttetésbe hozni. De mellőzvén a határőrök szomszédaikkali harczát, kérdem, minő jognál fogva avatkozhatnak még a Dunántúli török-szerbek is e harczba? Vagy talán ezek is az összes austriai birodalom integritásaért harczolnak? Hát ki hatalmazta őket föl err? Miként tűrheti Austria, a pragmatica sanctio által az összes határőrség védelmére kötelezett Austria, hogy ezen berohanások történjenek? Avvagy tán épen valami titkos conventiót kötött Austria ezen az orosz és török protaectoratusa alatt álló néppel, hogy azon vádat, mintha német helységek elpusztítása s német férfiak lemészároltatása egyenesen az austriai kormány tudtával és helybenhagyásával történnék, elhárítsa magáról? Fél millió békés, szorgalmas és hű német polgár nevéen, Bács és Bánátban, kiknek feje fölött a gyilkosok kardja lebeg, egész Németország népeit segélyre hívom föl az emberiség és századunk polgárisodása nevében, mellyek itt egy átokteljes jesuiticus politica kedveeért lelkiösmeretlenűl feláldozhatnak, segélyre hívlak föl benneteket, Európa civilisált népei!!! Nyugodtan nézhetik-e német testvéreink, miként gyilkosok tőre, rablók gyujtogató üszke onnan felülről támogatva sőt pártolva, itt német véreiket kiirtják, vagyonaikat pusztítják és zsákmányúl idegen földre hurczolják? Németországnak, a német parlamentnek és maga a birodalmi kormányzónak becsületére hiszem és várom, hogy e nagy nemzet óvást teend, és szükség esetéen hatalmasan tettleg is föllépend, véreinek lemészároltatása ellen, véreinek, kik az aldunán a szláv nemzetiségi és reactionalis harczban feláldoztatnak!” Fölhíja levelező a királyt, kinek zászlója alatt és kinek nevében mind az embertelenségek történnek, ne engedné nevét illy gyalázatosságra használtatni, ha csak azt nem akarja, hogy leghűbb alattvalói is minden neve iránti tisztelet és tronusáhozi ragszkodást elveszítsék. Végre még az osztrák ministeriumot is meginti, képjen inkább nyiltan föl férfiasan s ne ólálkodjék a sötétben stb. E czikk, reméljük megteendi a kivánt hatást.* – d
Vajha! adná isten, de mi nem reméljük. A hienát előtt meg lehet kérlelni, mint a camarillát. – A szerk.
