Perlasz, sept. 2.
Perlasz, sept. 2.
Alig ért Becsére az ugynevezett „magyar önkénytes gyors vadász roham-csapat” melly tagjának alulirt is büszkén vallja magát, még a gőzös kiszállta előtt a helységben ostrom jelentetvén, ütközetre szólittatánk. Azonnal kettős léptekkel haladtunk a térre, hol ellenséggel találkozzunk, de mielőtt elértük volna azt, a visszaszáguldó lovasság az ellenség visszavonultát nyilvánitá. Visszatértünk tehát a helységbe az ut fáradalmait kinyugodni, másnap Becskerekre szállittattunk, onnan az ellenség táborától alig egy órányira fekvő Ecskára érkezénk f. h. 1-én estve 9 órakor. Itt előljáróink azonnal tudósítának, hogy ébren maradjunk, mert éjfélkor kiindulunk a perlaszi tábort megtámadni, megjött a percz, síri csenddel hagyók el Ecskát, s néma mélázásban, még a kanyarodásnál is mellőzve a vezénylést, közelgénk a helyre, hol hanyatló helyzetünknek egy szerencse-csillaga tünt fel, melly létünk hervadozó viárágát újabb életre éleszté. Szándékunk jeléűl átbocsátottunk egy golyót virradtkor. Roppant volt az erő, mellyel ellenünk részéről találklozánk. Majdnem két óráig tartott mindkét félről az ágyúkkal, s kartáycsokkali tüzelés minek nagy hatása reánk nézve ugyan nem volt, de annáll hatályosabb volt ez azon perczekben, midőn, képzelhető legelszántabb rohammal támadta meg legelül az ujonszülött dicső „vadászcsapat” a sánczokat. Valóban, minden jelenlevő bizonyságunk isten s ember előtt, valamennyi sorkatonaság példát vehetett e csapattól s vett is, mert őket megpillantva, rohant a sánczokra a „Mariássy gyalogság;” Minden képzeletet fölülhalad a golyózápor süvöltése; látni s hallani kell azt. Meghült mindenkiben a vér fejünk fölött lebegett rácz alakban a sápadt halál gyilkoló kaszájával, de épen e helyzet lekesíté vitéz vadászinkat, s bár az ellenség biztos lőhetett árkaiból reánk nyilt téren állókra, mégis vetélkedve rohant csapatunk a gazok sánczaiba. Mindegyik első akarta megpillantani a hires sánczozatot s kitűózni arra diadalmunk zászlóját, mindjárt első rohamra megfutamlott az egész csorda, mellyet, ha a lovasság nem késik, egészen megsemmisíthettünk volna. Üztük a meddig lehetett, Perlesz halységet azonnal elfoglaltuk, hol azoban csak a német lakosság maradt, a ráczok a becsei sánczokba hátráltak, két vezérök tömérdek szerb s ráczzal maradt a harcztéren; részünkről még nem tudtik a veszteség, a mennyei gondviselés tagadhatlanúl, őrködött mindnyájunk, de különösen dicső csapatunk fölött, mert közőlünk csak három elesettet, s 7 tetemesen sebesültet tudunk, csekélyebben sebzett kettő van. Legnagyobb csapás ért minket, derék Szemer bihari nemzetőr őrnyagy ur sérve, ki , hasába lövést kapván, alig tart meg közöttünk az ég. Zsákmányunk számtalan fegver, ló, 10 ágyú, egy munitiós szekér, s pénz közlőnek is szépen fölnyergelt lóháton sikerült visszatérnie, s eg zászlót elfoglalnia. Tagadhatlanúl a legnagyobb dicsőség csapatunké. Ezelőtt kétszer támadtatott meg már e tábor, s mieinknek hátrálniok kellett. Okokkal támogatni ezt nem akarom, nehogy en lovam dicsérjem, de bizonyítni fogja ezt minden jelenlevő. Jutalmunk azon öntudat, hogy honunk közelgő virágázásának koszorújába egy füzérkét mi is tózhettünk, s dicső vezérünk herczeg Woronyeczky méltánylása, ki gyermeki örömmel sorolá elő egyéb hősiebb tetteinket a csata után, s ujabb hősiségre buzdita, mihez ő is ezen ütközetben páratlan dicsőségű példával járult, mert ő is mindig köztünk villogtatá kardját, s őt ki ne követné, ha ördögökkel a poklokban kellene is szembeszállnunk. Nehéz Károly, a magy. önk. vadász roham-csapatnál fővadász.
– A perlaszi győzelmes ütközet részleteiből még a következőket tartjuk érdeksnek a Közlönyből kivonni. Katonaságunk kivétel nélkül dicséretesen viselte magát, valamitn a honvédek és fedezésül használt bihariak is. Mert alig állván összesen 1400 főből, a ráczok 7000 főnyi táborát mégis a legfényesebben meggyőzték, úgy hogy nekik 260-nál több, nekünk csak 7 halottunk s mintegy 30 sebesültünk van. Néhány ágyú egészen szétzúzatott. Kiss Ernő főparancsnok egy telep ágyúval és a sereg egy részével bement a városba, hol egy rácz sem vala látható; fölkutattatott minden s Berkics kereskedő pinczéjében találtatott a már említett 20 mázsa puskapor, és 68,000 töltés; a sánczok behuzattak. Estve a főparancsnok valódi diadalmenettel tért vissza Becskerekre; az egész nap fegyverben állott nemzetőrség fölállítva zenével fogadta a győztes sereget. A nép bámulván az ágyúkat, alig akará hinni, hogy azok rablóktól vetettek el, kiálták: „hiszen ezek császári királyi ágyúk!” Fájdalom, hogy azok!!!
Megemlítendő még, hogy a rácz tábor mellett egy kútból két holttest húzatott ki, egyik Győrfi megyei termesztményi biztos Ernő fiáé, ki sok jeles szolgálatokat tett, a nemzetőrség számára golyókat öntött, a fegyverekre ügyelt stb., a másik Nuber Jakab vivómesteré, ki a nemzetőrség betanításával foglalkodott. Mindketten jul. 15-ikén Uzdinba akartak menni, kitűrésre buzdítani az oláhokat; útközben elfogatván a rácz táborba hurczoltattak, hol eg nagybecskereki Eugenovics nevű rácz által megismertetvén, ennek unszolására lenyakaztattak.
Egy megsebesűlt servianus a kórházban van, átkozza a ráczokat, kik nekik mindennapra egy aranyat igértek, de még egy fillért sem adtak. Beszéli, mi borzasztó híreket és fölszólításokt kapnak Nagy-Becskerekről, hogy itt templomaik istálókul használtatnak a katonaság részére stb.
– Sztojacsko Vazul kötéllel kivégzett rácz bujtogató vallomását közölvén a Közlöny, ebből érdekesnek tartjuk a következőket kivonni: Sztojacsko Vazul 23 éve, g. n. e. Zomborban született, s a theologiai tanfolyamot végezte.
A szenttamási táborról a következőket vallja: Van ott 500 jól fölfegyverzett határőr, 287 szerb, 400 moholyi kaszázs és lándsás, 40 szerb lovas, 38 sajkás, 350 kaszás paraszt, 15 ágyú. Sziregen szinte annyi ágyú, 100 határőr, 50 szerb, 300 turiai paraszt, amott a főparancsnok Markovics, itt Majontovics. Egy gőzös a Száván Horvátországba küldetett, hogy két ezred katonát szállítson; Karloviczól ágyúk és 600 szerb váratik. A járeki sánczok közt van 14 ágyú, 2000 ember. Amott mint szinte az egész Bácsban főparancsnok Szurdnovszky, itt Joannovics.
A fölkelés czélja Bács, Baranya, és a Bánát elfoglalása, s ezekből egy vajdaság kialakítása. A lázongók saját erejökben nem bíznak, de reményöket azon 25,000 főnyi seregben helyezik, melly nekik Szervia részéről fölajánltatott. Rajasich két ízben volt Belgrádon, másodszor a bánnal egütt. Mennyiben ezek terveibe be van avatva, állítja, hogy amaz elfoglalt megyék azon ministerium alatt állnának, melly Horvátországot kormányozandá. Legközelebb 2 ezred horvát katonaság váratik.
Zomborba menetelének valódi okai: megvizsgálni, mikép lehetne Zombor és sz. Tamás közt a közlekedést föntartani, s elhetne-e ott tábort alakítani?
