NÉMETORSZÁG.
NÉMETORSZÁG.
Frankfurt. Sz. Pál templomában az utóbbi időkben nagyérdekű tárgy volt szőnyegen: a vallás tárgya. Mi, kik országgyüléseinken hasonlag sokat küzdöttünk e tárgygyal, figyelemmel kisértünk a discussiók folyamát, s őszinte örömmel valljuk be, hogy a német parlamentet e kérdés megvitatásánál s azon téren láttuk, hová utóbbi oszággyüléseinken nemzetünk jobbjai sikeretlen törekedtek a vitát átteni: a tisztán politicai téren. Tudjuk, mennyi keserűségeknek volt ez nálunk kútfeje! S csak isten tudhatja, mi van számunkra még fenntartva. Lehet, hogy a német parlament mostani küzdelméig mind, és fájdalom vegyesen fognak közöttünk megújulni, míg a vallásszabadság életfáján a testvéri szeretet képviselő zászlót láthatjuk lobogni, nem pedig a sectáknak egymás elleni jelképeit. – A frankfurti gyülésben e tárgy igen hosszúra nyult megvitatásánál fölmerült beszédekből hely szűke miatt csak a főbb nézeteket fogjuk közölni.
Az egész gyülés temészetesen két részre oszlott; az első a statusnak az egyház fölött eddigi felsőbbségét akart megtartani, olly felsőbbséget, melly organicus fokozatban s egésséges váltóhatás (Wechselwirkung) mellett bizonyára a leghelyesebb. Ezen nézetért vívók azonban korán sem egy illy organicus, hanem csupán bureaucraticus felsőbbséget kivánnak a status számára. Ezen szempontból indult ki az alkotmányozó bizottmány többsége, habár egy kisség virágosan s enyhébben is. – A gyül és második fele az egyháznak a statustóli tökéletes elkülönzéseért küzdött. Itt azonban már három részre oszoltak a vélemények, mellyek egymástól élesen elkülönülvén, csak eszközeik ugyanazok; a czél, mellyet mindegyik elérni törekszik, a másik két pártétól tökéletesen különböző. Első a clericus-politicai párt, vagy inkább a túlzó hegyi párt, melly a szabadság zászlója alatt nem egyébért küzd, mint egyenesen az egyháznak a status fölötti uralmáért. a második töredék, melly a statusnak az egyháztóli elkülönzését követeli, az egyház, s amennyiben lehetséges volna, az egész kereszténység megsemmisítését tűzte ki elvűl. Ezencynicus elv egyébiránt Németországban nem új; már 1843-ban fennhangon hirdettetett a Hallische Jahrbócher-ekben: „le a kereszténységgel, le vele porig.“ E párt élén Vogt állott. A harmadik párt végre, melly hasonlag az egyház függetlenségeért küzd, számra nézve ugy a legcsekélyebb, de elvei tán a legtiszteletreméltóbbak. Ők az egyháznak a status általi méltatlan leigázása ellen küzdenek; olly helyzet ellen, mellyben az egyház, a helyett, hogy a statusnak méltó társa lenne, szolgai alacsonyságra kárhozatik, s nem ritkán gyűlöletes rendőri–intézetként tekintetik; ők egy új, igazán vallásos életet igyekezne megalapítani; ők azok, kik utógondolat nélkül, szabadelvűleg kivánják, hogy a status, az egyház hanyag, közönbös s gyakran ellenséges indulata, s eddigelé csak kényszerített tagjainak, statuspolgári jogaik csonkítása nélkül megengedje, hogy ezen erőszakolt társulatból minden pillanatban kiépíthessenek; az önkénytesen vissza maradtakon azonban eddigi gyámságát ne gyakorolja. Ezen értelembeni szónokok közt legkitűnőbbek voltak a pénzügyminister Beckerath és Zittel.
– Az alkotmánykészítő bizottmány, Schodernak abbeli inditványára, hogy a német statusokban az uralkodók és családjoknak teljesítendő kiadások alább szállíttassanak, beadta jelentését. Az inditványozó fölmutatá,minő nehéz teherként fekszik a több mint harminczszoros honatyai áldás terhe a szegény német népen. Míg Francziaországban Lajos Filep alatt az uralkodó család fenntartására kivetett teher a tiszta jövedelmek 1 1/2%-ját tevé, Hessen gyermekinek honatyuskájok a tiszta jövedelem 12%, Szászorzságban 13%, Badenben 10%, Kurhessenben 16%-ját emészti föl. – S ez csak az uralkodó család fenntartására megkivántató kiadások, hová az ezernevű udvari czafrangok, mellyeket minden arasznyi német tartományocskának bőségben kell tartani, beszámítva még nincsenek. S minthogy ezen fényűzés, az élelem gondjaival küzdő nép erejével nincs arányban, inditványozza: hogy a nemzeti gyülés mondja ki határozottan abbeli meggyőződését, hogy azon országokban, hol a statusnak az uralkodó és családja számára kivetett költségei a nép erejéhez nincsenek helyes arányban: elkerülhetetlenűl szükséges, hogy az uralkodó és a családjához tartozók a status pénzárából őket, az eddigi törvények nyomán illetőjövedelem egy részéről lemondjanak. – A bizottmány, miként mondánk, beadta véleményt ezen inditványra; ime itt van az egész naivságában: halasztassék el ezen kérdés, mert a nemzeti gyülés nem tartja magához illőnek meggyőződését egyedűl csak kimondani, a nélkül, hogy annak érvényességet is szerezzen.
