OLASZORZSÁG.
OLASZORZSÁG.
Milano. Schwarzenberg herczeg aug. 3-kán Veronában utazott, a Károly Alberteli békekötés feltételeiről tanácskozandó. Távolléte alatt, Wimpffe tábornok vette át a városi parancsnokságot. Az osztrák tábor teljes hadi lábon áll, naponként nyert erősbülése által Radeczky is uj harczra látszik készülni. Legujabb rendelet szerint, az útlevél nélküli idegenek 8 nap alatt vagy eltávozni köteleztetnek a városból, vagy magokat lakási engedélylyel ellátni tartoznak.
– Nápoly. A sicilia ellen intézendő hajósereg még sem vitorlázott el, sőt hir szerint a siciliai kérdés békés utoni megoldása terveztetik olly formán, hogy Sicilia a genuai herczeg helyett Ferdinánd mások szülöttét választaná királynak. Az angol és franczia követség is hajlandónak látszik e változásba beleegyezni. – Nevezetes, hogy a gyűlölt rendőrség nem kap szolgálatba semmi becsületes polgárt, s kénytelen a lazzaronikat a helyőrség altisztjeivel együtt rendőrségűl használni.
– Livorno. Aug 23-kán „Achilles“ gőzös 5000-nyi olaszsereggel érkezett ide, vezére Ungarelli Károly, ki nem rég franczia szolgálatban volt, az algiri táborban.
– Sardinia. Az uj ministerium az országgyülés belegyezése mellett, rendkivüli végrehajtó hatalommal ruháztatván föl, minden democrat egyesültek föloszlatott, több hirlapkat elnyomott, s a legközelebbi háború alkalmával magokat kétértelműleg viselt tábornokokat rögtön elbocsátván szolgálatukból, helyettök franczia főtiszteket akar fölfogadni.
– Olaszügy. Következő nyilatkozat, illetőleg fölhivás küldetett be Dr. Scalfarotto tábori lelkész aláírásával, mellyet mi annál is inkább kötelességünknek látunk közzé tenni, minthogy egyenesen ránk is történik hivatkozás. Fog–e Francziaország fegyveresen interveniálni vagy nem? E saját ügyeinkre, de egész Európára állására a legnagyobb befolyással biró kérdés a legközelebb jövő, de talán midőn e sorokat irjuk eldöntetik. Francziaország utlimatumot külde Austriának, mellynek el vagy nem fogadására csak 24 órányi időt engedett. Egy van e dologban, mi bennünket vigasztal, ha ugyan Olaszország szororú helyzete és saját bonyolodott viszonyaink illy érzetnek még helyt engednek: az t. i. hogy olasz testvéreink megértették iránti föllépésünk valódi értelmét – s némi fájdalommal mondjuk, jobban értettek meg, mint némelly hazánkfiai. Mi csak Olaszország függetlenségének biztosítása mellett igértünk segélyt Austriának. A nyilatkozat ekként hangzik:” Némelly a diplomatia titkaiba bevatottnak mondott hírlap bizonyosnak álltja, miszerint a franczia-angol közbenjárás azon föltétek alapján intéztetnék el, mellyeket Austria két hóval ezelőtt peschiera veszte után ajánlott s mellyek szerint az Addig e lenne határvonal. De egy hirlap sem emelt szót e föltétek igazságtalansága ellen, ha azokat a közbenjáró hatalmak csakugyan elfogadnák békítő müködésök básisaul: ámbár részemről, sokkal erősebb bizalmam van a franczia s angol kormányférfiak józan belátásában és igazságszeretetében, semhogy föltehetném rólok, hogy Velencze ellen olly annyira méltánytalanok lehetnének.
Valóban bármelly oldalról is tekintsük az ügyet, e basis immoralis, igazságtalan de egyszersmind impoliticus is volna.
Immoralis: mert az ország illy szétszaggatás által, a nemzetiség elve, mellynek szentsége mai napminden civilizált nemzettől elismertetett, mélyen megsértetnék. Avagy a dánokkal hadakozó Németország csak önérdeke számára zsákmányolná ki a nemzetegység elvét s tőlünk olaszoktól megtagadná azt? Miként lehetne föltenni, hogy a legcivilizáltabb két nemzet olly ünnepélyes lépés által minő a folyamban levő diplomatiai közbenjárás, illy szentségtörst sanctionálna?“
Igazságtanal: mert nincs ok, mellynél fogva Velencze sorsa más legyen mint Lombardié, de igenis van ok, melly Velencze függetlenségét jogszerűbbnek tünteti elő mint Milanoét.
Mert mellőzve a nemzetiség sérthetetlen elvét, Austria több alaposabb igényt formálhat, Lombardia birtokára, mint Velenczére. Milano maga önkényt adá el magát (si é venduta) a birodalomnak a 12–dik század végén. Különféle kormányzói és herczegi, egy kettők kivéve, a Viscontik, a Sforzák, sőt egy ízben a franczia királyis, hatalmukat egyenesen és csupán a német császártól vevék, és 1706–banMantovával egyesülten, Lombardia nevezett alatt, az austriai Habsburg-lotharingiai házra szállt: s végre megköttettek az 1814-ki ismert tractatusok. Velencze ellenben mindig törvényes ura és békés birtokosa volt tartományainak, míg azoktól meg nem fosztatott, nem a jog de puszta erőszak által. Eladatott Austriának ollyanok által, kik soha jogszerű birtokosai nem voltak, Austriának, ki szinte csak erősebb kárhozatos jogánál fogva bitorolta azt. Az idő pedig nem szentesítheti a jogszerűtlen birtokot, legkevésbé Austriában, mellyenk codexe szerint az állomány jogai és birtokai el nem idősülhetők. Velencsze tehát mindig csak bitorolt jószág volt; martius 22-kén önmagánakvisszadvánmagát, lerázása járhat nem erőszakkal (Austria fővárosának példájára), mihez joga lett volna; hanem szerződés útján (mint Magyarország), mellyet a császár törvényszerű képviselőjével kötöte s Velencze híven, tán nagyon is hiven megtartá a szerődés pontjait. Velencze szabadsága tehát a régi közjogra is alapszik. Austria tehát csak egy régi bitorlást egy régi rablást (latrocinio) kivánna megújítani. Hihető-e hogy a közbenjáró hatalmasságok ez infmis traficát megerősítsék? Minő jognál fogva? S tegyük föl: hogy Milano enged, ámde Velencze még mindig áll, függetlenségét mind e napig fönntartotta, minél fogva még Guizot elhíresedett faitaccompli elvei szerint is Velenczét meg kell haszni függetlenségében.
Végre impoliticus is volna e basis: mert Austria éjszaki Olaszország egy részének birtokába jutván, és a kajánul irigylett Velenczét nemet tartományaiba olvasztván, bizonyára nem állapodnék meg az Adigenél, s kedvezőalkalommal Lombardiát, sőt a római birodalmat is keze alá kerítené. Ezen senki sem fog kétkedni, ki a historiát figyelemmel olvasta.
Ezen okoknál fogva, nem hihetem, hogy a közbenjáró cabinetek egy pillanatig is gondoltak volna mondott hirlapok állításainak életbe léptetésére. De ha igen, akkor az örök igazság nevében hílak föl benneteket, fölvilágosult statusférfiak és befolyásos hirlapok, az égre kérlek, emeljétek hatalmas szavatokat e nyilvános igazságtalanság ellen, használjátok föl az itt fölhozott és az istentől sugallott békítő eljárásokban Velenczének egyenlő sors készíttessék Lombardiával.
Hiszen midőn Magyarország Austriának ez ügyben segélyezését igérte, e segélyezést is az olasz függetlenség alapján, s nem csupán a lombard függetlenség alapján igérte. A magyar nemzet becsülete szavára appellálok, és fölhívom Lombardia s Velencze minden hű fiát arra appellálni. Csak a nemzetiség szent elve ne sértessék meg, a többi feltételek mint közadósság, hadiköltség stb. mind könnyen elintézhetők. Sértessék meg ezen elv, akkor a békekötés, bár milly kedvezően üssön ki, rablás leend a szegény Velencze irányában, rablás mellynek bűne átokként nehezűlend azon nemzetekre, kik segédkezet nyujtottak annak véghezvitelére. –d. –
