Zsarnócza, sept. 10-kén.
Zsarnócza, sept. 10-kén.
Tisztelt szerkesztő ur! Midőn önt e sorok felvételére illendően kérem, a háladatosság kötelességét teljesítem. Háromnegyed tizenegyre mult el, minden csendes volt már, csak künn dühöngött iszonyuan a szélvész. Oh istenem, ments meg minket tűztől! e fohászszal nyugodtunk le sept. első napján, midőn az ordító szél közé borzasztó vészhangok vegyűltek. Egy negyed óra alatt a pusztító két elem 72 házat, több csűrt lángokba boríta. Mintegy ellenség elől futók voltunk, kik magok megett a várost felgyujták, magára hagyatva sáfárkodott a tűz, mert a szélkapta lángok messziről sujtották a segítségre iparkodókat. Lakás, gabona, széna, szalma, ruha, mindenünk oda; templomunk födél nélkül, harangjaink felolvadva a hamuban hevernek. Egy asszony a lángok martaléka lőn, a másik égési sebekben negyednapra mult ki. Igy 70 családnál több – minden termesztmény már otthon levén – végínségre jutott. Nincs menedékhelye, nincs élelme: a merre a szem fordul, csak üszök és égéshely, csak csüggedés és könnyek. Ki segít rajtunk?! – A sz. kereszti hölgyek leküldének segítségünkre élelmi szereket, köszönet a derék hölgyeknek. De e nyomorúságnak közepette a porosz herczeg ezred 11-dik századának közvitézei, megemlékezvén a köztünk szives barátságban töltött napokra, Selmeczbánya városából, hol jelenleg tanyáznak, a leégettek számára Carcano kapitányuk beleegyezésével küldöttek 102 czipó kenyeret, ez által megmutatván, hogy e nemeslelkű polgártársaink keblében nemcsak harczias szellem, de egyszersmind felebaráti szeretet is honol. Kenyeröket, nem a feleslegest, hanem mindennapi kenyeröket küldék. E tény sokkal jelentősb, semhogy elhallgattathatnék, azért a leégettek nevében hálás köszönetet nyilvánítók a haza színe előtt a rajtunk könyörülő hadpolgártársainknak.
Strba József helyb. káplán.
