Pest, sept. 19.
Pest, sept. 19.
A fejedelem betegségének jelei mind inkább szembetűnők.
Az alkotmányos kormányzat arra való volna, hogy a király egyéniségétől ne függjön a közállomány sorsa.
Az alkotmányos királyságnak azon rendeltetése van, hogy ama fénykör által, melly a királyság eszméjét környezi, támaszt nyujtson a felelős kormánynak, a polgárok törvény iránti engedelmességének biztosításában.
És másodszor azon rendeltetése van, hogy az ország főnökének választása körüli viszályok rázkódtatásainak ne legyen a közállomány kitéve.
Ezen két czélt beteg vagy gyenge fejedelemmel is el lehet érni, ha a fejedelem az országban van, mert akkor felelős tanácsosok veszik őt körül, s ezek fejökkel játszanak, ha el nem távolitják a fejedelem köréből a nem felelős camarillát – a rosz asszonyok cselszövő befolyását, s az udvari ármány alávaló kigyóit, kik a fejedelem betegségével gyalázatosan visszaélve, nyomorult magán érdekeiknek feláldozzák a nemzet boldogságát, s a király iránti pietást is.
Hazánknak minden bajai onnan erednek, hogy a király az országon kivül van.
Ha itt volna, legyen bár beteg, nem lehetne veszélyben a haza; mert felelős tanácsosoktól környeztetve, senki sem élhetne vissza az ő betegségével.
De hogy beteg is legyen, az országon kivül is legyen, s a beteg királynak országon kivüliségénél fogva, a camarilla büntetlenűl üzhesse játékát hazánk existentiájával – ezt türni csakugyan lehetetlen.
A constitutionalis királyságnak lényegéhez tartozik, hogy „a király roszat nem tehet“, miért? mert a királynak semmit sem szabad felelős tanácsnokok ellenjegyzése nélkül rendelni és parancsolni. Ha tehát ekként valami roszat rendel, az az alkotmányosság értelme szerint, nem neki, hanem felelős tanácsnokainak tulajdonittatik, kiket a nemzet ezért feleletre von.
Ekként a királyság eszméje egy nemében a szent fénykörnek maradhat, és sérthetetlenségét fentarthatja. S ekként a királyság eszméje jó, mert a felelős kormány eljárásának erőt ad azon magasbb fogalmú tekintélylyel, melly a királyi felség eszméjéhez csatolva van.
Illy értelemben én a királyság eszméjét az alkotmányos szabadság eszméjével összeegyeztethetőnek tartom, s azt hiszem, hogy a civillista nagy költsége nem egészen hiában van kivetve, ha általa a törvény, mellyet a nemzet hoz, a végrehajtásban királyi tekintélylyel támogattatik, a felelős ministerek hivataloskodása gyámolittatik, s az ország békéjének nagyravágyó emberek vetélkedése általi rázkódtatása kikerültetik.
Ámde ez csak akként lehetséges, ha a király az országban van.
Ha a király nincs az országban, ha őt nem a nemzet felelős tanácsosai környezik: a király ezen helyzetét az ország gonosz ellenségei arra használják, hogy a királyi tekintélyt az ország alkotmányos kormányzatával ellentétbe helyezzék, s a király nevével a nép szabadságát semmivé tegyék.
Ekkor már az nem áll, hogy a király roszat nem tehet, mert felelős nemzeti tanácsnokok nélkül cselekedvén, nincs, kit az országban a király ártalmas tetteiért feleletre vonni lehessen.
A hol pedig felelősség nincs, ott nincsen alkotmány, nincsen szabadság.
A melly országnak tehát királya az országban bent nem lakik, az szabad ország soha sem lehet; annak hiában irtok törvényeket, nincs a ki végrehajtásukért felelős legyen, mert a künnlakó fejedelmet környező árulókat a nemzet méltó boszúja el nem érheti, s ők a király nevébe takaródzva büntetlenűl űzik a népek szabadságával borzasztó játékukat.
Mi, hitszegően elárult szegény magyarok – eme borzasztó helyzetben vagyunk. Háromszáz esztendő óta, a mióta királyaink künn laknak, nemzeti életünk nem egyéb, mint egy hosszú szenvedés, nem egyéb, mint egy hosszú küzdelem, az önkény által reánk mért szolgaság és nyomorúság ellen.
Tizennégy király esküje foglaltatik ez idő óta törvénykönyveinkben, s mind meg annyi esküben benne van, hogy mint önálló szabad nemzet, csak saját törvényeink által kormányoztathatunk. S mutassátok nekem meg a historiából azon királyt, ki ezen esküjét beváltotta.
Mutassátok meg azon törvényt, a nemzet szabadságának biztosítására hozottat, melly ollyan nem volna, mint a rosta, a sok seb miatt, mellyet rajta idegen önkény ütött.
És miért van ez? azért, mert a királyok külföldön laktak, s külföldön lakásoknál fogva idegen tanácsosok, s ezeknek kegymosolyát vadászó hűtelen magyarok felelősség nélkül hágtak nyakunkra, s a sérthetetlen királyi palást ránczai mögé bujva, szórták büntetlenűl szabadságunkra mérges nyilaikat.
A pozsonyi országgyülés ezen orvosolhatlan bajon azáltal próbált segíteni, hogy királyi helytartót rendelt, ki a király távollétében felelős ministerek által kormányozza az országot.
És ime hova jutánk öt hónap alatt!
A királyi név tekintélye a törvény ellen fordúlt, a király nevében űzi fertelmes játékát a pártütés, a király nevében gyilkolják a magyarokat a rácz rablók, a király nevében égetik, pusztítják a magyar és szorgalmas német helységeket, s azok, kik, mert ezért fizettetnek, kötelesek volnának a törvényes rendet fentartani, a király nevében bocsátják a rablóknak prédáúl szegény hazánkat.
S miért van mind ez? azért, mert a király külföldön lakik, s külföldön lakásánál fogva hazánknak ellenségei a király nevének fénykörét a nemzet legyilkolására szabadon használhatják.
Mit ér igy a ministeri kormányzat, ha magát azzal a király ellentétbe helyezi.
Minő áldást köszönhetünk mi akkor a királyi névnek, ha ezen név az, melly paizsul szolgál rablóknak, pártütőknek, kik a királyi esküvel szentesített törvények ellen fellázadtanak.
Mi lesz e dolgok vég kimenetele? azt a nemzet bátorsága, vagy a nemzet gyávasága fogja elhatározni.
Én bizom az élet ösztönében, hogy a magyar nép nem fogja magát gyáván lemészároltatni, vagy szolgalánczra füzetni.
De egyet bizonyosnak tudok, – és ezen egy az: hogy a királyság iránti hit és pietás, az utósó két hónap irtózatos tapasztalásai által, a leghívebb ember keblében is annyira megingattatott, mint azt megingatni nem volt volna képes éveken keresztül a királyságnak legnagyobb ellensége is.
Ha valaki, én megüthetem mellemet, hogy a király iránti hűségnek jeleit adám. Én személyemre nézve a királynak semmit sem köszönhetek, nekem nem adott egyebet, mint sok mindenféle szenvedést, nekem a király köszönhetne mást, köszönhetné azt, hogy egyike voltam azoknak, kik királyi székét megtartani segíték, midőn azt egy szellő is elfúhatá.
És én, kinek multja illy hű, mint nem hívebb senkié, azon szomorú tapasztaláson okulva, hogy a király nevével, ha ő külföldön lakik, nem a törvény, nem a jog tartatik fen, hanem a pártütésnek és zsarnokságnak nyujtatik támasz, kénytelen vagyok isten és világ előtt kijelenteni, miként a királyi név iránti kegyeletnek, melly nélkül a királyságot az első fergeteg elfuvandja, fentartására csak egyetlen egy mód van.
És ezen mód az: hogy a király az országba jőjön, s a mint ősei, s a mint ő maga megigéré, nagyobb részt az országban lakjék.
Ezt a nemzetnek nem kérni, ezt követelnie kell.
Ezt követelnie a nemzetnek joga van, mert erre királyaink megesküdtenek. S hová lesz a hit szentsége, mivé lesz az eskü vallásossága, ha a király esküje nem szent.
Ha a király az országban lakik, legyen bár beteg, vagy egészséges, lesz a ki feleljen a kormányzat minden tetteiért, lesz a ki saját felelősségével fedezze a király sérthetlenségét; – de ha ez nem történik, akkor a nemzet olly pontra állíttatik, mellyen elébb utóbb az ön fentartás kötelessége fog határozni.
Követeljük tehát, hazámfiai, hogy a király az országba jőjön, mert hiszen látjátok, hogy ha nincs az országban, a király nevében, a pártütök hazánkat lángba borítják, s ez nem olly jó tétemény, melly a hűséget nagyon edzené.
Mondják, hogy a király beteg, ő maga is ezt mondá a nemzetnek: – én elhiszem, bár sokan őt a schönbrunni kertben igen épen, igen frissen látják sétálni; de azt tudom, hogy a király betegsége által Jellacsich pártütése nem válik törvényessé, s azért, mert a király beteg, a magyar nép nem lesz olly oktalan, hogy földjét, és szabadságát, hazáját és becsületét idegen rablóknak adja zsákmányul.
Tehát minden gondolatunk ezzel végződjék: – fegyverre, a kinek karja van, védjük magunkat, győzzünk, és azután számoljunk. Hej – mert sok számolni valónk vagyon!
K. L.
