Pápán, sept. 18.
Pápán, sept. 18.
A Hunyadi-csapat toborzása városunkban is foganatdús vala. A derék vadászok néhány nap alatt száz fővel szaporodtak. Tegnapelőtt eltávozának innét.
Hat ágyú a keszthelyi táborbai vezetése, a gr. Zichy vezénylete alatt álló mosonyi nemzetőrök keresztülmenetele, Siklóson táborzott nemzetőreink visszajövetele, és az újonczállitás iránti összeirásnak végbevitele, szinte ollyan események, miket említésre méltóknak vélek.
A legfontosabb hír pedig, mellyet közölnöm kell, ez: hogy Csányi László kir. biztos parancsa nyomán Veszprém megye őrserege okvetetlenűl a csatatérre száll. A parancs ma este megérkezett, s holnapután korán reggel indúl seregünk Sümegh felé. Vezérünk gr. Eszterházy Károly, ki e napokban Siklósról visszatért. A veszprémi nemzetőröket Bezerédj Kristóf, megyénkbeli nemzetőrök főparancsnoka fogja vezetni.
A középponti választmány rendelete következtében a szolgabírák kiküldettek, hogy a lelkészek közremunkálása mellett kifejtsék a nép előtt a jelen körülmények aggasztó voltát, a fegyveres szolgálatra képeseket buzdítván lelkes és határozott fölkelésre. Az illető szolbabírák ernyedetlen buzgalommal járnak el szent kötelességök teljesítésében. Mai napon csak az első felszólítások történtek a falukban, de eddig hála istennek semmi vonakodás nem mutatkozott; sőt nemcsak magyar, hanem német falukban is örvendetes a felszabadult nép készültsége.
Azonban azt is meg kell jegyeznem, mikép átaljában véve a hazafiui fellángolás, a harczias lelkesedés az elszánt akarat leginkább a köznemesek között nyilatkozik. A nemzeti öntudat, a történeti hagyományok emlékezete, s független önálló közállodalmi élet utáni vágyakodás, főképen a népség e részének kebelében gyökereznek, valamint más részről azon magas személyek cselszövényei s ármánykodásai feletti indignatiót s elkeseredést is, a köznemesség legfájdalmasabban érzi. Nem is lehet csodálni, hogy a nem-nemes honpolgárok e tekintetben mindeddig még hátramaradának. A közügyekben részt nem vevén, a polgári méltóság önérzése s a szabadság szeretete nem fejlődhetének ki kellőképen a polgárok lelkében. De itt van az idő, hogy ezen érzelmek fölébresztessenek s tápláltassanak. És hazafiui fájdalommal meg kell vallanunk, miként erre nézve nem mindenütt tétettek a teendők.
Hol volna – hogy csak egy pontot említsek, – hol volna a legalkalmasabb hely, hol a nép, a szabadság, az egyenlőség s a 333testvéri szeretet isteni elvei felett felvilágosíttassék, és saját és gyermekei boldogságáérti küzdelemre felbuzdíttassék? Kétségtelenűl az egyház. A néptanítóknak joguk és kötelességük van, hogy a haza nagyszerű mozgalmait és szent ügyeit nemcsak érintsék szónoklataikban, hanem hogy azokat néptanításuk főtárgyává tegyék. Azon legyenek, hogy a nép fölébredjen, fölhevüljön s talpon legyen, a haza oltárának védelmére, s ott, hol a lelkesedés lángja felgyúlt már, arra törekedjenek, hogy e szent tűz el ne aludjék. Honszeretet, a hazáérti küzdelem s önfeláldozás; azon meggyőződés, hogy viadalunk a legigazságosb ügyet illeti, melly a mindenható isten ótalmára s áldására számot tarthat, – ez legyen középpontja minden egyházi tanításnak. Tanuljanak papjaink ellenségeinktől. Midőn emezek rosz lelkületü papjai fanatizálják a népet a lázadás s a pártülésre, megbocsáthatlan bűn volna, ha papjaink nem lelkesítenék népünket szabadságra, jövő boldogságra, a haza épsége s a trón fentartására. Ne féljenek a tiszt urak a „demagog” névtől. Csak bátran legyenek demagogok e szónak valódi értelmében. Sőt kivánatos, hogy minden értelmes magyar legyen demagog, mert aztán a fenyegető szláv góg és magog bizonyosan nem fog rajtunk diadalmaskodni. – R. I.
