A NÉPHEZ.

Teljes szövegű keresés

A NÉPHEZ.
Atyámfiai! Véreim! Polgártársak! Az örökkévaló istennek nevében, ki az igazságot védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet, szegény magyar hazánk megvédésére.
A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét; és a királyok idegen gonosz tanácsosai és a hazának háladatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet: de a mióta isten e világot megteremtette, soha még olly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint a minővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.
Ha most a magyar nemzetnek minden fia, a ki csak karját bírja, fel nem kel hazáját védeni: akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték között miveltél, s mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illy pártütők közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fen.
Nem! ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet, mellynek hűségéért, hosszas türelmes szenvedéseért most illy alávaló hitszegéssel, illy rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet olly gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni hagyja szegény hazáját, hitvány zsákmányúl az árulóknak.
Még a nyomorult féreg sem tűri ha lábbal tapodják. A magyar nép nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. A ki nem akar hontalan vándor koldussá lenni; a kinek szivében a becsületnek, a hazafiságnak legkisebb szikrája ég, a ki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordozni, a kinek nője, gyermeke van, a ki nem akarja apái sirját megfertőztetni, a ki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, a ki szabadságot kiván e földön, s üdvösséget, vár a más világon: az felfog kelni isten és a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni, és megboszúlni a hitszegést; és Magyarország függetlenségét, és a magyarnép törvényes szabadságát megvédeni.
Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat!
Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben. Én nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék.
A magyar nemzet 300 esztendő előtt olly föltétel alatt választott királyt a most is uralkodó házból, hogy Magyarországot, mint szabad és független országot saját törvényei szerint kormányoztassa.
Illyen föltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt is, hogy a királyság firól fira örökségül szálljon.
Illyen föltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is.
Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani.
De nekünk a királyi eskü semmit sem használt.
Mert a királyok – esküvel fogadott számtalan igéreteik ellenére – mindig külföldön laktak – ott idegen tanácsosokkal vették magokat körül, a kik hazánkat nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták, s Magyarországot minden szabadságából kivetkőztették.
A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a szegény népnek saját házában sem volt soha egy pillanatnyi nyugodalma.
De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem adatott. Legnagyobb részét, a népnek elnyomása végett tartott, idegen katona emésztette fel; a többit pedig kiküldték Bécsbe; ott költötték el, s a népnek örökös inséggel kellett küzdeni.
A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem a végett, hogy szegény hazánkat az ellenségtől megótalmazzák, hanem a végett, hogy más nemzeteket a karjaitok közől kiragadott magyar katonák által, járomban tartsanak és sanyargassanak, ép úgy mint titeket idegen katonák által járomban tartottak és sanyargattak.
És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét.
Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben, s azon országok népeinek átka kisérte őket sirjaikba; a kik pedig sok esztendő mulva haza kerűltek, koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe, s nem volt, a ki őket szenvedéseikért megjutalmazza; a ki nekik egy keserves darab kenyeret adjon.
Ti robotoztatok, dézsmát adtatok, uriszéknek voltatok alávetve, ki voltatok zárva a polgári szabadság minden malasztaiból; a föld, mellyet véres verejtékkel miveltetek, nem nektek jövedelmezett: szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, mellyet miveltek.
De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által szabadítani.
Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok esztendők óta.
De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak törekvéseinknek, ellentálottak szabadságtoknak, sőt sokakat közőlünk üldöztek, sanyargattak, tömlöczczel kínoztak, azért, mert a szegény nép mellett bátran és hangosan mertünk szólani.
És mivel e szerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, mi nem lehettünk elég erősök, szegény hazánk szabadságát megótalmazni.
És szegény elárúlt hazánk minden szabadságából kivetkőztetett. Ollyan volt, mint egy fejőstehén, mellyet a külföldi gonosz tanácsosok számára hitszegő magyarok vérig fejtenek.
Szegény magyar hazánk inség, nyomorúság, szolgaság tanyájává lett.
Ez volt a régi keserves állapot, atyámfiai.
Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.
A múlt országgyülésen még csak a nemesség hozott törvényeket, de a nemesség követjei és a mágnások között számosan valánk, a magyar népnek igaz barátai.
Elhatároztuk, inkább meghalni, mint sem azt tűrni, hogy a magyar nép tovább is szolgaságban szenvedjen.
Elhatároztuk, szegény árva hazánk szabadságát visszaszerezni; de visszaszerezni nem csak egyedűl a nemesség számára, de az egész népnek számára.
A nagylelkű nemesség elhatározá, a néppel minden szabadságát megosztani, és a nép minden terheiben megosztozni.
És semmit sem kivánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse a magyar hazánkat, és segítsen, azt árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni.
Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.
Magyarország, Erdély, Horvát, Tótország népeit szabadabbá tettük.
Robotot, dézsmát eltöröltünk. Az adófizetés terheiben megosztoztunk. – Az ország védelmének kötelességében megosztoztunk. – És a népet minden alkotmányos szabadságnak részesévé tettük.
Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz zsarnokok meg ne ronthassák, felelős ministeriumot alkottunk, valóságos nemzeti kormányt; melly olly emberekből álljon, kik a nemzet többségének bizodalmát birják, kik a népnek barátai, kik annak javát, szabadságát, szívből lélekből előmozdítsák.
És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép s az ország szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára fordítsa; arról a nemzetnek számot adjon, s a nemzet vérét nem másra, mint az ország védelmére fordítsa.
És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének becsületesen megfeleljen, a népnek azon hatalmat adtuk, hogy válaszszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép javára törvényeket hozzanak, mellyek szerint a ministerium az országot kormányozni tartozzék.
Ezt tettük a múlt országgyülésen. Illyen törvényeket alkotánk. A királynak elébe terjesztettük; és a király e törvényeket megerősítette, és királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.
Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége szerint.
A szerencse ezen igazságos kivánatinkat csak annyiban segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron elkergeté.
De alig múlt el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a kigyók, ismét összeseregeltek a király körül, és összeesküdtek szegény magyar hazánk ellen, összeesküdtek a magyar nép szabadságai ellen.
És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült.
Mert a király e nyáron megbetegedvén, maga magával annyira tehetetlenné lett, hogy szegény hazánkat, a hitszegő tanácsosok, a király nevében gyilkolnák meg.
Tudjátok, hazámfiai! szegény hazánkat minő irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás.
A vad-ráczokat, a rabló szerbeket a király nevében lázitották fel, a magyar nép kiirtására.
És irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat; s el akarják a magyar nép földét foglalni.
A király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen katonaság, mellyet véres verejtéktekkel fizettetek és tápláltatok.
A király nevében választották ki Jellacsichot vezéreűl a szegény magyar nép ellen intézendő irtó háborúnak.
A király nevében lázították fel az ország ellen a horvátokat, kik velünk az ország minden közös szabadságaiban megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül fogadánk, s kiknek még több szabadságot adtunk, mint a mennyivel magok a magyarok birtanak. Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok; katonát nem tartanak; az ő földükről a kálvinista s lutheránus magyar vallása ki van rekesztve, mint a bélpoklos; nekik külön országgyülésök is van, és saját nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat.
Mind ezen jótéteményeket pedig azzal hálálják meg, hogy a pártülő Jellacsich vezérlete alatt, mint vad ellenség, rohanták meg országunkat, s rabolják, pusztítják a magyar népet.
A király nevében lázították fel a magyar ellen az oláhokat, s a király nevében rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani.
Szóval, a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva.
És tódul a sok fegyveres rabló, a sok háladatlan áruló, minden oldalról belebb és belebb a magyar népre, hogy őt kipuszítsa a föld hátáról.
E pusztításnak pedig végczélja az: hogy visszaállítsák a régi keserves állapotot, fegyveres kézzel rontsák le a magyar szabadságot, mellyre a király megesküdött; és a kit közőlünk le nem gyilkolnak, azokat a régi szolgaságba, régi járomba, régi nyomorúságba visszataszítsák.
El vagyunk árulva minden oldalról.
Ha önmagunkat meg nem óvjuk, kiirtanak, elpusztítanak s nemzetünket kitörlik az élők sorából.
Védelmezd hát magad, szegény elárult magyar nép! Védelmezd magad, ten tüzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet, elszántan, rettenhetlenül: mint a hogy védelmeznéd magadat, midőn útonálló rablók támadnak meg.
Ha véded magad: nincs mitől félned, mert veled isten és az igazság.
De ha magadat nem védelmezed: az isten maga sem védelmez meg.
Fel hát fegyverre, szegény elárult de bátor magyar nép!
Kaszára, kapára, kinek mie van.
Kelljen fel tömegben a magyar nép; és megmenti magát, és megmenti ez árva hazát.
De ha fel nem kel, ha saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja: ugy én, ki a népért küzdöttem, egész életemben, mielőtt szivem hazám elvesztése felett megszakadna, egy átkot mondok, egy rettenetest, mellynek minden szava teljesedni fog.
A magyarnak neve e földön annyit fog tenni, mint a szégyen s gyalázat neve;
a magyar nép megfertőzteti ősei szent emlékét, és isten, büntetésül azt fogja rá mondani: „veszsz, – bánom hogy teremtettelek;
az isten el fogja e népet átkozni, hogy a levegő méreggé váljék, mikor beszíja; hogy kezei alatt a termő föld ne teremjen mást, mint hitvány kórót; hogy a forrásviz büszhödjék meg, midőn ajkához viszi; hogy bujdossék hontalanul a föld hátán, hiában kérje az alamizsna száraz kenyeret; meg fogja őt isten átkozni, és alamizsna helyett arczúl csapandja őt az idegen fej, és leszen saját hazájában egy vándor koldús, kit, mint a gazdátlan ebet büntetlenül verendi agyon bármelly gazember; az ebeket fogják reá uszítni, s ollyanná leszen, mint bélpoklos, a kit minden ember kikerül. Hiában imádkozandik istenhez! neki a vallás nem adand vigasztalást. Isten, kinek teremtését gyávasága által meggyalázta, nem bocsátandja meg bűneit sem ezen a világon, sem a másikon; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot; neje utálattal köpend gyáva szemei közé; gyermekének első szava az lesz, hogy apját megátkozza; és holt teste heverend temetetlenül, mig a vadállatok s az ég madarai megemésztendik.
A könyörület istene hárítsa el ez átkot mirólunk! De nem fogja máskép elhárítani, mint ugy: ha bátor karokkal megvédelmezitek a szegény elárult magyar hazát. – Kossuth Lajos.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem