Nyilatkozat.

Teljes szövegű keresés

Nyilatkozat.
Némelly vállalataim és viszonyaimnál fogva fölhíva érzem magamat következendőket nyilvánitani:
1-ör. Midőn a dicső martiusi napok megleptek bennünket, két munkát valék a sajtó salá adandó. Egyiket illy czim alatt: „Clinicai tapasztalatok”, mellyre már régebben előidézések is történtek; másikat: „A közegészségi s orvosi ügy rendezéséről Magyarországon”, melly a magyar orvosok és természetvizsgálók 8-ik nagy gyülése által pályadijjal jutalmaztatott.
A mi az elsőt illeti: ezen munkám egyetemi kórodai hivataloskodásom alatt előfordult nevezetesebb eseteket a kor és gyógytan jelen állása szerint tárgyalja. Ezen dolgozatom már rég készen van annyira, hogy attól csak az utolsó rendező kéz hiányzik: s azonnal világot látand, mihelyt a mostani politicát láz csillapultával az illy tartalmú munka is legalább a szakértők némi figyelmét reménylhetvén, a sajtóhoz, melly most a napi kérdésekkel elhalmozva két árért sem kapható – könnyebben lehetend közeliteni.
De előbb az emlitett állodalmi orvostant illető pályamunkámat fogom, ha nem is egész kiterjedésben, legalább kivonatban hirlapilag, vagy másként kiadni. Mert ennek megjelenése, minthogy ez szinte az orvosi napi kérdésekkel – p. o. országos kórház, tébolyda stb. – foglalkodik, sürgető stb.
2. A magyar orvosok és természetvizsgálók ez idén Pesten tartandó 9-ik nagy gyülése meg nem tartatván, a mult nagy gyülési munkálatok a jövő évben fognak nyomatni. Mire nézve az elmaradt értekezéseket még ez évben hozzám, mint ezen munkálatok megválasztott szerkesztőjéhez bérmentesen beküldeni kérem. Lakásom országút 1-ső szám alatti Huszár ház.
3. Több, főkép vidéki ügy feleim s egyéb ismeréseim tudakozódására, s tudomásaúl kötelességem kijelenteni, miként azon szép hivatást, melly remám mint a kiskun kerület megválasztott főorvosára várakozott, jelen körülményeim Pestet elhagyni nem engedvén, bár mennyire ohajtottam az önkényt nyilvánuló bizodalomnak megfelelni, el nem vállalhattam. Pedig, nem tetszeni vágyás, de szivem mondatja velem, miként igen boldognak tartom azt, ki derék kún polgártársaink között, kik naponként bebizonyitják, hogy bennök az igaz seitha vér még ős erejében díszlik, a szenvedő emberiség érdekében működhetendik. Pesten 1848-iki aug. 30-kán. – Halász Geiza, orvos-sebésztudor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem