Sopronyból.

Teljes szövegű keresés

Sopronyból.
Minő hazafiui buzgóság lelkesíti ujabb időben a schwarz-gelbnek hamisan hiresztelt Soprony városát, tanusitja azon ritka gyorsaság, melly szerint ez egy pár nap alatt 80 honvédujonczot állított ki, és pedig egyenruhástúl. Ehez járul, hogy a városból fölszólítatlanúl is indulni készűl egy pár száz gyakorolt nemzetőr a pártülők ellen. Említést érdemel, miszerint Sopronynak 1200 nemzetőre még martziusban elkezdé gyakorlatait, nagyobbrészt legottan fölfegyverzé magát, fegyvertelenűl maradt részének számára pedig, a város nem késett drága pénzen 500 darab uj fegyvert vásárolni. A haza oltárára e város több mint 7000 pgőftot ajándékozott és több mint 3000 p.ftot és tetemes mennyiségű ezüstöt kölcsönzött. A 7-dik honvédzászlóaljba ugyancsak Soprony városa a lelkes Boornak toborzáas mellett 75 embert gyüjtött, s két harmadát 20 p.ftnyi felpénzzel látta el. – Sopronynak minden becsületesb lakosa nyiltan kifejezi utálatát a camarilla ellen, s készen áll kebléből élő bástyát emelni ott az éjnyugati szélen a fenyegetett hon és szabadság ótalmára. – Tatay I.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem