A SZÉKELY KATONASÁGHOZ.
A SZÉKELY KATONASÁGHOZ.
Mi után lelketek olly édes-epedve vágyott, s szivetek olly hőn sovárgott – a legelső magyar nemzetgyülés megadá azt nektek: a szabadságot.
Nem vagytok többé rabszolgái a lélek- s testgyilkoló austriai rendszernek.
September 13-ka fölemelt azon magasra, mellyen e haza minden gyermekei állanak, hogy ne legyen többé különbség köztünk, jogban és teherben, hanem legyünk mindnyájan a testvériség szent neve alatt egyeslő-szabadok.
Sokat szenvedtek ős apáitok, sokat szenvedtetek ti, a 48 éves rabbilincseken. De épen e szenvedés az, melly dágákká teszi a fölszabadulás perczeit, s ünneppé szenteli a napot, mellyen zsarnoki önkény nyomásitól menekülten lélekzetet vehettek.
Irjátok föl e napot könyvetek legszentebbikébe.
Ez legyen az első szó, mellynek kiejtésére bölcsőben ringó gyermekiteket megtanitjátok.
A teher, melly törvénytelenül lön ős apáitokra erőszakolva, rólatok törvényesen vétetik le. És ez megnyugtató lehet reátok nézve, hogy igazságtalan elnyomatástokat maga a nemzetgyülés elismerve, egy szívvel és lélekkel mondta ki szabadulástok varázsigéjét.
S midőn már a szabadságot – e legdrágább kincset, mivel halandó birhat e földön – megnyertétek, hálafejében egyet vár tőletek a haza; azt, hogy kebletek bátorságát, karjaitok erejét, s fegyvereitek élét, mint magyar honvédek, magyar köntösben, magyar lobogó alatt segédül nyujtsátok, úgy a kebletekben, mint a hon akármellyik részén dulongó árulók, pártütők fékezésére, letiprására, s ha ez sem volna elég, teljes megsemmitésökre.
Mert látjátok: az unio iszonyú vajudások közt megszületett; de e szép gyermeket, mellyel 3 hosszú századig volt terhes az idő, keresztsége után mindjárt megfojtani akarja, mint idétlent, a reactio ördöge. Bujtogatók vannak tul a királyhágón is, kik egyfelől a császár fölséges nevével gúnyos játékot űzve, azt mondják: az unio törvényczikke szentesítése nem az ő saját akarata, s csak bizonyos föltételekhez volt kötve; más felől azzal ijesztének, hogy ha fölszabadultok is, még sem vétetik le rólatok a fegyver, s ezen felül adót is fizettek.
Atyámfiai! olvassátok meg bár az unio törvényczikkét, hol van ott csak egyetlen föltétel is, melly megkötné, vagy csak hátráltatná is a Magyarországgali teljes egybeolvadást? és a parányi Erdély miként követhetett el legcsekélyebb nemű erőszakot, mikor fejedelme nem is Bécsben, hanem Innsbruckban szentesíté, s azt is csak akkor, miután a volt erdélyi cancellaria minden ármányai széttörtek az igazság s jogszerűség sulya alatt. Ne higyétek hát, hogy a magyar király ne akarta volna birodalma erejét nevelni, a rokon nemzetek egybeforrasztásával; sőt inkább higyétek azt, hogy azok nem akarták az uniót, kik hatalmok bukását, befolyásuk csökkenését látták ez által bekövetkezni; s kik, miután minden módot elpróbáltak meggátlására, s még sem tehették, – most, a zavarosban szeretvén halászni, minden úton ismét főpolczra vágynak, hogy rajtatok uralkodva önkényleg zsarnokoskodjanak, s kizsákmányoljanak.
És épen illy alaptalan a fegyverviselés, – s adófizetésseli fenyegetésök is. Hiszen, gondoljatok csak vissza azon bizonytalan évekre, mellyeket ti a fegyverviselésben eltöltöttetek, s mellytől ha szabadulni akartatok, vagyonotok egy részét ajándékozátok századosnak, orvosnak stb. – gondoljatok vissza azon ezernyi ezer méltatlanságokra, mellyekkel feleségeiteket, gyermekeiteket illette a katonakormány, – számitsátok egybe azon forintokat, mellyeket a határőrzési helyettesítés végett éveken át fizettetek, vagy azon kínokat, s károkat, mellyeket ha e szolgálatot személyesen teljesítettétek, szenvedtetek, és tegyétek ezeket a mérleg egyik serpenyőjébe; a másikba pedig illeszszétek a csupán 4 éves, s ifjaitoknak csak egy kis részére eső katonai szolgálatot állandó rendes fizetéssel, s a birtokaránylagosan fizetendő azon pénzmennyiséget, melly átalánosan véve felét sem teszi a commandói kiadásnak, – tegyétek ehhez, hogy nemcsak ti, hanem minden polgára e hazának legyen nemes, gróf, vagy herczeg, egyiránt osztozik e teherben, és én nem hiszek olly szerencsétlen agyvelőt, melly ez utóbbit sokkal könnyebbnek ne tartaná az elsőnél; nem hiszek olly nyomorult önzőt, ki jobb szivvel maradna régi terheltetésében, mintsem elfogadná ezen bár kettős terhet, de a melly együttvéve sem elégséges arra, hogy a mérleg tulsó serpenyőjét megbillenteni is tudná.
Igaz, hogy az unióra bekövetkezett napok nehezek. Viszály, árulás és pártütés ütötte föl a hon több részeiben hydrafejét, mellynek elfojtása véres harczot idézett, s hihető, még idézend elő.
De én ezen nem csodálkozom, mert a szabadság élőfája csak ugy nő magasra, s ugy virul, ha gyökere vérrel hizlaltatik.
Aztán, a mesterségesen elpuhított magyarnak szüksége is volt egy kis fölzaklatásra, hogy visszateremtse harczias szellemét. –
Három százados küzdelem után kivívta végre alkotmányos szabadságát, és ezt megirigyelték azok, kik eddig mint nadályok szívák e nemzet vérét, s most szomjan epednek utána.
Uj leigázás végett nyilt harczot folytatni gyávák levén, alattomos utakon, a nemzet kizsarolt kincseiből bérszolgákat fogadnak, s ezekkel támadtatják meg, megkisértve, ha annyi vérvesztés után is van-e még a magyarnak ereje talpon állani? vagy hitvány eb módjára meg kell hunyászkodnia a korbácsoló kényur lábai előtt? –
És az illy bérszolgák, fájdalom, nem hiányzottak!
Egyfelől a ráczok és szerbek, másfelől a horvátok ütötték föl a császár nevében a lázadás és pártütés lobogóit, mind olly nemzetek, mellyeket a magyar saját szabadságában s jogaiban testvériesen részeltetett. Ürügyök az hogy Magyarország elszakadt királyától, s elnyomni törekszik nemzetiségüket. – Ti tudjátok, atyámfiai, hogy ebből egy betü sem igaz. Hiszen a magyar most is, midőn uj miniszteriumát hetek óta megerősíteni nem akarják, midőn alkotmányos szabadságát az austriai miniszterium befolyásával törekednek korlátozni, azt az alkotmányos szabadságot, mellyet soha egy király sem adott, hanem maga a nemzet alkotta magának, most is mondom, a törvényesség terét, mennyire csak ennyi ármányok közt lehetséges, megtartván, minden alkalommal nyilvánitja koronás királya iránti tántoríthatlan tiszteletét s hűségét. – És olvassátok az 1848. aprilisi törvényeket, – olvassátok a már 3 hónapos nemzetgyülés nyilatkozatait, hol van azokban csak egy szó, nemzetiség elnyomásáról? nem minden betü az egyenlőség s testvériség szent érzelmét lehelli-e? s nem tétettek-e nyilvános lépések országos küldöttségek által arra, hogy ha a horvátoknak valami igazságos kivánatai teljesitetlenek lennének, parancsolja a király választott képviselőik által megjelenni az ország gyülésen, melly azokat legszivesebben kész megadni.
Mind hiában! a fölkorbácsolt szenvedelmek vakuk szoktak lenni; s a vész önvénye ha elnyeli őket, sorsuk annyival szánandóbb, mert a kárhoztatás vádja nem a népet magát, hanem annak kolomposit éri.
S ha kérditek: honnan jőnek? s mi czéljok van ezen pártütéseknek? röviden elmondom.
A jólelkű, de beteges királyt emberek környezik, roszlelkű, nagyravágyó emberek, kik megtört hatalmuk s befolyásuk helyreállítása végett, a legborzasztóbb szélsőségekre vetemednek; s nemcsak pénzt és fegyvert adnak Magyarország ellen a pártütőknek, hanem tetszését csikarják ki a királynak, hogy az aprilisban szentesített törvények semmit érők, mert a magyar királynak nem volt joga azokat a pragmatica sanctio ellenére megerősíteni.
Nyomorult kigyók, kik visszaélve a király gyengeségével, egy nemzet szabadságát, sőt lételét akarják megsemmíteni.
Igen, Székely barátim! jól megértsetek; ez emberek czélja nem kevesebb, mint a magyar faj kiirtása. Kiirtása azon fajnak, mellynek ti is tagjai vagytok; azon fajnak, melly ezer év óta saját vérével tartotta meg a most pártütött nemzetek ételét, ótalmazta birtokát, s épen az aprilisi törvények által biztosította vallásukat, nemzetiségöket, s osztotta meg velök nemcsak jogait, de vagyonát is.
Vigyázzatok, az istenre kérlek, vigyázzatok magatokra! Körötökben is lappanganak illy kigyó-fiak, halkan ugyan még s alattomosan, de fulánkos nyelvök ki van nyujtva, s ha megmarnak a seb halálos lesz mert szabadságtok s nemzeti lételtek halálát okozandja.
Éberek és vigyázók legyetek hát, most sokkal inkább, mint valaha, Bécs fűzött titeket 1764-ben rabszíjra törvénytelenül, s e szíjakat az 1848. sept. 13-án az első nemzeti gyülés megoldotta. De Bécs ismét rabszolgákká fog tenni, ha elég erősek s elszántak nem lesztek a törvény-nyujtotta szabadság megragadásában. És az is meg lehet, hogy szuronyitok hegye, mellyet zsarnok önkény vezetend, legelsőbb is épen e szivnek lesz szegezve, melly évek óta olly fennen dobog szabadságtokért, s annyiszor s nem épen hasztalanúl vezette a tollat ügyeitekben.
De nem. A szabadság szomja sokkal epesztőbb, nemzeti fönmaradástok ohajlása sokkal erősb lelkeitekben, hogy sem a Szebenen átnyuló bécsi ármány vak eszközeiül magatokat fölhasználtatni, vagy a nemzet-gyülés nyujtotta alkalmat a rablánczoktóli menekvésre visszautasítani föltehetném rólatok.
Épen ezért, a haza, őseitek nyugvó porai, és a székely becsület szent nevében hivlak fel, öszpontosítsátok erőtöket, ragadjátok föl fegyvereiteket, mellyeket olly győzelmesen hordoztak apáitok csak e század elején is a csaták dühében, s miként pusztító orkán siessetek a nemzetiség, szabadság és alkotmány ellenségeinek letiprására. Mert ha Magyarország elveszett, s a magyar nemzet ki lesz irtva, olly bizonyos, mint kétszer kettő négy, hogy rátok is hasonló sors, vagy Kaini bujdosás és vándorlás vár.
És ha tán hosszu és fárasztó utatokban a reactio sátánjaival találkoztok, gyilkoljátok le azokat olly könyörtelenül, a milly szivtelenül ássák ők sirját a magyarnak. S mutassátok meg Európa sőt az egész világ előtt, hogy a magyar és székely erő, ha egybe fuly, a leggyalázatosabb cselszövényt, a legmesterkéltebb hálót is elég erős széttépni, s annak szálaiból hurkot fonni az árulók és pártütők nyakára.
Midőn az egész hon vészben van, s kiirtással épen a magyar elem fenyegettetik, nem szabad senkinek tevéketlennek lenni; mert minden elvont erő az ellenségét neveli, s vesztünket sietteti.
Rajta hát székely véreim, s barátim! alakítsatok egy nagy, és győzhetetlen sereget; s abba nemest, nem nemest, ki csak a székely föld lakója beolvasztva, válaszszatok egy derék vezért, kiben biztok, kinek tiszta jelleme, s harczias bátorsága ismeretes előttetek, és siessetek be az ország szive Budapest felé, mellytől csak néhány órányira tanyázik rabló csordájával a magyar királytól magától pártütőnek nevezett, s hivatalától megfosztott Jellachich; s éreztessétek vele, hogy a magyar a milly nagylelkű szokott lenni ellenségei irányában: az áruló, s pártütő iránti boszúban épen olly kérlelhetetlen.
A vészharang rég zúg már a hon több helyein; testvéritek az aldunai táborban egyszer babért nyertek, s a napokban kétségtelenül dicső győzelmet vivnak ki. Ne engedjétek csak nekik a dicsőséget; ha igaz testvérek vagytok, osztoznotok kell abban, osztoznotok annak fáradalmaiban, és ha szétvertétek a rabló csordát, édes lesz a szabadság, édesebb a hun nyujtotta jutalom, legédesbb a gyözelem borostyánjain rátok várakozó pihenés.
Fegyverre, villogó s halált osztó fegyverre hát, Székely barátim! Ne szenvedjétek, hogy a lobogót és czimert, mellyek alatt ős atyáitokkal együtt ti is szent ügyért annyi drága vért ontottatok, épen ellenetek bitorolják a hazaárulók és pártütük. Ragadjatok az árulókéval szembe magyar lobogót, mert magyar ügyben harczoltok; s mint a magyar király hívei kerítsétek birtokotokba az austriai császár zászlóit, hadd lássák maradékitok a harczok egyetlenét, mellyhez hasonlót a világ histortája föl nem mutathat.
Rajfa Székelyek! Attila méltó ivadéki! hozzátok karjaitok sulyát, fegyvertek élét, a magyar és székely szabadság s élet megmentésére.
És ha majd a harczmezőn külön szinű lobogók alatt egybecsaptok, rohanástok a székely dal eme szavaival történjék:
Kezünkben kard s fegyver vagyon,
A pártütőt üssük agyon. – Fábián Dani, székely követ.
A pártütőt üssük agyon. – Fábián Dani, székely követ.
