AUSTRIA.
AUSTRIA.
Bécsi levelek. XIX. September 29-dikén. Mult vasárnap este az osztrák földmivelők ünnepélyes fáklyamenettel tisztelék meg megszabaditójukat, Kudlich képviselőt. Tömérdek nép gyült egybe a ‘Mehlmark’-on, a casino előtt, mellynek erkélyén Kudlich, az országgyülési baloldal nevesebb férfiaitól környezve állott. Az üdvözlő beszédet Willner deák tartotta, mellyre Kudlich erőteljes s határozott szavakban válaszolt. Figyelmezteté paraszt testvéreit, miszerint készek legyenek általános fölkelésre! A több mint harminczezer torokból fölriadó ‘készek vagyunk!’ megható benyomást szült a borongó sötét ég alatt, s a közelfekvő ‘Burg’-nak falait alapjában megrendíté.
Szónokoltak még hasonló szellemben a baloldal legkitünőbb tagjai: Barrosch, Violand, Sierakovszky, Umlauft, Goldmarkt, Schneider s többen. Löhner-t is akarta a nép hallani, ki azonban gyöngélkedő egészsége miatt ez ünnepélynél jelen nem lehetett.
E valódi népünnepnek kiáltó ellentéte volt az ugyanaz nap délelőtti zászlófölszentelés a gacis-n. A ‘schwarzgelb nemzetőrök szívrepesztő parádét tartottak. Meghitták Zsófia főherczeg asszonyt, meghítták volna az anyacsászárnét, meg Lajos főherczeget is de fájdalom ez utóbbiak távol vannak Bécstől; szellemök azonban a derék nemzetőrök fölött lebegett.
Mindenféle szalug viselése (kivéve a schwarzgelb-et) keményen megtiltatott. A ‘Wímmerviertel’ különösen kitüntette magát, s pedig nemcsak az által, hogy egy öt perczig tarló ‘decharge’-ot adott, hanem mert a jelenvolt Vilmos főherczeget, ki köztudomás szerint, a martiusi napokban olly kétségtelen hajlamot mutatott a néphez, menetközben olly élénken megvivátozta, hohx e miatti rekedtségét tíz akó sörrel sem birta eddig leöbliteni.
Mondják, hogy a németkalholicusok egyesülete már mintegy 20,000 tagot számlál. Első isteni tiszteletöket a hajdani zeneegyleti teremben tartották, melly alkalommal Ronge és Wagner szónokoltak. Későbbi összejövetelük az ágostai prot. vallásuak imaházában leend, melly két galleriával, igen szép oltárral, s egyéb kényelmekkel bir mellyek a reformatusok egyházában, mellyet e czélra használni akartak, föl nem találtatnak.
Salzburgban némelly legmagasabb körben igen nagy ingerültség mutatkozik ezen egyesület ellen. Ismét mélyen kell benyulni a ‘privátcassá’-ba, pedig aligha több sikere lesz, mint a magyarok vezstére megrendelt száz misének.
A macskazenék permanensek kezdenek lenni Bécsben. Leginkább divatoznak a külvárosokban. Gumpendorfban egy egy selyemgyárnok két álló napig részesült e megtiszteltetésben, a szomszédság kimondhatatlan örömére. Összetörték minden ablakait, bútorait, s a mihez hozzáférhettek. Nemzetőrség gyéren mutatkozott, s ez is csak összefont karokkal nézte a ‘Spectakel-’-t. Doblhoff felszólitatott e botrányok megszüntetésére; válasza az volt: ‘Da lässt sich nichts machen!’ Csókolni való minister!
A ‘Lerchenfeld’ külvárosban egy mészárost a macskazenék tökéletesen tönkre tettek. Sárgafekete zászlót tűzött ki a padlásablakon, s ez által vakmerően provocálta a nyilvános véleményt; egypár óra mulva megkapta, a mit kereset: házából csak a puszta falak állanak! Figyelemreméltó, hogy ezen mészáros neve Wöss, ugyanaz, ki a martiusi napokban Czapka polgármestert elűzte, s az Aulában életét és vagyonát ajánlotta föl a szabadságért. Hamar változtatta meg szinét, de hamar utól is érte a Nemesis!!
A bécsi journalisták méltán megsértve érzik magokat azon ujabbi rendelkezés által, melly szerint a ‘Reichstag’ üléseibe való eddigi bejárás előttük elzáratott, s kényteleníttetnek egy alagútforma, nedves és sötét fulyosón keresztül helyeikre botorkálni. Ürügyűl szolgált, mert néhányan közölök az előteremben, mellyen előbb bejártak, a képviselőket némelly életkérdésekre nézve egészen máskép capacitálták mint az Strohbach vagy Stadion uram inyére volt. Egy e végett valamennyi szerkesztőtől (kivéve Schwarzert, meg a wiener mossóputtont) aláirt óvásnak eredménye még bizonytalan: az országgyülési tudósítások azonban a lapokban nem folytattatnak.
