MAGYARORSZÁG FŐPAPJAIHOZ!*
MAGYARORSZÁG FŐPAPJAIHOZ!*
Minden hazafiui lap szerkesztősége kéretik e czikk fölvételére. B. L.
Mire magyarázzuk, oh főpapok, némaságtokat? minek nézzük mély és makacs hallgatástokat az itélet ezen napjaiban, hol a koczka Magyarország léte vagy nemléte, fölvirágzása vagy pusztulása fölött elvettetett?
A nép tétováz, a nép ingadoz, a népet ezer ármány hálózza körűl, ezer rém ijeszti, ezer álpróféta csábítja, és pásztorai, atyái, őrei hallgatnak?
Táborban áll két sereg szemközt egymással. A hazát, ha tábora legyőzetik, rabszolgaság és a nemzet enyészete fenyegeti, ha győz, még akkor is iszonyú inség és nyomor várja: és ti hallgattok? a béke apostolainak ajkait lakat zárja? nincs egy árva szavatok sem királyhoz, sem néphez? Mikor akarjátok hangoztatni az igazság szent szavát, ha most nem szólaltok fel, midőn egy nemzet élete veszendőben van? Az elpusztult határok, az elhamvadt falvak, a temetetlen csontok számára tartogatjátok talán tanitástok igéjét?
Talán azon álistenek papjai vagytok, kikről szól a vers: Victrix causa diis placuit? Ha ugy van, mondjátok ki ezt nyiltan, és becsülni fogjak ádáz bátorságtokat; mondjátok ezt ki fennen, és e nemzetnek semmi köze többé hozzátok, mert amaz istennek híve ő, ki az igazságot, az ártatlanságot, a jó ügyet gyakorta szenvedni hagyja ugyan, hogy később annál fényesebb diadalt üljön, de veszni nem hagyhatja.
Ti majd csak a győztesnek diadalszekere előtt fogtok tedeumot énekelni, legyen a győztes akár a jó ügy, akár az ármány?
De a nép emlékezni fog mostani némaságtokra, és ha rabigába dőlni talál, átkot szórand fejetekre, milliomszorost, mert őt veszni hagyátok; ha pedig kivívja legszentebb jogainak elismerését, a mint kivívandja nálatok nélkül életét és szabadságát, úgy nálatok nélkül élvezendi is.
Midőn képzelétek, hogy a főpapi javakat el akarja venni az ország kezeitekből, hogy velök a nép vallásos és nevelési szükségeit födezhesse: akkor igen is gyorsak voltatok, a népet olly valaminek védelmére fölzaklatni, minek a nép mindig több kárát vallotta, mint hasznát, a lefolyt századok tapasztalása azt mutatván, hogy „arany pap, fa tanítás”; de most, midőn e népnek hazája, szabadsága, élete, mindene árulólag megtámadtatott, midőn ki akarják a népet törölni az élet könyvéből, most nincs egy köztetek, ki akár a trónhoz, akár a táborhoz, akár az elrémült nemzethez intézné, ott békítő, itt biztató szavait?
Mondám a „főpapi javakat”, mert isten és világ tudja, hogy a javak, mellyekben ültök, sem papi, sem egyházi javak, mert bennök sem a munkás papságnak, sem a nyomorgó egyháznak része nincsen.
Minden ember, ki Magyarország jelen élethalál-harczának természetét ismeri, és ismeri azon szellemet, melly minden tetteiteket kormányozza, igen jól sejti, hogy mellyik harczoló félnek diadaláért szállnak az ég felé fohászaitok; de áldozataitok füstje nem kedvesebb az emberek atyja előtt, mint vala hajdan a Kain veszett áldozatának füstje. Minden ember tudja azt is, hogy a kié lesz a győzelem, azé lesz okvetetlenül hódolástok is. De mind a mellett rátok néz a nép, melly minden oldalról csábíttatván, nem tudja hová hajoljon; tőletek várja, hogy, mint az isten igazságainak hivatalos hirdetői, megmondjátok neki, merre van az élet, és merre a halál.
Tőletek várja, hogy mondjátok neki: Hiveim, fiaim, Magyarország ügye szent, harcza igazságos, háromszinű zászlójához a nemzet szabadsága, becsülete, élete, boldogsága kötve van, harczoljatok érette halálig; vagy pedig mondjátok neki: Hiveim, fiaim, Magyarország ügye nem jó, harcza igazságtalan, hagyjátok el a szépszinű, de pártütő zászlót, és csatlakozzatok a feketesárga zászlóhoz, mert az az igazság zászlója.
Ha amazt mondjátok, a harcz folyni fog, a nép halni fog, de halálában is azon öntudat fogja vigasztalni az elvérzett hős csapatot, hogy drága hazája legszentebb ügyeért áldozatúl vivé életét; és e vigasztalás enyhet adand az özvegyek és árvák szívmetsző keserveinek is.
Ha pedig emezt fognátok mondani, nyiltan és férfiasan: a harcz fáklyája táplálék hiánya miatt azonnal el fog alunni, mert e békés nép nem kereste és nem keresi a harcz véres játékát, ő igazságtalan háborúban nem teszi koczkára lelke nyugalmát, sem élete boldogságát.
De meritek-e mondani, hogy Magyarország jelen harcza igazságtalan? Harcza e nemzetnek, mellynek védtelen határait több oldalról irtó ellenség dúlja? E nemzetnek harcza, mellyel azért támadnak meg minden oldalról, azért árulnak el mindenütt, azért gyilkolnak és pusztítanak, mert törvényeit nem akarja odadobni martalékúl hitszegő önkénynek? Igazságtalan legyen önvédelmi háborúja e népnek, melly nem bántott s meg nem támadott senkit, melly sem isteni, sem emberi törvényt daczosan nem sértett, mellynek minden bűne az, hogy emberséges szive sugallatát követve, nem tartotta szükségesnek védelemre készülni akkor, midőn az egész világnak barátságos kezét oda nyujtotta? Szegény magyar, te jámborságodban nem képzelhetéd, hogy midőn fiaid a királyi ház érdekeiért öldöklő harczban mint oroszlánok küzdenek, azalatt a királyi ház gaz tanácsosai ellened pazarolják, irtásodra fecséreljék az úgy is bukófélben levő birodalom vérét és kincseit!
Tehát pusztuljon e nép, mivel királyától várt ótalmat, mivel tudván, hogy a felség egyetlen szava elolthatja a háború szövétnekét, azért az egy szóért hónapokon át rendületlen bizalommal könyörgött? Veszszen e nép, mivel legszentebb érdekeiben, örök jogaiban a legalábbvaló módon megsértetve, nem nyult erőszakhoz, hanem törvényes úton keresett védelmet? E nép veszszen el örökre a föld szinéről, mert az árulók iránt is irgalmas volt és nagylelkű az esküszegők iránt? És pusztuljon, mert akkor is megtartotta példátlan hűséggel a törvényt, midőn irányában minden törvény lábbal tiportatott, minden kötelesség kigúnyoltatott, s ő minden panaszával elutasíttatott? S most veszszen el, midőn, helyre hozva a mult idők igazságtalanságait, igazságot biztosított bel- és külföldnek?
Meritek-e mondani, hogy Magyarország jelen háborúja nem a legigazságosabb, mellyre valaha nép kényszeritve volt? A magyar nyult-e tűzhöz és vashoz, hogy öljön és pusztítson? ő támadott-e meg valakit, vagy adott-e okot megtámadásra? Ki az, kinek bármi törvényes jogát sértettük?
És ha a magyarnak háborúja szent; ha életéért men, elezt rongy életeért kénytelen vad csordák és császári színek ellen küzdeni: miért van, hogy főpapjaitól nem hall egy bátorító szót, nem nyer batkányi segélyt? mint van, hogy nem tapasztal mákszemnyi részvétet hallatlan szenvedései iránt?
Hol van Nádasdy, az ősz, ki még nem régen ékes latin pásztori levélben olly nyomatékosan kiemelé, hogy ő Magyarország püspökeinek legöregebbje, s hogy őt illeti jelenleg a vezér szerepe a magyar egyház ügyeiben?
Hol van Hám, a kegyes, az ország főpüspöke, a romai apostoli szentszék született követe, az uj esztergami érsek?
Hol van Lonovics, a híres, kinek ékesszólása országszerte ismeretes; s ki egykor Romába sem restelt utazni, hogy az ország oktalanúl megzavart békéjét helyre segítse állítani?
Hol van Scitovszki, a nyughatatlan, kinek buzgósága nem fukar áldozatokban, ügyekért, mellyek a haza jelen veszedelméhez képest semmik?
Hol vannak a magyar egyház egyéb apostolai és kormányzói?
Valljon zárvák-e előtzök is a királyi teremek ajtai, hogy nem kopognak, nem szólnak, nem könyörögnek, midőn a leggyászosabb félreértés a király nevében gyilkoltatja a hazának ártatlan gyermekeit, pusztíttatja és csonkíttatja határait, raboltatja kincseit, lábbal tipratja minden jogát, minden törvényét?
Vagy, nincs szivökben érzelem a haza iránt, melly őket olly diszes polczra emelé, melly bennök az igazság hirdetőit, a béke ápolóit tiszteli, melly nekik erőt, alkalmat és módot adott halhatatlanítani dicső tettek által neveiket, és melly most az enyészet örvényébe kilöketett.
Nem tudják-e most is, mint máskor, hogy hol van Róma, hogy nem szólítják, nem kérik föl a pápát, hogy ő nyissa meg a kegyes de ármány által sötétségben tartatott fejdelem szemeit, hogy látva Magyarország hallatlan szenvedéseit, egy szavával adja meg nyugtát a zaklatott országnak, adja vissza boldogságát az ártatlan népnek, melly mint senkit sem bántott őz, halálra űzetik és agyon nyomoríttatik?
Hol vannak a gazdag főpapok, kik márvány palotákban laknak és arany serlegekből iszszák a föld leghiresebb borait, hol vannak, hogy nincs, ki a haza vérző vitézeinek csak egy pohár vizet nyujtson, és a földönfutókká lett ezereknek csak egy kurta szalmatetőt csináltasson a beköszöntő tél idejére?
A szent haza völgyei és bérczei, ormai és rónái szomorún hangoztatják vissza, hogy Magyarországnak e vészes időben főpapjai – mintha nem is volnának.
Nézzétek Rajacsicsot, a vakbuzgó ráczpüspököt, a rabló gyilkosok főpapját! Tettetek-e ti annyit hazátok megmentésére, mennyit az tett, hazátok pusztítására? tettetek-e ti annyit népetek felvilágosítására, mennyit az, népének elámítására? Lehet-e kevesebbet tenni, mint szólni és írni: és szóltatok? irtatok? Lehet-e kevesebbet tenni, mint buzdítani, felvilágosítani, lelkesíteni, vígasztalni, irányt adni, írt, menedéket, tanácsot nyujtani: és tettétek?
Nézzétek Haulikot, a hazaárulók e ritka példányát! áldoztatok-e a szent, a legszentebb ügyért csak egy fillért is, midőn amaz a legfeketébb bűntett elősegítésére fenékig üritette mag- és pénzárait, pinczéjét és kincses ládáit?
Adtatok-e csak legkisebb irányt is a nektek szolgailag alárendelt mezei papságnak és a szinte alattatok nyögő tanitói karnak, e két emeltyűnek, melly a nép érzelmeit, vágyait és tetteit mozgásba teszi és irányozza? (Vége köv.) Barsi József, lelkész.
