NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
III. Az események rohannak, s a vélemény sok színezetűvé lesz miattok: alig is talál még bizonyost magában az ember. Nem csoda, ha a leghiggadtabb elme is ma ellenkezőjét állítja annak, mit még tegnap valónak hitt. Azonban e habozás nem éri az elveket; éri a tények felőli itéleteket, éri a czélra vezető eszközöket.
Ugy tetszik, a Wiener Zeitung sept. 29-diki számában az mondja, hogy itt Pesten valami rágalom nyilváníttatott, mintha a bécsi hadügyminister összeköttetésben volna Jellachichchal. Bizonyosan nem egyéb az rágalomnál!? Mert nekünk az mondatott egyszer, hogy Latour (ki katona és gróf) katonai és nem tudom, mi más becsületére állítá ministereink előtt, hogy Jellachichot semmiképen és semmiben nem segíti. Tehát rágalom, puszta merő rágalom Latournak abbeli gyanusítása, mintha Jellachichot segítené; s ezen rágalom annál valószínűbb, mivel bizonyos levélben Jellachich Antal, a nagy Jellachichnak nem tudom hányad ízbeli kis rokona, mellyet ez Kilitiben sept. 22. 1848 Zágrább írt, azt mondja „die Magyaren haben sich durch ihr jüngste Treiben gänzlich um ihr altes Renornée der Loyalilät gebrach (a magyarok utolsó időbeli mozgalmaik által teljesen elveszté régi híröket a becsületre nézve).
Hiszem azonban, a Közlöny 110. számához toldalék gyanánt kiadott német levelek már Bécsben is olvastatnak, s Latour katonai vagy egyéb becsülete igazolására bő anyagot nyujtanak. Oh azon levelek becses zsákmány! többi között a bécsi politica szellemét világosan adják elő.
Jóllehet mindig meg voltunk győződve, hogy Jellachich felkelése és titkos pártolása nem czélozza a horvátok jogainak biztosítását, hanem egyéb dolgot, mellyet egyenesen nem birtunk magunknak kielemezni; mert nem tudhattuk, közelebb a panslavismust s háttérben az orosz eszmény-világot, avagy az osztrák birodalom egységes kormányzatát czélozza-e? Mégis azt hittük legalább egymás előtt és a világ előtt színlelik a horvát ügyet. De nem teszik; nyiltan bevallják czélokat. Olvassátok az említett leveleket, kik a magyarokat gyűlölitek, s tudjátok legalább, miért gyűlölitek szegényeket.
A bécsi magas birodalmi gyülésben akkor, midőn a magyar országgyülés követeinek kihallgatásáról folyt a vita, egy érdemes birodalmi képviselő többi között azt is mondta: „A magyarok elnyomták a szláv népeket; midőn ellenök a szláv népek fegyvert viselnek, a világszellem harczol ellenök.” Tehát a magyarrok ellen a világszellem harczol, (gegen die Ungar kämpft der Weltgeist.) A melly nép vagy ország ellen a világszellem harczol, az bizonyosan azon népek barátságát nem érdemli meg, mellyek a világszellem mellett vannak; továbbá, az bizonyosan le fog győzetni, el fog a föld színéről töröltetni! Magyar hazám, szegény magyar hazám, neked veszned kell; a világszellem maga irta meg a halálitéletet ellened! Ezt mondák Bécsben, a magas birodalmi gyűlésben: a mit pedig Bécsben mondanak a magyarok ellen, az Nagy-Szeberben, Zágrábban s több más helyeken historiai igazság.
A magyarok ellen a világszellem harczol. Miért? Mert ők szláv nemzeteket elnyomták. Ugyan miben állhat az elnyomás? Előbbi czikkünkben már világosan megmutattuk, hogy elnyomásról még a rágalom sem beszélhet, miután a jogok élvezetébe soha nem volt tekintet a nemzetiségre, hanem igen is volt az osztályra, minél fogva történt, hogy tót vagy horvát nemzetű földes úr nyomta a magyar parasztot; valamint magyar nemzetű földes úr nyomta a tót parasztot, nem azért, mivel ez tót, s maga magyar volt, hanem azért, mivel ez paraszt és jobbágy, az pedig nemes és földesúr volt. A közjogokra nézve tehát a szláv nálunk soha nem panaszolkodhatott.
De igenis, csakugyan elnyomattak a szláv népek Magyarországon, mert a magyar nyelv lett országlási nyelvvé, mellyen tehát az országgyülésen beszélni kellett; s azért törvénynyé tétetett, hogy az iskolákban is a magyar nyelv taníttassék, sőt hivatalt se kapjon más, mint ki magyarúl tud. Továbbá a magyar zsarnokság ennyire ment, hogy a törvény az anyakönyveket magyarúl parancsolta iratni.
Ezen vádra nézve is, azt hiszem, a kellőt megmondtuk már. Egyedül azt teszem hozzá. Érdemes vádlóink ne méltóztassanak igy okoskodni, miszerint azt gondolhassa az ember, hogy az orosz, a török kormány igazságosabb népei iránt, mint a magyar, mivel egyik sem akarja, hogy az országgyülésen csupán oroszul, meg csupán törökül beszéljenek; mert lám azok nem is engednek országgyülést tartani. A hol országgyülés tartatik, a földnek két felében, ott egy nyelven foly a vitatkozás, mennyire én tudom, jóllehet az illető országok nem egy nemzetűek: a helvet országgyülés tesz kivételt, mellyen mind németül mind francziául beszélnek a tagok. De már három, négy és többféle nyelven mind eddig sehol nem tanácskoztak, s hihető, ezentúl sem fognak tanácskozni, hanem ha a bécsi magas birodalmi gyülés a világszellemmel úgy nem telik meg, mint Jéruzsálemben egyszer az apostolok a szentlélekkel megteltek, miszerint mindenféle nyelven tudtak beszélni. Meglátjuk, és tanulni fogunk a példa után. Abban teljes igazuk van érdemes vádlóinknak, hogy a kancsuka-kormány legkevésbbé nyelvészkedik, mert azon materialis nyelvet minden állat megérti. És ezt akarjátok ti, igenis ezt és nem mást!!
De a magyar kiváltkép martiusban lett annyira gyűlöletes, hogy ama világszellem a ráczokat, horvátokat, legujabb időben a felkent Stur, Hodzsa, és Hurban uraimékat, és valami Urbánt is, mint a magyar kiállhatatlan gazságok megboszulóit, feltámasztotta. Mit vétett a magyar martius hóban? Elengedte a tizedet, kilenczedet, el az urbéri szolgálatokat, s kiterjeszté az állami jogokat minden osztályokra kivétel nélkül.
Ezért támadnak fel a szláv nemzetek Magyarországon? ezért harczol a magyarok ellen a világszellem? ezért lettek a magyarországi szlávok a világszellemnek apostolai? – Micsoda világszellem lehet az? Az-e, melly Gallicziában 10 forintjával fizette meg az úrfőket, s molly magát itt megelőzöttnek találja? – Szégyen süsse bélyegét pofáitokra, ti vipera-fajzatok! Perzselitek az ártatlanok lakjait; nyuzzátok a szegény áldozatokat; nemzetiségek örve alatt ollyan iszonyatosságokat követtek el, minőket a hitbíróság (inquisitio) sem Amerikában, sem Spanyolországban nem tett, pedig a historia nagyobb förtelmet nem ismer az induisitiónál. Mondjuk ki, s jegyezze meg a szomorú Clio: a historiai legnagyobb gazságot követ el nálunk a bécsi politica, s a szláv világszellem.
Mi a vétked, magyar hazám? Az, hogy jogokat osztottál; az, hogy a szabadságot közönségessé tetted. – –
De talán nem az haragítja a világszellemet Magyarországra nézzük tehát, mit tett még martiusban a magyar, s mit beszél a világszellemnek nagy prófétája, Jellachich?
A magyar, azaz, a magyar országgyülés az összes egész Magyarország számára kinyerte, hogy a törvények betűje szerint valahára igazán független saját kormánya legyen. Azon független saját kormány pedig másként lehetetlen, ha felelős ministerium nincs, melly a fejedelem és nemzet között ott álljon, mint a fejedelem s az ország bizodalmából cselekvő , s a cselekvésiért azért is az országgyülésnek számoló, hogy a fejedelem, mint szent, sérthetlenül maradjon. A felelős ministerium, vagyis az országgyülésen támaszkodó kormány pedig okvetlen azt következteti, hogy a fejedelem nem cselekhetik X asszonyság kedveért, vagy Sz. gyóntató atya tanácsából, hanem egyedül és kizárólag felelős országlóinak tanácsából; következik, hogy semmi parancsnak kötelező érvénye nem lehet, mellyet felelős minister alá nem írt, s ennél fogva magáévá nem tett; következik, hogy az udvart környező, s népet és fejedelmet egyaránt nadályozó és megcsaló fényes csoport, az úgynevezett camarilla, semmi befolyással az országlásra nem birhat.
Martiusban illyen kormány hozatott be a törvény által, mellyet természetesen a fejdelem szentesített. Volt-e arra joga Magyarországnak, volt-e arra joga a fejdelemnek? az ismeretes emlékirat azt állitja, hogy az országnak azért nem volt arra joga, mert az osztrák birodalom egységét bontotta fel, mellyet pedig az ugynevezett sanctio pragmatica felállítatott volt. A rövidlátó emlékiratosok, azt állítják még, hogy a fejdelemnek sem volt volna joga ollyan törvényt, minő az 1848-ki megszentesíteni. A sanctio pragmatica nyilván az uralkodó családot tárgyazza, nem az egy uralkodó fejdelem alatt levő tartományokat; mert különben az, t. i. a sanctio pragmatica, addig érne, mig a tartományok és országok, mellyek felett a habsburgi ház uralkodik, léteznek: pedig világosan mondja a törvény, hogy az uralkodó háznak kihalta után Magyarország szabadon rendelkezhetik koronájával, a nélkül, hogy a többi tartományok egyezésére szorulna. Ennélfogva, bármit tett és teend is törvényessé Magyarország, az egyedül fejedelmére és magára nézve, soha nem a többi osztrák tartományok egyezéséből történt és történendik. Ezen állitás, hogy sem Magyarország sem fejedelme, V. Ferdinánd, nem voltak feljogosítva az 1848-ki törvények megalkotására, nem minister fejéből származhatott, ki tudja, mi az ország, egyetemesség, hanem udvaroncz fejéből, ki a fejedelmet és országot egyaránt kijátsza és megcsalja.
S az 1848-ki törvények bosszantják az udvari nadályokat. Mert ezentúl püspökségeket és rendeket, hivatalokat és kegyelmeket nem fognak többé az udvaronczok osztogatni; az országos dolgok nem fognak többé ennek vagy annak szeszélye szerint intéztetni: hanem az országnak felelős ministere lesz a fejedelem tanácsadója, s ezen minister – oh a nehéz nyavalya töri a fajl! – nem lesz Y családból, kinek őse már két századdal azelőtt árulta el az országot: nem lesz olasz hitetlen, nem németalföldi kalandor, nem orosz érdemjelekkel megcsillagzott sehonnai, hanem az lesz minister, ki az országgyülés többségének bizalmát birja. Ez, és csak ez fáj oda fenn Bécsben; ezért bujtogatták az oláhot, a szászot, a ráczot, a tótot, a horvátot, őket mind megcsalván; ezért ontatik embervér hónapok óta, pusztíttatik százados szorgalomnak gyümölcse; ezért akarja Jellachich Budapestet elfoglalni. S az emlékirat azokat az 1848-ki törvénynek tulajdonítja, s a birodalmi képviselő a világszellemnek tulajdonítja! Valóban nem tudni, a szemtelenség-e, vagy a tudatlanság nagyobb azon emberekben?
De vége van a hazudságnak; Jellachich maga vallotta meg, hogy a világ előtt hazudnak. Latour őt pénzzel és mindennel segíti, mert Jellachich megköszöni, a mit már kapott, s kér 600,000 pft. meg 4000 katonaköpenyt stb. sept. 23-dikán irt, s a becsületes Latourhoz czímezett levelében. Hazudott Jellachich, valahányszor a horvátok ügyében mondott felkelni, mert íme, azon nap, mellyen Magyarország nádorával személyesen volt találkozandó, ezeket mondta, (lásd azon levelet, melly Szemesen sept. 21. kelt) „Ma Magyorország nádorával fogok találkozni. De ha nem hozza nekem azon hirt és biztosságot, hogy a magyar ministerium a bécsivel egyesíttetett (tehát még az 1848-ki év előtti alkotmány is megsemmisittetni czéloztatott), a találkozásnak semmi eredménye sem lesz. Czélom: az egy erős Austriának helyreállítása; czélom a császárnak megerősítése a trónban; czélom, hogy mindnyájan békével egymás mellett lakjunk: a német maradjon német, a magyar magyar, a szláv szláv. Semmi sem fog azon utról, mellyre léptem, letéríteni. Mióta bánná neveztettem, ő felségétől már 21 kézlevelet vettem, mellyeknek fájdalom, nem engedelmeskedhettem. Nagy nehezen helyeslé viselemet ő felsége: s ezentúl még 21 kézlevelet küldhet nekem, mellyek engem el akarnának czélomtól tartóztatni, még sem fognék engedelmeskedni. Ő felségéért cselekednem kell, bár akarata ellenére is.” Ezeket mondta Jellachich, s kik hallák, igy irnak: „Ich kann nicht sagen, wie glücklich ich mich schätze in der Nähe eines solchen Mannes zu sein!” (nem mondhatom, mennyire boldognak érzem magamat illyen férfi közelében lehetni!)
Jellachich a világszellem prófétája! tehát, magyarok, kik el vagytok kárhozva, térjetek meg, s hallgassátok, mit szól a próféta. Jellachich igy szól: nem egyezkedem, mig a magyar ministerium meg nem szünt, s a bécsi ministerium által fel nem emésztetett; czélom Austriát erőssé tenni, akármit mond V. Ferdinánd, vagy I. Ferdinánd, irkáljon bár még egyszer 21 kézlevelet; czélom ez, és nem más, szólt Jellachich, s íhletten igy fejezi be beszédét: „Misslingt mein Plan, zerfällt Österreich: dann, meine Herren, können Sie noch leben, wenn Sie wollen, ich aber nicht!” (ha tervem nem sikerül, felbomlik Austria: akkor uraim élhettek, még ha akartok, én nem fogok élni.) – Jellachich költő, – meglehet hogy kis tartományért is meg folytatja életét; a megváltó halálán ne ijedjünk meg hát előre. Mellőzve tehát ezen jóslatát, nézzük komoly akaratát. Jellachich a magyar ministeriumot akarja megsemmisíteni, akarja a magyar alkotmányt, a magyar függetlenséget, szabadságot, mellyet honfiaink (horvát és magyar közötti különbség nélkül) annyi áldozattal megőrzöttek, semmivé tenni; mind azt pedig akkor, midőn a magyar nemesség jogegyenlőséget alkotván, az államot erősíté. S miért akarja Jellachich e nagy bűntettet?
Hogy Austria erős legyen! Tehát nem a horvátok szabadságát, mellyet állítólag a magyarok elvettek, akarja Jellachich visszanyerni? Nem, nem! Hisz Horvátország csak Magyarországgal és általa volt szabad, s lett belsőleg, hazafiaiban is szabaddá. Szegény megcsalatott horvátok, kik a magyar földet pusztítjátok, tenmagatokra is nyomort és inséget hozván, ti vak eszközei vagytok hitetlen gyalázatos embereknek! Azt hazudják, mintha czélok az volna, hogy mindnyájan békével lakjunk egymás mellett; a német maradjon német, a magyar magyar, a szláv szláv. Pedig titeket ellenünk fegyverzettek fel, s a rácz régóta égeti a magyar és német falukat s legutóbban a felföldre is betörtek a lázítók! Ez a békés egymás melletti lakás ez a kölcsönös kimélés? – Azt akarják, hogy német, magyar, szláv egyaránt és együtt szolgája legyen az udvari népnek, s hogy ezt elérjék, a népeket egymás ellen uszítják. Szegény horvátok, csak eszközei vagytok hitetlen gyalázatos embereknek!
Da hát kinek felhalalmazásából törekszik Jellacsich a legnagyobb bűntetten, mellyet ember elkövethet? Valljon a magyar lakosságéból? Járjatok fel s alá Tiszán innen, Tiszán túl, Dunán innen, Dunán túl, s kérdezzétek meg az embereket, ha oda akarják-e adni, mit honfiaiak olly nehezen megőrzöttek, meg mit az 1848-iki törvények megadtak. Őrült az, ki gondolja, hogy a magyar lakosság el akarná köz- és állami jogait „az erős Austria” kedveért dobni.
Ki hatalmazta hát fel Jellacsichot? V. Ferdinánd? Erre bizony eshetik gyanú, nem mintha maga hitetlen gonosz ember volna, hanem azért, mert a bécsi udvar mindig gyalázatos népnek, sehonnai kalandoroknak volt tanyája. De V. Ferdinánd sem bízta meg Jellacsichot. 21 kézlevelét már megvetette, s más 21-et is meg fogja vetni: mert a nagy Jellacsich Ferdinándot szolgálni akarja, akár tetszik ő felségének, akár nem.
De mit sem a nép és annak megbizottjai, az országgyülés, sem a fejedem nem akarnak, ki akarhatja mégis? Lator, gonosz ember, a ki halált érdemelt. Mert az országgyülés és a fejedelem alkotnak törvényt, melly azután szent. Ki pedig a szent törvényt megtörni akarja, az a büntető biróság alá esik, s ha ezt még hadakkal is akarja, a haza ellen legnagyobb büntettet követ el, mellyre a legsúlyosabb büntetés szabatott. Hibás V. Ferdinánd, hogy Jellacsichchal nem úgy bánt, mint felségsértővel bánni kell; – de a király beteg, s őt gazok környezik.
Jellacsich némileg eltér azon itt előadott nyilatkozataitól, báró Kulmer Ferenczhez irt levelében, mellyben azt mondja, hogy azon igazságtalanság, mellyet a magyarok rajtunk elkövettek, és az igyekvés, fentartani a monarchiát, hozták ki a határőröket Székesfehérvár kapui alá. De miután az első indokot elléggé ismerjük, a másikat pedig most tanultuk megismerni, tehát ne időzzünk tovább. – Va benissimo! felkiált e levélben Jellacsich, azaz „legjobban megyen, 3–4 nap alatt meglesz a véres eldöntés: én nem alkuszom, az alkuvás nincsen természetemben.” Hála istennek! azóta, hogy e diadalt elzengé Jehacsich, háromszor múlt el már a három nap, s a véres eldöntés részére kedvezőleg nem ütött még ki. Az eldöntés még ezután lesz. Készületlenek voltunk; meglepett az álnok ellenség, mert ármány és hitszegés akadályozá lépéseinket. De reménylünk és istenben bízunk!! – Hunfalvi Pál.
