Veszprém, sept. 23.
Veszprém, sept. 23.
A közéletben ittott majd szóban – némellykor tettben is nyilvánuló érzelmei városunk felszabadult polgárainak politicai helyzetünkről, lehetlenné teszik, hogy annak ha nem is képét egészben – mert ez rettenetes quodlibet – legalább körrajzát a magyar világgal megismertetni szoros hazafiui kőtelességemnek ne ismerjem.
Ritkának jut a szerencsés képesség, hogy hona iránt lánghevét anyagilag is nyilváníthassa; még gyérebb azoknak száma, kik észszel támogathatják a haza szent ügyét; legtöbben vannak, kik, az igaz hazafi csak azon kellékeivel birnak, hogy szívben lélekben magyarok, lelkes pártolói igazság- s jogosságon nyugvó dicső nemzetiségünknek; kik tudják, hogy ezzel szabadságunk, sőt létünk is sirba száll; kik készek vérbetükben irni fel a történet homlokára az utókor teendöi irányaúl: ‘ne bántsd a magyart!’ És szerencsésnek mondhatom a hont, hahogy fiainak nagy száma ezek sorába tartozik! – De fájdalom! szívemben megilletődve hallom naponként a szép hazánk anyaföldén elhizott gaz reactionariusok gyalázatos nyilatkozatait, kik nem pirulnak úton utfélen ugy, mint körökben piszkos lelkök kába vágyairól tanuságot tenni akkor, midőn a gyermekszabadság felüdülésére szükséges támbot elragadására koholja az ármányos camarilla ördögi terveit; kik Kossuthot nyiltan galád szidalmak s szemtelen gyanuvádakkal terhelni vakmerősködnek; kiknél, midőn Kossuth eljárását irmprobálják *) vagy pulya önérdek, vagy ellenszenven alapuló szembeszökő ostobaság pótolja az okok helyét; kik, ha vakmerő nyilatkozataik okadatolására felszólíttatnak, röviden csak-ot mondanak, s rhapsodicus okoskodásaik tömkelegében ugy tévelyegnek a józan gondolatok, mint jó szövőszék alól kikerült damaszkszövet elhibázott czérnaszálai. – Ezek azok, kiknél jó sziv mellett., az észhiányt malitiosus kivetkeztetéseikkel pótolni elég szerencsétlenek. Számot kérend ezektől az igazságos ég! Pedig ezt tudniok kellene, hisz legtöbben a moral papjai; kiket az ég igazságos boszúja utól érend; mert ezért kiállt a vérázott haza, mellynek szivébe döfék a halálos gyilkot! – Félre ezen szomorú képekkel, egy nemzet átka lesz a súlyos hant, melly holt tetemeiket fedendi. Hiszem, a kiket illet, megértette, s ez nekem elég.
Városunk nagy félelemben van, hogy a tán visszaüzendő rablócsapatok vak dühök szomját nálunk is vérrel ontandják, mint azon szerencsétlen helyeken, hol e gyalázatos lázongók utjokban keresztül vonultak. Legalább eszmélni fog a szegény elámitott nép, ha látandja, mennyire igaz az, mit Jellachich csalogató mézes szavaiban igért, s kész leend – mint már több helyeken késznek is nyilatkozék – bár melly perczben a szolgaporoszlók tönkreverésére kart emelni. Állandó bizottmányunk e tekintetben megyénk védelméről czélszerűn intézkedik ........ a zöld asztalnál uraim! ne beszélgessünk most, midőn az ellenség sarkunkon van, holmi részletes bizottmányokról, gyakoribb póstamenetekről, pénz-hiányról, miután a nép a védelem idejében tűzhelyei megmentéseért kész mindenét feláldozni – ne beszélgessünk mondom, inkább tegyünk!
Utóirat. Épen soraimat végezém, midőn hiteles kulfőből hallám, hogy megyés püspökünk, gróf Zichy Domonkos – ki nem tudom mi okból, tán hogy biztosb legyen sz.-iványi jószágára ment – számos rablóktól megtámadtatott, s személye iránti ököldemonstratióba nyilvánuló tisztelet mellett, két órai rablás, s pusztítás után, egész kastélya feldulatott. Távol legyen tőlem, hogy ezen örülni tudnék, de azt mégis csak meg kell mondanom: a ki kevéssel meg nem elégszik, az sokat nem érdemel. Van becsületes székhelye mint püspöknek; maradjon hon, s ne legyen a maga lakában vendég. – Csatári János.
