Lapunk 85-dik számában.
Lapunk 85-dik számában.
Lapunk 85-dik számában a „Fővárosi ujdonságok” közt e sorok állanak: „A budai tanács addig emlegette a statariumot, hogy végre csakugyan sikerült, a phlegmaticus polgárokra ráijeszteni. Mostanában olly öreg urat láttunk nemzetőri szolgálatban, kinek reszkető keze alig birta tartani a rozsdás fringiát...” stb. Ezen sorok annyira megharagítának egy névtelen valakit, hogy „Több tartalék nemzetőrségi öreg urak” aláirással valódi párviadallal fenyegető levelet intéz hozzánk azon sorok irója ellen s arra szólít fel, adjuk ki nevét.
E nagy haragú urnak egész nyugalommal válaszoljuk, hogy mi a kérdéses sorok irójának nevét nem fogjuk kiadni, és ha nem tetszik, tessék bennünket pörbe idéztetni, majd ott megkérdendjük, mi joga van önnek olly iró nevét kutatni, kinek czikkjében nem becsületsértés, de még csak sértés sincs.
Furcsa fogalmuk van némelly tartalék nemzetőrségi öreg uraknak a sajtóról. Ők azt akarnák, hogy mindig csak dicsérgesse őket. Ha gáncsol, bár szeliden, bár nem sértve, azonnal szeretnék szétzúzni, hogy ha az olly könnyen szétzúzható volna.
A sajtó egyik fő feladata a hibák megróvása. Vegyétek el e szabadságát az aztán szárnya szegett sas leend, mellynek nem veszszük többé sok hasznát; sérteni nem szabad a sajtónak büntetlenül sehol, hol józan sajtószabadság van, de hibákat megróni sértés nélkül mindig szabad, s ki még illyen ellen is fegyvert akar ragadni, az nem érdemli meg, hogy nemzetőrnek neveztessék, mert a nemzet egyik legbecsesebb kincsét: a sajtó-szabadságot támadja meg gyilkos kezekkel. – A szerk.
