A Wiener Zeitung e. m. oct. 4-ről.
A Wiener Zeitung e. m. oct. 4-ről.
A Wiener Zeitung e. m. oct. 4-ről a horvát-magyar bonyodalmak legújabb stadiuma czím alatt egy czikket hoz, olly szemtelen és olly dölyfös modorban, hogy olvasásakor önkénytelenül ama régi de való közmondás jött nyelvünkre: „Hochmuth kommt vor dem Fall!
De lett legyen az bármi fenhéjázó gőgben, s hazudságaiban szemtelen és ocsmány, az bennünket épenségesen nem lepett meg; mert ki fogna azon konyhából, hol gazség, árulás és népgyilkolás forraltatik, élvezhető, egészséges ételt reményleni? – De ne higyjétek czudarok, hogy, habár sikerült is néhányat e haza gyermekei közől gőzkörötökbe csábítva, tévutra vezérelni, a nemzetet is olly könnyen le foghatjátok igázni. A magyar nép egészséges és ép gondolkozásánál fogva töletek és ama hazaárulóktól utálattal fordul el.
Azt mondjátok, hogy a huszárság nem lelkesült nemzetisége mellett, miként mi híven és igazságosan megirtuk? Azt mondjátok, hogy tüzéreink nem lőttek dicsően? Kérdezzétek meg a fehérvári 200 sírgödröt, mit rejtenek kebelökben, és kiknek jajgatási verdesik kórházaink falait.
Avagy miért nem mert a szerintetek nemes törekvésü bán kitüzött czélja felé haladni? Vagy talán azon gyalázatos eljárást, hogy a koldult fegyverszünet alatt csufosan és becstelenül megszökött, jól kiszámított stratégiai maneuvrenek keresztelitek? Szép! de nézzétek meg a földabroszt, kisérjétek útját s borzadjatok el a nagy vezér nagyszerű stratégiáján. És kérünk szépen benneteket, forgassátok vissza hírlapjaitokat, a hol nagy hegykén kiáltozátok, hogy 140–150 ezer emberrel ütött be Jallachich a magyarok meghódítására, s hasonlítsátok össze akkori adataitokat azon sereggel, mellyet, ha a sors ugy akarta, határaitokra hozott. Mi nagyon kétkedünk, hogy ama roppant sereg rongya jelenleg csak 8000-ből is álljon, ezek közt nagy rész azon német lovasság, melly a magyar földön csatlakozott hozzá. Hol van tehát a többi? Elnyelte biz azokat a stratégia, vagy inkább a huszár kardja, a honvéd tüzér ágyúja és a rémületes kasza!
És a szegény nép, kit ti gaz terveitek eszközeül csendes nyugalmából, nyilt ellenszegülése daczára, fölzaklattatok s most hadi fogolykép van közöttünk. Oh, hogy fogjon meg egyenként mindazon átok, mellyet most fejetekre szór.
Az mondatik továbbá e jeles czikkben, hogy tán azalatt mig azt nyomták, olly hír terjedhet, melly eclatans szakadást hozhat hadi hazudságaink közé.
Az eclatans hírt megkaptuk, igenis. Azonban végén csattan az ostor. Vagy tán ezen manifestum elébe szaladt olly gyorsan Jellachich? Hiszen azt bevárhatta volna itt Budán is, mert azt csak reményljük, hogy a magyar had főparancsnoka ott fog lakni.
S mit jelent az: hogy Austria most van hivatva közbenjárólag föllépni? Valljon azt-e, hogy, miután a horvát had meg van semmisítve, s mi eddig nyilt titok volt, most az austriai császár háborút fog izenni a magyar királynak?
A multakból megtanultuk eléggé, kikkel van dolgunk, s a multak nyomán számítottunk a jövendőre.
Mi, kik a magyar népet jobban ismerjük, mint ismeri a bécsi camarilla, előre mondjuk, hogy megszámlálhatja híveit ez országban; mert a választás nem nehéz, legyen-e Magyarország Austria provinciájává s a magyar nép véres verejtékén a bitang camarilla élősködjék-e, vagy legyen Magyarország szabad és független, s a magyar név nem az austriai, de az európai népek sorába irassék-e be? – Tehát csak hátrább a rémitgetéssel, jámbor Wiener Zeitung! szálljunk alább a gőg és dölyf piszkolódó légköréből. A magyar nemzet irányában mind iskolamesteri hánykodástok, mind dictatori hangotok ereje megszünt.
Fölvertétek a szunyadó oroszlánt; köszünjük! De vigyázzatok, körmei a tétlenségben nemhogy eltompultak volna, de sőt élesebbek lőnek. Ti a kétségbeesés koczkáit emeltétek föl, de egyszersmind a dynastiai bíbort is megfeszítétek, a koczka hulltával a bibor is megrepedhet. – M.
