Brukkon a Lajtha mellett, oct. 11.

Teljes szövegű keresés

Brukkon a Lajtha mellett, oct. 11.
Szerkesztő polgártárs! Önnek engedelmével legyen szabad becses lapjaiban az olvasó közönséget vitéz seregünk eddigi s jelenlegi tetteiről, mozdulatairól pár hű sorokban értesíteni. Katona vagyok! Sem időm, sem alkalmam, sem tehetségem nincs soraimat szép phrasisokba önteni; írok ugy mint eszembe jutnak dolgaink, híven, jó kedvvel, s kérem önt vegye azokat olly szives barátsággal, mint minővel én irtam. Mióta ama boldogtalan emlékezetű 3 napi fegyvernyugvás alatt a gaz Jellachich rabló csordája megszökött, szakadatlan gyorsasággal haladt az, Austria határai felé. Vonulása hasonlított egy nagyszerü sáska vándorláshoz, mert merre ment, nem csak kifosztotta seregével a nyomorú népet, hanem kivagdaltatá, leromboltatá az évek előtt szorgalommal ültetott szép alleekat s országút melletti sorfákat. Megmutatá az alávaló gaz, e világhirű Donquixotte, hogy koldus csoportja lelkes lényeken győzelmet venni nem tudván, lelketlen állatok halomra ölésén, fák lepusztitásán, lud, kácsa, s csirke koppasztáson gyakorolja hadi tactikáját, mellyekkel befogja venni Bécs falait. – A vitéz magyar sereg e gyalázatos szökés miatt boszútól égve haladt mindenhol nyomában. – A Miklós huszárok s kecskeméti lovasoknak jutott a szerencse legelőször utól érhetni, előfogatok hajtásaért Óvárnál hátra hagyott 12 szerezsánját, kik vitéz huszárjainkat lövésekkel fogadák, sőt egy kecskeméti fiatal nemzetőrt agyon is lőtek, mire azonban minden irgalom nélkül öten rögtön összekonczoltattak, a többiek a sötétben nehéz sebekben elvánszorogván, más nap részint élve, részint halva kézre kerültek. – Elfogtunk itt még egy tisztet, 36 embert és sok beteget. – Másnap reggel előcsapatjaink a lelkes Ivánka őrnagy* vezérlete alatt Parendorfig nyomulának előre, hol a Würtenberg huszárok csatárjai 104-ét elfogtak és sokat összeaprítottak. – Rettenetes volt látni katonáink dühének iszonyt gerjesztő nyomait, a holt és sebesült testeken! Parendorftól 1 órányira Brukkon (már Austriában) volt ekkor Jellachich, ki hírt vevén jövetelünkről, gyorsan Bécs felé sietett. – Lehetetlen leirni, hogyan kotródik e gyalázatos csoport előlünk. Alul irott legelső voltam ki belovagolt Brukkra s még találtam a Lajthán túl néhány Grenz-Jägert és Kiess tisztet, kik a velem levő 3 Würtenberg huszárt megpillantva, noha 4-er annyian voltak, mind elfutottak. – Brukki polgárok beszélték, hogy előlünk a Lajtha hidját a császár-vadászok felakarók szedni, de a polgárság által akadályoztattak. – Az átalános szeretetet kiérdemlett fiatal Ivánka őrnagy ide érkezvén, a Lajtha hidjának magyarországi szélére magyar őröket állíttatott, nekünk pedig megtiltá, hogy felsőbbi rendelet értelménél fogva az osztrák határba bemenni merjünk. –
Már ezredes. Istent artsa meg őt! – A Szerk.
Leverőleg hatott e rendelet mint reánk, mint őrnagyunkra, mert a bécsieket a legszorongatottabb állapotban lenni hallottuk, kiknek bizalma csak egyedűl bennünk van helyezve, s már ebéd közben néhányan elhatároztuk magunkat, hogy mi, ha nem mint katonák, tehát mint egyes polgárok, bécsi testvéreink segítségére sietünk, midőn egyszerre Ivánka őrnagy örömet sugárzó szemekkel mondja nekem Irinyi s Lónyai képviselőkkel, hogy az országgyülés elhatározá Bécsnek segítségére menni. Kitörő éljennel fogadtatott e hír a jelen volt kis társaság által, kik közől ötünknek jutott a szerencse először mint barát, mint testvér léphetni az osztrák földre. Örömömben mozgott alattam a föld, midőn látám, hogy első valék ki a Lajtha hidjának deszkáiról ugortam a földre baráti jobbot nyujtani a százados ármányok által ellenséggé gyártott, de a szabadság szelleme által baráttá, testvérré lett osztrák népnek. Brukkon benünket barátságosan fogadtak; nagy benyomást tett a népre Ivánka népszerű bánásmódja. – Délután 6-kor zene mellett lépte át egy század a határt, s nagy lelkesedéssel fogadtatott. A brukki nemzetőrség hozzánk fog csatlakozni. Jellachich Schwanendorfon főzi gaz terveit; csak azután meg tudja emészteni! – Épen most jött vissza a Bécsbe indult, de Jellachich által vissza índított train, meghozván a hirt, hogy Bécs ostrom-állapotba tétetett; el van zárva seregekkel, de a bécsiek pár napokig tarthatják magokat. Mondják, hogy sok hű tiroli jött a schvarz-gelb zászló becsületét (?) uralmát (!!) megvédeni. Jól van, védjétek a fekete sárga zászló becsületét, melly már nincs, védjétek uralmát, mellyet ön gazsága, ármánya tönkre silányított. És mi védni fogjuk ellenetek a szabadság zászlóját. Isten adta ezt a népek kezébe, ki azt onnét kiragadni akarja, le fogja sujtani villámaival. Ti pedig hazámfiai, kiknek szerencse nem jutott harczolhatni a szabadságért, mondjatok nekünk „Isten hozzádet” várjatok tárt karokkal, miglen győztesen visszatérve elmondhatjuk nektek, hogy szabad a haza! hogy ki van irtva minden ellensége, s hogy két nemzet, melly egymást eddig csak mint ellenség ismerte, a szabadság szent mámorában baráttá, elválthatlan testvérré olvadt össze, addig pedig isten veletek. Hangai Gyula, főhadnagy.*
Szeretnők a kezet megszorítani, melly e lelkes sorokat írá. Illy érzelmű hazafiakkal, minőt e sorok tanúsítnak, nem gazokat, millyenek Jellachich csirkepusztító hősei, hanem világot lehetne hódítani. – A szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem