– Késmárk, oct. 10.

Teljes szövegű keresés

6Késmárk, oct. 10.
Figyelmeztetnem kell a hazát új adatra, melly a bécsi nyomorúlt camarilla gyalázatosságát tanusítja. A gácsországi kerületi hivatalok utasítást vettek felülről, hogy új bajt szerezzenek nekünk, utasítsák t. i. a galicziai népet s a határon levő vadászokat arra, hogy a kereskedési vagy akármi egyéb ügyben köztük megforduló magyarországi tót népet az 'urak”, nevezetesen a nemesek, polgárok és zsidók ellen izgassák, s birják rá a tót népet az urak megtámadására azzal is, hogy neki, ha majd fellázad, segítséget fog adni. Gallicziábanis lázadjon fel ujra a nép az urak ellen mint 1846-ban s nálunk is vigyen véghez illy mészárlást, mivel az urak a király ellen harczolnak, azért ne is engedelmeskedjék a magyar kormánynak, ne adjon ujonczot, tekintse Jellachichot a király s a nép legjobb barátjának s segítse inkább azt, mintsem a magyar kormányt. – Ebből áll körülbelől az izgatás mellyet a vett utasításnál fogva a kerületi hivataloknak s határvadászoknak elkövelniök kell s melly által az 1846-ki mészárlást mind Gácsországban, mind hazánkban megujítani kivánják. Az ember esze eláll, midőn annyi ármányt és gonoszságot lát millyenről és mennyiről nem emlékeznek még a historia lapjai. Mikor a pápai széken a Marozziák, a római császári széken a Messalinok uralkodtak, a gyalázat, gazság és ármány fertője alig volt olly nagy, mint az, mellyben az osztrák camarilla fetreng! Valóban szégyenére válik az emberiségnek, hogy illy ördögi fajt szülhet, s még nagyobb szégyenére válik, hogy azt tűri! A föld nyeljen el titeket, biborban született ördögök! – Két hazáját szerető határvadász elhagyta helyét s tudósított minket azon uj gazságról. Arról is tudósíttattunk, hogy Hurban, Stur és Hodzsa csoportja ugyan szétveretett, de hogy a főczinkosok Bécsbe menekültek s ott uj megtámadáson törik fejüket, s igy alkalmasint Árvában vagy Gallicziából Szepességen teendnek kisérletet: azért tegnap előtt főispánunk elnöklete alatt bizottmányi ülést tartottunk. Felolvastatván a hazánkba tért határvadásu vallomása s Szentiványi Károly biztos ur sürgönye, kitetszett hogy megyénket csakugyan szintén, habár még távulról, veszély fenyegeti. – Határoztatott tehát, hogy a bátorsági bizottmány véleménye helyeseltetvén 600 nemzetőr vonúljon össze Bélán s onnan tétessék intézkedés hogy a megyénkbe menő két hegyszoros megőriztessék. A megyénkben lakó tót nép ugyan csendesen viseli magát eddig, s az ujonczilletőséget is minden ellenállás nélkűl megadta, s a gallicziai nép sem mutat hajlamot, volt földesurai ellen feltámadni, annál kevesbet hazánkba rontani, de mégis vigyázatosoknak és körültekintőknek kell lenni, midőn annyi ármány és gonoszság esküdött össze ellenünk. – A 600 kimozdulandó nemzetőrt leginkább a városok állítják ki, mivel a falukon, ha itt-ott elenszenv mutatkoznék, semmiféle kényszerítést nem akarunk elkövetni. – A sokféle s különösen a nemzetőrség felszerelését és mozgóvá tételét tárgyazó kiadások fedezésére a megye már azelőtt határozta volt 40.000 frt. kölcsön felvételét, de azt most semmimódon lehetett kieszközleni, azért tegnapelőtt a bizottmány hat ezer s néhány száz p. frt. subsidiumot, csupáncsak a nemesség által fizetendőt vetett ki a megye részéről teendő nemzetőrségi költség fedezésére, s a szolgabíráknak meghagyta hogy 8 nap alatt hajtsák be. – A nemzetőrök napidija különbség nélkül 20 pkra tétetett. – A szepesi nemzetőrség kész hivatásának megfelelni, de nincsen még elegendő és alkalmas fegyverünk. A megye részére már vásároltatott néhány száz szuronyos puska, de az még nem érkezett meg, s minthogy e napokban akarták az első szállítmányt küldeni, azért gyanítjuk, hogy a fuvarosoktól Pesten elvett fegyverek, mellyekről e lapokban is tétetett említés hogy „Kasstára s a tótoknak” akarták vinni, azok, mellyeket mi vásároltunk. – Hunfalvi János.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem