Néhány szó a Kossuth hirlapja szabolcsi levelezőjéhez.

Teljes szövegű keresés

Néhány szó a Kossuth hirlapja szabolcsi levelezőjéhez.
E lap 80-ik számában kétségbe vonatott, hogy mi többé az ős Bocskai hajdúi volnánk. Hideg szavakban is elmondhatnám, hogy valódi unokái vagyunk ős Bocskaink vitéz hajdúinak, az üres szavakra tényekkel felelek. F. hó 3-án kerületi gyülésünk volt. Főtárgya önkényteseink kiindulása, kik ruháikra várakozva, pár hét óta Rácz János lelkes őrnagyi segéd által Szoboszlón a szükséges hadi gyakorlatokban naponként, és kitünő eredménnyel oktattattak. Az indulásra kitüzött napra a ruhák mestereink szüke miatt nem készülhetvén el, a sereg nyilvánítá, hogy ők tovább egy perczig sem késlelkedve, rögtön indulni fognak a főváros védelmére. Igy f. hó 5-én ruhátlan, de a honszerelem melegétől fedezve, indult ki hatóságunkból az első hajdúcsapat számra 7–800 közt, merész, elszánt fiúk. Őket rövidnap a lovas nemzetőrség, azután pedig mi, a Bocskai-csapat egyénei fogjuk követni. Hatóságunk napbéreiket 12 p.krral javítva egy hóra előlegezte, a többiről gondoskodni fog s ruháikat utánuk küldendi. Hatóságunk ezen csapaton kivül egy jól fölszerelt, s négy lóval ellátott társzekeret küld Máriási parancsnok rendelkezése alá. Egyesek közől felemlítendő nánási Oláh Miklós, ki 6 felruházott egyént állított saját költségén önkényteleink közé, egyenként hat hat köblös földdel jutalmazva őket beállásukért; és Nánás lelkes hölgyei, kik, a megsebesülendők részére másfél mázsa tépést ajándékoztak. Közőlök csak a lelkes Baltazár Nelli, Szalai János szemorvos nejét említem meg, ki tépést időnként elfogadni, szaporítani s összesítve az indulók részére csinosan elkészíteni sziveskedett.
Silye Gábornak a Bocskai-csapat alakítására lett kiküldetése igen czélszerű volt. Silyét e nép szereti, bizalmát föltétlenül helyezi benne, mint saját testvérében. Alig érkezett meg, s százanként tódultak hozzá, hogy kedves emlékű Bocskaink zászlója alá esküve, másodszor álljanak fel küzdeni szabadságunk megtámadói ellen. Működése tiz napi eredményéül, közel 700 válogatott hajdu önkénytest mutathat fel árva hazánknak, és bátran mondhatjuk, hogy néhány nap mulva minden 15-ik hajdu katona leend. Silye felhívá a kerületet, hogy a kisebb vétkű rabokat, rabságaik hátralévő kevés idejét továbbra halasztva, vagy kitűnő viseletüktől elengedését föltételezve, bocsássák zászlója alá; de fájdalom, hatóságunk ezt, bár rabjaink nagyobb része csupán verekedésért szenved, nem teljesíté. A hajdu-kerületben őseinkről örökségűl három zászló maradt reánk; szabadságunk dicső ereklyéi, s népünk bármelly perczbeni fellelkesítői ezek. És ez ereklyéket előkeresteték, felhivák az illető tulajdonos városokat, hogy alattuk küzdjünk a szabadságért, és új és újabb győzelmi babérokkal koszorúztuk. A kerület felosztá a zászlókat, egyet az önkényteseknek, egyet a lovas nemzetőröknek, és a harmadikat a Bocskai-csapatnak adta át. Az első Bocskai zászló kiindult, a más kettő rövid uton fogja követni. Magyarok, kisérjétek figyelemmel e zászlókat, ezek meggyőzhetetlenek, mert alattok az ős Bocskai merész szabad hajdui küzdenek. – Borbély Dani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem